Közösségépítés és érzékenyítés a vásznon
Októberben jön az II. Fehérvári Dokumentumfilm Fesztivál, a FEDOK

Második alkalommalindul útjára a FEDOK, azaz a Fehérvári Dokumentumfilm Fesztivál. A  háromnapos eseménynek a Kodolányi János Egyetem ad helyet 2026. október 08. és 10. között.

A rendezvény ideje alatt nyolc, egész estés dokumentumfilm és a középiskolások, egyetemisták által beküldött pályázati alkotások lesznek láthatóak.  A filmek után közönségtalálkozókat tartanak, a nézők interaktív beszélgetésen vehetnek részt az alkotókkal. Esténként nagykoncertek lesznek, a rendezvény ideje alatt a Hang-Szín-Tér Művészeti Iskola diákjainak kiállítását is megnézhetik a fesztiválra érkezők. A szervezők külön hangsúlyt fektetnek a fiatal generáció megszólítására: délelőttönként filmvetítéseken vehetnek részt közönségtalálkozóval egybekötve, pályázhatnak  dokumentumfilm-készítésre.

A fesztivál célja a dokumentumfilmes műfaj népszerűsítése mellett a közösségépítés, az érzékenyítés és a hagyományok tisztelete. A többnapos rendezvényen hazai és nemzetközi alkotások mutatják be a világ sokszínűségét, a társadalmi kihívásokat és a mindennapi hősök történeteit. A programban szereplő filmek a múlt történelmi eseményeitől kezdve, a kisebbségek helyzetén át a helyi közösségek hagyományainak megőrzéséig számos területet érintenek. A fesztivál nem csupán kulturális esemény, hanem találkozási pont is, ahol a város lakói közösen gondolkodhatnak jövőről, értékekről és egymás megértéséről.

PROGRAM

 1. nap – 2026. október 08. (csütörtök)

10.00 Hajrá tete! https://fedok.hu/project/hajra-tete/

Az  Illés Fanni paralimpiai bajnokról készült film rendezője: Hernáth Csaba és Korn Anita.
A vetítés utáni közönség-találkozón Illés Fannival és a rendezőkkel beszélget Regős Dóra, a Fehérvár Médiacentrum főszerkesztője.

14.00  Hang-Szín-Tér Művészeti Iskola diákjainak kiállítása.

16.30 Ünnepélyes megnyitó.

17.00  Az utca lelkésze – Wéninger Ákos filmje. https://fedok.hu/project/az-utca-lelkesze/

A vetítés után közönségtalálkozó, beszélgetés az alkotókkal. Vendég: Wéninger Ákos rendező és Turbucz Béla lelkész. Házigazda: Horog László újságíró.

19.00 Az utolsó szó jogán – Burján Zsigmond filmje. https://fedok.hu/project/az-utolso-szo-jogan/
A vetítés után közönségtalálkozó a rendezővel. A beszélgetés házigazdája: Kovács V. Orsolya újságíró, a Szent István Király Múzeum munkatársa

2. nap – 2026. október 09. (péntek)

10.00  Tititá  https://fedok.hu/project/titita/

Magyar dokumentumfilm. Rendező: Almási Tamás
A film főhőse Anti, a 18 éves cigány fiú, akinek szenvedélye a gitározás…
A vetítés után találkozó Almási Tamás rendezővel, Snétberger Ferenc zenésszel és a főszereplő Kuru Antallal.

15.00 Sötétségben, fényben – útközben Csender Leventével Katona Zsuzsa filmje. https://fedok.hu/project/sotetsegben-fenyben-utkozben-csender-leventevel/

Csender Levente író hányatott élete és a rendszerváltás romániai eseményei felteszik a kérdést: hogyan éljük túl a túlélhetetlent?
A vetítés után beszélgetés Csender Levente íróval

17.00 Apám lánya Podhradská Lea filmje. https://fedok.hu/project/apam-lanya/

Az Apám lánya című film egy átlagos szlovákiai családból 27 éve eltűnt lány, Deni megtalálásának történetét követi nyomon.
A közönségtalálkozó vendége: Podhrasdká Lea rendező

19.30 Harcsa Veronika és gyémánt bálint duó koncertje.https://fedok.hu/project/harcsa-veronika-gyemant-balint-duo-koncert/

 Az Európa-szerte elismert, mintegy negyven országot és számos fesztivált megjárt zenészpáros fellépése igazi zenei csemege.

3. nap – 2026. október 10. (szombat)

10:00 A FEDOK-2026 filmes pályázatra érkezett alkotások

Diákoknak meghírdetett FEDOK 2026. filmes pályázatra érkezett (10 percnél nem hosszabb) rövidfilmeket is megtekintheti a közönség. A benevezett alkotásokat, a „versenyfilmeket” a fesztivál ideje alatt értékeli és díjazza a négytagú szakmai zsűri.

13.00 Az SZFE dokumentumfilmes hallgatóinak vizsgafilmjei

15.00 Szent Ignác Útja. Rendező: Tolvaly Ferenc író, rendező.  https://fedok.hu/project/szent-ignac-utja/

A vetítés után közönségtalálkozó, az érdeklődők kérdéseket is feltehetik kérdéseiket. Vendég a rendező, Tolvaly Ferenc és a film egyik főszereplője.

17.30 A boldogság Ügynöke  https://fedok.hu/project/a-boldogsag-ugynoke/

Magyar – Bhutani dokumentumfilm. Rendező: Zurbó Dorottya

Közönségtalálkozó, a film egyik rendezőjével, Zurbó Dorottyával Rába Henrietta, a Fehérvár Médiacentrum szerető-műsorvezetője beszéget.

20.30 Los Andinos zenekar  https://fedok.hu/project/los-andinos-koncert/

A 43 éves fehérvári együttes koncertje zárja a napot és ezzel az egész fesztivált. A közép-andoki népzenét tolmácsoló zenekar 1983 óta aktív: több lemez, valamint számos hazai és nemzetközi fellépés fűződik a Los Andinos nevéhez.