54. Tudományos Diákköri Konferencia

Az idei évben 2021. november 17-én rendeztük meg kari TDK Konferenciánkat egy műszaki és geoinformatikai tudományok szekciót indítva. Összességében hét dolgozat érkezett be és a konferencián is hét prezentációt hallgatott meg a közönség és a zsűri.

 
 
 
 
 
NTP-HHTDK-21
 
 
 
 
 
 
 

TDK_2021_osz_4.jpgAz idei évben 2021. november 17-én rendeztük meg kari TDK Konferenciánkat egy műszaki és geoinformatikai tudományok szekciót indítva. Összességében hét dolgozat érkezett be és a konferencián is hét prezentációt hallgatott meg a közönség és a zsűri. A konferenciát tekintettel a fertőzésveszélyre hibrid formában rendeztük meg. A résztvevő előadók többségében személyesen jelentek meg, továbbá a zsűri és néhány hallgató és kolléga a nézőközönség képviseletében. A látogatók többsége online Teams csoportban követte a rendezvényt. A zsűri tagjai: Prof Dr. Kővári Attila egyetemi docens, Dr. habil Jancsó Tamás egyetemi docens, Piglerné Dr. Lakner Rozália egyetemi docens, az ipar és egyben a Harman Ipari Tanszék képviseletében Németh Tibor c. egyetemi docens voltak. A konferencia kellemes hangulatú volt és a bemutatott munkák is komoly szakmai színvonalat tükröztek, így a zsűri feladata egyáltalán nem volt könnyű. Az eredményhirdetés November 24-én az Óbudai kampuszon került megrendezésre. A következő eredmények születtek:

Műszaki és geoinformatikai tudományok szekció 

I. díj, , OTDK-ra javasolt  Dobra Erik 
VIRTUÁLIS VALÓSÁG JÁTÉKFEJLESZTÉS ÉS OPTIMALIZÁLÁS KÜLSŐ KÉZMOZGÁS ÉRZÉKELŐ SZENZORRAL
Konzulens: Dr. Hajnal Éva, egyetemi docens

II. díj, , OTDK-ra javasolt  Szemler Dávid 
ÜVEGHÁZ SZABÁLYOZÓ RENDSZER IOT ALAPOKON
Konzulens: Dr. Vakulya Gergely, tudományos munkatárs

III. díj, OTDK-ra javasolt Nátrán Albin Ádám
MOBILROBOT SLAM BENCHMARK SZIMULÁCIÓS ÉS VALÓS KÖRNYEZETBEN 
konzulens: Dr. Széll Károly egyetemi docens

Különdíj Liszi Márk
SZIKRAGÉPEK AUTOMATIZÁLÁSA
konzulens: Dr. Széll Károly egyetemi docens

Köszönjük minden kedves résztvevő, zsűritag, konzulens, szervező, és látogató közreműködését.


A jelenlegi oldal frissítve: 2023.10.19.