II. „Junior Engineers Camp – HARMAN Hackathon”

Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Harman Becker Kft., az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Karával együttműködve immáron második alkalommal „Junior Engineers Camp – HARMAN Hackathon” megnevezéssel ötlet- és prototípusfejlesztő versenyt szervezett középiskolás diákokból és egyetemistákból álló csapatoknak. A döntőt a Sóstói Stadionban szervezték meg 2023. november 17-18-án, amely 24 órás műszaki kihívás megoldását és a prototípusgyártást foglalta magában. Az eseményt hivatalosan Mészáros Attila Székesfehérvár alpolgármestere, Kis István a Harman Becker Kft ügyvezető igazgatója, Prof. Dr. Györök György az ÓE AMK dékánja nyitotta meg péntek délután.

A csapatok röviden bemutatkoztak a színpadon, majd a Harman Becker Kft részéről Tiszai Tibor folyamatmérnök tartott gondolatébresztő előadást a cég fejlesztési irányairól, Németh Tibor oktatási menedzser pedig ismertette a műszaki kihívást, valamint a feladat megoldásához szükséges technikai információkat.

Az ötlet- és prototípusfejlesztő verseny országos meghirdetésének eredménye látszott a döntőbe jutott csapatok összetételén: 2 fehérvári, 1 pécsi, 1 mohácsi, 1 budapesti, és 1 várpalotai-fehérvári közös középiskolás csapat. Idén először az egyetemi kategóriában is fogadtak nevezőket, amelyből 1 a Pécsi Tudományegyetemről, 1 a Pannon Egyetemről, 1 az ÓE Alba Regia Műszaki Karról, illetve 1 közös csapat a Budapesti Corvinus Egyetem és az Óbudai Egyetem hallgatóival jutott be a döntőbe.

A Sóstói stadionban a középiskolás diákokat és az egyetemistákat egy előkészített alkotói tér várta, ahol a műszaki kihívás leküzdéséhez és a prototípusgyártáshoz rengeteg eszköz volt bekészítve (pl.: 3d nyomtató, laptop, forrasztópáka, elektronikai alkotóelemek, szenzorok stb), de saját eszközöket is hozhattak magukkal, s használhatták a helyszínen. A mentorcsapat („Bölcsek Tanácsa”: a Harman Becker Kft mérnökeiből) 24 órán keresztül állt rendelkezésre, akiktől szakmai támogatást lehetett kérni egy-egy elakadásnál, de a csapatoknak alapvetően önállóan kellett megoldaniuk a problémát. A döntő ideje alatt korlátlan étkezés és italfogyasztás és pihenősarok biztosítva volt a versenyzőknek.

Szombat délelőtt 10.30 órakor kezdődött el a verseny „pitch” szakasza, amikor a csapatok bemutatták fejlesztéseiket a zsűrinek egy rövid prezentációval. Minden csapat beszélt arról, hogy a műszaki kihívás megoldására milyen koncepciót alkotott, illetve bemutatta a megálmodott „termék” prototípusát is működés közben.

A „proof of concept” szakaszát lezárva a zsűri elismerően nyilatkozott a csapatok előadásairól, kiemelték, hogy a 24 órás verseny fáradtságát legyűrve, minden résztvevő jól teljesített és büszke lehet magára, az elért eredményre.
Az értékelő bizottságban helyet kapott Kis István a Harman-Becker Kft ügyvezető igazgatója, Németh Tibor a Harman-Becker Kft oktatási menedzsere, Farkas Roland az Óbudai Egyetem és a Harman Becker Kft. duális hallgatója, Prof. Dr. Györök György az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kar dékánja, Mészáros Attila Székesfehérvár alpolgármestere, Szántó Károly az Obuda Uni Venture Capital Zrt, Venture Studio igazgatója.

A verseny végeredménye:

Középiskolai kategóriában:

    1. Palotai motoroSOKK – Veszprémi SZC Öveges József Technikum és Kollégium
      valamint a Székesfehérvár SZC Széchenyi István Műszaki Technikum közös csapata
    2. Robbiners – Budapesti Gépészeti SZC Mechatronikai Technikum
    3. Sárgák – Baranya Megyei SZC Zipernowsky Károly Műszaki Technikum
    4. Next Generation (NG) – Baranya Megyei SZC Mohácsi Radnóti Miklós Technikum és Szakképző Iskola
    5. Mikrobi – Székesfehérvári SZC Széchenyi István Műszaki Technikum
    6. New World – Székesfehérvári SzC Hunyadi Műszaki Technikum

Egyetemi kategóriában:

    1. AMKoffe – Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kar
    2. Hackoffein – Pécsi Tudományegyetem
    3. FDMG – a Budapesti Corvinus Egyetem és az Óbudai Egyetem közös csapata
    4. JBL Miklós – Pannon Egyetem

Az eredményhirdetéssel párhuzamosan megadták a csapatoknak, hogy mennyi Harman dollárt szereztek a fejlesztő munkájuk révén.
A virtuális bankókat a rendezvénytérben elhelyezett Harman prémium audio eszközökre tudták beváltani a résztvevők.

A Harman Becker Kft. részéről Preiszler Erzsébet cégvezető és Árki Hajnalka senior HR igazgató adta át az ajándékokat.

Az első helyezett középiskolai és egyetemi csapat az értékes ajándékok mellett egy élménnyel is gazdagodik majd, hiszen ők egy exkluzív gyárlátogatást is kaptak díjazásként a Harman Becker Kft. magyarországi gyárába.

Az este folyamán a hackathon minden szervezője és részvevője jelesre vizsgázott együttműködésből, csapatmunkából, illetve alkalmazkodóképességéből is.

Bővebben a versenyről információ a hivatalos oldalakon található:


A jelenlegi oldal frissítve: 2024.03.26.