Elindult az Óbudai Egyetem I LOVE OE mobil alkalmazása

A jelenlegi és a leendő hallgatók informálására szolgáló mobil applikációt indított az Óbudai Egyetem és az EHÖK (Egyetemi Hallgatói Önkormányzat)

Az alkalmazást az egyetem hallgatói fejlesztették, s jelenleg beta verzióban üzemel, elérhető Android rendszeren és hamarosan iOS-en is. A tervek szerint a használat közben felmerülő igényeket figyelembe véve fejlesztik majd tovább az I Love OE néven futó alkalmazást.

Az I Love OE-t az Egyetem Napján mutatták be, ahol Szögi Gábor, az EHÖK elnöke hangsúlyozta: „A Z generáció tagjait szeretnénk elérni minél több fórumon. Öt fontos terület érhető el az itt tanuló hallgatók számára az applikáción belül, ahol kiválaszthatják, hogy mely témakörökről szeretnének értesítést kapni: szakmai és tanulmányi ügyek, pályázatok, munka, kollégium valamint szórakozás.”

Az alkalmazáson keresztül értesülhetnek a hallgatók az egyetemi és az EHÖK által szervezett rendezvényekről, az ösztöndíj lehetőségekről, de külön menüpontot alakítottak ki az egyetem iránt érdeklődő, felvételire készülő fiataloknak is, hogy segítsék őket a döntéshez szükséges információk megszerzésében.

Oktatás – Pályázat – Kollégium – Szórakozás – Állás

Az alkalmazás ingyenes és innen tölthető le:https://goo.gl/NZBNVA

Töltsd le és teszteld! I Love OE App-ra fel!


A jelenlegi oldal frissítve: 2023.10.19.