Pályázati felhívás

Az ABB Kft., mint Kiíró, „ABB Női mentorprogram” elnevezéssel pályázatot hirdet a műszaki felsőoktatásban - az energetika és automatizálás területén - tanuló főiskolai / egyetemi női hallgató számára.

Programunk célja, hogy erősítsük a nők részvételét és növeljük munkavállalási kedvüket a műszaki vonalon, illetve lehetőséget biztosítsunk arra, hogy a női hallgatók már tanulmányaik során megismerkedhessenek egy nemzetközi cég termékeivel, szolgáltatásaival, működésével.
A program során maximum 10 fő női hallgató kerül kiválasztásra. A programban résztvevő hallgató a Kiíró cég vezetői, vagy meghatározó szakemberei közül saját dedikált mentort kap, akikkel a félév során 5 alkalommal (személyes és/vagy online) konzultáción vehet részt. A nyertesek továbbá betekintést nyerhetnek egy multinacionális cég mindennapjaiba, gyárlátogatáson vehetnek részt, találkozhatnak az ABB női vezetőivel, HR szakemberektől személyes és/vagy online konzultáció keretében tanácsot kaphatnak a későbbi elhelyezkedéshez, vagy akár gyakornokként aktívan részt vehetnek a munkában. Emellett megismerhetik, hogy milyen különböző életpálya modellek léteznek a műszaki területen.

Pályázati feltételek

Részvételi feltételek
Az alábbi feltételeknek megfelelő pályázókat várjuk:

  • 2. és 3. éves BSc, 4., vagy 5. éves MSc női hallgató
  • Középfokú angol nyelvtudás
  • Magyarországi aktív hallgatói jogviszony (nappali, esti, levelező, aktív féléves) az alábbi intézmények egyikén:
    • Óbudai Egyetem
      • Bánki Donát Gépész- és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar
      • Kandó Kálmán Villamosmérnöki Kar
      • Alba Regia Műszaki Kara
    • Miskolci Egyetem
      • Gépészmérnöki és Informatikai Kar
      • Műszaki Anyagtudományi Kar
    • Kecskeméti Főiskola
      • Gépipari és Automatizálási Műszaki Főiskolai kar
    • Széchenyi István Egyetem
      • Gépészmérnöki, Informatikai és Villamosmérnöki Kar
    • Budapest Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
      • Gépészmérnöki kar
      • Villamosmérnöki és Informatikai kar
    • Debreceni Egyetem
      • Műszaki Kar
    • Pécsi Tudományegyetem
      • Műszaki és Informatikai Kar
    • Pannon Egyetem
      • Mérnöki Kar
      • Műszaki Informatikai Kar
    • Szegedi Tudományegyetem
      • Mérnöki Kar

Kizáró ok:
A Kiíró a pályázatra azon hallgatók jelentkezését fogadja el, akik a pályázati, és/vagy a nyertes időszakban az ABB versenytársánál szakmai gyakorlatot nem folytatnak és/vagy nem dolgoznak.

A pályázati dokumentáció:

  • Maximum 2 oldalas önéletrajz (magyar és angol nyelven)
  • 1 oldalas motivációs levél – mely tartalmazza, hogy a pályázó miért tartja érdekesnek a programot, milyen előnyöket lát, milyen hosszú távú tervei vannak a műszaki pályán (magyar és angol nyelven)

Határidők:

  • A regisztráció időtartama: 2020. szeptember 23. és 2020. november 13. között.
  • A pályázatról bővebb információ a http://new.abb.com/hu/karrier/lehetosegek/diakok weboldalon található
  • A pályázat beadási határideje: 2020. november 13.
  • A pályázatokat az ABB karrieroldalán keresztül az „ABB Női Mentorprogram”-ra történő jelentkezés formájában várjuk
  • A pályázati kiírással kapcsolatos kérdéseket írásban a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen lehet feltenni Rada Kornélia, Talent Partnernek, 2020. november 13-ig.  Az email tárgymezőben kérjük feltüntetni: „ABB Női mentorprogram”

A pályázaton nyertes:

