A 2018. március 12. és 14. között huszonkettedik alkalommal, ezúttal „Adatok távolról – geoinformatika közelről” mottóval megrendezett GISOpen konferencia talán a korábbi éveknél is nagyobb érdeklődés mellett zajlott. A 200 főt meghaladó regisztrált résztvevő több mint 50 előadást hallgathatott a rendezvény 3 napja alatt. Több előadás is foglalkozott a precíziós mezőgazdasággal, melyben nagy szerepet kapnak az új adatnyerési, adatfeldolgozási technológiák, kiemelten a geodézia, távérzékelés és térinformatika tudományterületekkel, de a témák mellett megjelentek a földügyi igazgatás szabályozásának változásai, a Földmegfigyelési Információs Rendszer (FIR) és az e-ingatlan-nyilvántartás (e-ing) projektek is. Az aktualitások, legkorszerűbb technológiák és technikai újdonságok mellett a földmegfigyelés/űrkutatás szekció is színesítette a palettát, melynek jelentőségét hazánk ESA csatlakozása, és az azzal fokozatosan megemelkedő pályázati lehetőségek adták.

A konferenciát Dr. Busics György a GEO intézetigazgatója nyitotta meg. Gulyás Andrea, a Földművelésügyi Minisztérium közigazgatási államtitkára köszöntőjében az ország legjelentősebb földügyi-szakmai eseményének nevezte a fehérvári konferenciát, valamint hangsúlyozta, hogy a tárca felügyelete alá tartozó földügyi szakigazgatás szakemberigénye folyamatos.

Horváth Gábor István, a Földművelésügyi Minisztérium főosztályvezetője (egykori hallgatónk) köszöntőjében kiemelte, hogy „nagy szükség van az új technológiák alkalmazására is képes, precíz munkát végző földmérő szakemberekre, akiknek köszönhetően hiteles az ingatlan- és közműnyilvántartás…”.

A hallgatóság soraiban örömmel láttunk még pályaválasztás előtt álló középiskolásokat. Ahogy Mészáros Attila, Székesfehérvár alpolgármestere mondta: „Ma, amikor az ország szinte minden területén különféle beruházások, fejlesztések vannak, a geodézia, a geoinformatika, térinformatika nem kerülhető meg, így e szakterület fejlesztésében nagy lehetőségek rejlenek.”

A első este rendezett állófogadás és a második napon - a selmeci hagyományok szellemében - tartott szakestély is jó alkalmat adott a volt hallgatótársakkal, barátokkal való találkozásra és új ismeretségekre, szakmai kapcsolatok alakítására.

A visszajelzések alapján a résztvevők valamennyien megtalálták a számukra érdekes témákat, amelyek között - a párhuzamosan zajló szekciók miatt - a választás időnként nem is volt egyszerű.

Fotógaléria a konferencia honlapján...

Fotó: Molnár Artúr, ÖKK