Felhívás

Színháziskola

30 órás akkreditált továbbképzés

A Nemzeti Művelődési Intézet szervezésében szakmai továbbképzés indul színházat, előadó-művészetet szerető és értő generáció kinevelése érdekében támogatott formában.

A képzés célja

A Színháziskola – 30 órás továbbképzés célja, hogy segítséget nyújtson a résztvevőknek abban, hogy hogyan válasszák ki a különböző közösségek életkorának, igényeinek és a lehetőségeknek megfelelő előadó-művészeti produkciót és azt, hogyan dolgozzák fel a résztvevőkkel. A képzés keretében tapasztalattal rendelkező drámapedagógus és előadóművészeti szakemberek adnak módszertani segítséget a látogatásra való felkészítésben, majd a megtekintett produkció közös feldolgozására, a résztvevők befogadói magatartásának fejlesztésére.

Felsőoktatási intézmények hallgatóinak szabadon választott témaként a megszerezhető 10 kreditre tekintettel különösen ajánljuk a képzést! (Ez a kurzus 3 kredit értékű).

A képzés felépítése

1. kontakt nap:
 14.00-19.00 óra között kiscsoportokban (20-28 fő) megyei helyszíneken előadás és tréning az előadóművészeti intézményrendszerről, az előadóművészeti programok szervezéséről és feldolgozásáról.
Ezt követően online tananyagban az előadóművészeti ismeretek bővítése.

2-3-4. online alkalom: (a 2-3-4. online alkalom teljesítésének ütemezését a jelentkező saját időbeosztása szerint határozhatja meg)

2. nap - online felület (Moodle-felület) megismerése, kezelésének, használatának elsajátítása és teszt
3. nap helyett - 3 plenáris előadás (Fekete Péter kulturális államtitkár, Závogyán Magdolna, a Nemzeti Művelődési Intézet ügyvezető igazgatója, dr. Juhász Erika, a Nemzeti Művelődési Intézet szakmafejlesztési igazgatója) meghallgatása online otthon -  elérhető lesz a Moodle-on keresztül, beadandó dolgozat elkészítése, feltöltése
4. nap – Fővárosi Nagycirkusz – Varázslatos győztesek című előadó-művészeti produkció online megtekintése - elérhető lesz a Moodle-on keresztül, feldolgozó feladatlap kitöltése

5. kontakt nap:
14.00-19.00 óra között kiscsoportokban (20-28 fő) megyei helyszíneken valamely helyi előadóművészeti intézmény meglátogatása, valamint az előadóművészeti produkciók feldolgozásának módszertanáról előadás és tréning, valamint a képzés zárása.

Finanszírozás
A továbbképzésen térítésmentesen vehetnek részt azok, akik a képzési csoportokba felvételt nyernek.

A képzést jelenléti és online oktatás formájában tervezzük megvalósítani, azonban a koronavírus járvány hazai helyzetének megváltozása esetén kizárólag távoktatási formára térhetünk át.
A Színháziskola képzés 2020 októberében induló képzési csoportjaiba 2020. október 16-ig várjuk a jelentkezéseket az online jelentkezési lap kitöltésével!

https://nmi.hu/szinhaziskola/

A képzéssel kapcsolatos kérdés, vagy probléma esetén készséggel állunk rendelkezésükre az alábbi elérhetőségeken:
Horváth Orsolya képzési referens 06-20-563-4001
Sárváriné Rieder Zsuzsanna módszertani referens 06-20-280- 9509

Nemzeti Művelődési Intézet Fejér Megyei Igazgatósága


A csoport száma

1. képzési nap
dátuma

1. képzési nap időbeosztása

2-3- 4. képzési nap

5. képzési nap dátuma

5. képzési nap időbeosztása

Képzési koordinátor

Képzési koordinátor telefonszáma

Helyszín

Székesfehérvár 1. csoport

2020.10.20

14:00-15:00 Beiratkozás

15:00-19:00 Képzés

online formában

2020.11.03

14:00-15:30
színházlátogatás
(a kulisszák mögött)

15.30-19.00 Képzés tanúsítvány átadása, zárás

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

0620/563-4001

A Szabad-művelődés Háza (8000 Székesfehérvár, Fürdősor 3.) vagy az a település, ahol legalább 20 fő jelentkezik!!!

Székesfehérvár 2. csoport

2020.10.22

14.00-15.00 beiratkozás

15.00-19.00 Képzés

 

online formában

2020.11.05

14:00-15:30
színházlátogatás (a kulisszák mögött)

15.30-19.00 Képzés tanúsítvány átadása, zárás

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

0620/563-4001

A képzési napokon belül a kezdési és befejező időpontokban rugalmasak vagyunk!
Nagyobb számú érdeklődő esetén további csoportok indítása is lehetséges november közepéig!