  • A kiválasztott női hallgató 5 hónapon keresztül – 2021 január 1. és 2021 június 30. között – 5 alkalommal részt vehet a pályázati felhívásban részletezett programban, amelynek költségeit (étkezés, gyárlátogatás) Kiíró a nyertes pályázóval aláírásra kerülő szerződésben rögzítettek szerint viseli.
  • Azon vidéki hallgatóknak, akik nem gyakornokként vesznek részt az ABB mentorprogramban, a havi egyszeri konzultációra való eljutás költségét a Kiíró a MŰISZ Iskolaszövetkezeten keresztül, a MŰISZ Iskolaszövetkezet és a nyertes pályázó között aláírásra kerülő szerződésben rögzítettek szerint, utazási költség számla alapján téríti meg.
  • A pályázaton nyertest terhelő kötelezettség(ek) nem teljesítése a mentorprogramból történő kizárást vonhatja maga után.
  • Vállalja, hogy a havonta megrendezésre kerülő konzultációkon részt vesz.

A pályázatok értékelése

A pályázat érvényességének vizsgálata
Valamennyi beérkező pályázat iktatásra, majd értékelésre kerül.

A pályázat érvénytelen a következő esetekben:

  • A pályázat nem érkezik be a kiírt határidőre.
  • A Pályázó nem felel meg a kiírásban szereplő valamennyi feltételnek.

A pályázat értékelési szempontrendszere:

A beadott pályázatok értékelését az ABB szakemberei végzik a következő szempontok figyelembe vételével:

  • Motiváltság
  • Szakmai rátermettség
  • Minimum középfokú angol nyelvtudás (szóban és írásban egyaránt)
  • Formai áttekinthetőség: szerkezet, design, stílus, nyelvhelyesség
  • A pályázat elbírálásánál előnyt jelent korábbi tanulmányi versenyeken elért eredmény, felsőoktatási szakmai tevékenységben való aktív részvétel

A beérkezett pályázatok alapján kiválasztott jelentkezők személyes és/vagy online meghallgatására kerül sor, amely meghallgatáson való részvétel költsége Pályázót terheli.

A kiértékelés határideje és formája
A pályázatokat a fenti szempontok alapján a Kiíró értékeli, és a nyertes pályázó nevét 2020. december 11-ig közzéteszi a www.abb.hu weboldalon.
A Pályázó a közzétételhez / nyilvánosságra hozatalhoz a pályázata benyújtásával visszavonhatatlanul hozzájárul.

Hozzájárulás
Pályázó a pályázat beadásával hozzájárul ahhoz, hogy a pályázattal (vagy annak egy részével) kapcsolatban korlátozásmentes, térítésmentes felhasználási jogot engedjen a Kiírónak, amelynek eredményeképp megilleti a Kiírót a mű kizárólagos, az Szjt. 17.§-ában meghatározott valamennyi módon történő felhasználás iránti joga bel- és külföldön, magyar és bármely idegen nyelven.
A Kiírót megillető kizárólagos felhasználási jog magában foglalja az Szjt.-ben írt valamennyi felhasználási módot, beleértve ebbe az átdolgozás iránti jogot is és a digitális műfelhasználást is, mely jelenti a művek digitális formában történő tárolását elektronikus eszközön, valamint a számítógépes hálózaton átvitt művek anyagi formában való előállítását is, mint pl. a számítógép merevlemezére történő letöltése, a számítógépi programok futtatása, művek közönséghez közvetítése számítógépes hálózaton keresztül. A Kiíró a pályázati hozzájárulással megszerzett felhasználási jogot minden korlátozástól mentesen (korlátlan alkalom és példányszám vonatkozásában) gyakorolhatja.

Pályázó a pályázat benyújtásával elfogadja, és egyben hozzájárul ahhoz, hogy a pályázaton történő eredményes részvétele esetén a neve, valamint azon oktatási intézmény neve, ahol tanul, a Kiíró honlapján közzétételre kerüljön.

Kiíró fenntartja a jogát annak, hogy a pályázatot bármikor, indokolás nélkül visszavonja, vagy az elbírálási határidőt meghosszabbítsa. A mentorprogram odaítélésnek a joga a Kiíró kizárólagos döntési jogkörébe tartozik, így a Kiíró döntése a Pályázó által nem vitatható, és a kiírói döntés felülvizsgálata semmilyen formában sem kérhető.

Pályázó a pályázat benyújtásával a pályázati feltételeket maradéktalanul tudomásul veszi és egyben elfogadja.

ABB Női mentorprogram poster