Székesfehérvár, 2017. október 12., csütörtök

Az Arconic-Köfém Kft. és az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kara 2015-ben emelkedett szintű stratégiai megállapodást kötött, amely többek között lehetővé tette, hogy a vállalat a duális képzési formában a mérnök informatikus, gépészmérnök, villamosmérnök, műszaki menedzser szakos hallgatók képzésében szerepet vállaljon. A cég és az egyetemi kar közös képzése elősegíti az ipari igények, elvárások megjelenését a felsőoktatásban.

2016-ban elindították az „Elektromechanikus laboratórium az ipari folyamatok modellezéséhez és megoldásaihoz” című projektet, amely egy átfogó képzési program és 5 területet érint (gépészmérnök, villamosmérnök, mérnökinformatikus, műszaki menedzser, földmérő és földrendező mérnök). Ezt a programot az Alcoa Alapítvány (2016-ban még az Alcoa Alapítvány, 2017-ben az Alcoa, mint globális cégcsoport szétválása miatt már az Arconic Alapítvány nevű szervezet nyújt Magyarországon támogatásokat) 100.000 USA dollárral, azaz mintegy 30 millió forinttal támogatta.

E program keretében egy komplex laboratóriumot hoztak létre Ipari Elektronikai Labor megnevezéssel, amely a hallgatók legfrissebb ismereteinek megszerzését és hatékonyabb gyakorlati elsajátítását szolgálja az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Karán.

A hivatalos avató ünnepségre 2017. október 12. napján (csütörtökön) került sor Székesfehérváron a Budai út 45. szám alatt található Mérnöki Intézetben, amelyen az Arconic-Köfém Kft. részéről Katus István vezérigazgató, Horváth Tamás vezérigazgató-helyettes, az Óbudai Egyetem képviseletében Prof. Dr. Réger Mihály rektor, Dr. habil. Györök György dékán, valamint Mészáros Attila, Székesfehérvár Megyei Jogú Város alpolgármestere vett részt a megjelent üzleti ági vezetőkkel, a cég duális hallgatóival, az egyetemi kar oktatóival.

Mészáros Attila Székesfehérvár alpolgármestere örömét fejezte ki az együttműködés kapcsán „A város jövője szempontjából fontos a gyakorlatorientált felsőoktatási lehetőségek bővítése, amihez elengedhetetlen a vállalati kapcsolatok erősítése.  Ennek kiváló példája a mai alkalom. Köszönetemet fejezem ki az Arconic Köfém Kft.-nek.”

Prof. Dr. Réger Mihály rektor megjegyezte, „hogy az Óbudai Egyetem képzéseinek alapvető jellegzetessége a gyakorlatorientált megközelítés, és ennek megvalósítására a most átadásra kerülő Ipari Elektronika Labor számtalan új lehetőséget kínál a fehérvári karon oktatott szakok esetében. Kiemelkedően fontos, hogy a hallgatók már az egyetemen gyakorlati mérnöki

problémákkal ismerkedjenek meg, és a feladatokat korszerű, az iparban is alkalmazott eszközökön és feltételrendszerben tudják megoldani.” A rektor a beszéde végén az egyetem munkatársai, a jelenlegi és jövendő hallgatók nevében is megköszönte a támogatást mindazoknak, akik a laboratórium létrehozásában közreműködtek.

Katus István vezérigazgató hangsúlyozta, hogy „Célunk, hogy ne csak az elméleti tudást szerezzék meg duális hallgatóink, de megfelelő gyakorlati ismeretekre is szert tegyenek. Ezért is volt számunkra fontos, hogy támogassuk az Óbudai Egyetem új PLC laborjának a megvalósítását. Közel 30 millió forintot adtunk erre a célra a tavalyi évben az Arconic Alapítványon keresztül. Ennek a támogatásnak köszönhetően a hallgatók ugyanolyan gépeken tanulhatnak és gyakorolhatnak, mint amilyen gépekkel találkozhatnak majd a valós életben is.”
Végezetül bejelentette, hogy az Arconic Alapítvány egy újabb 22millió forintos támogatással járul hozzá a labor további bővítéséhez és fejlesztéséhez.

A beszédeket követően leleplezték az „Ipari Elektronika Labor” táblát, amely a Mérnöki Intézet 41-es termét jelöli.

A tábla avatást követően az Arconic-Köfém Kft. és az OE Alba Regia Műszaki Kar oktatói és duális hallgatói bemutatták a megjelent vendégeknek a beszerzett eszközöket működés közben.

Fotó: Önkormányzati Kommunikációs Központ