Alba Regia Informatika Verseny 2017 az Óbudai Egyetemen

Az idei évben is megrendeztük az immár hagyományosnak mondható Alba Regia Informatika Versenyt középiskolás diákok számára. A megmérettetésen egy webshop kialakításától a programozás elmélet kérdéseiig szinte minden korszerű informatikai témakör előfordult. A verseny Komárom-Esztergom, Fejér és Veszprém megye középiskolái számára lett meghirdetve, de a határon túlról, Párkányból és a délvidéki Magyarkanizsáról, Zentáról is érkeztek versenyzők.

A verseny kétfordulós volt. Az első forduló egy Internetes feladatsor, az ezt követő döntőre, amit az intézetünkben rendeztünk, a legjobb eredményt elért diákokat hívtuk meg. Az első fordulót 2017 november 1. és 12. között rendeztük, a döntő 2017. november 30-án volt, melyen a legjobb 16 versenyző vett részt. A verseny a délelőtti órákban zajlott, amely után az intézetünk bemutatása, majd játékos elektronika foglalkozás következett. A verseny idejében informatika tanári ankétot is szerveztünk, melynek mottója „Az informatika tanítás új módszerei”.

 A verseny helyezettjei értékes díjakat kaptak a verseny támogatóitól a Kovax95 Kft.-től és az Óbudai Egyetemtől.

Eredmény

  1. Tieger Balázs

Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium, Székesfehérvár

tanára: Tamás János

  1. Nagy Kinga

Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium, Zenta

tanára: Esztelecki Péter

  1. Hugyik Kornél

Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium, Zenta

tanárai: Kőrösi Gábor, Esztelecki Péter