Im Memoriam Bejczy Antal

Im Memoriam Bejczy Antal
1930 – 2015

Prof. Dr. Bejczy Antal fizikust, az Amerikai Űrkutatási Hivatal, a NASA Jet Propulsion Laboratory vezető kutatóját, a California Institute of Technology, a Washington University in St. Louis professzorát, a nemzetközi űrkutatás és robotika kiemelkedő személyiségét, az Óbudai Egyetem tiszteletbeli doktorát 2015. augusztus 27-én, a Szent István Bazilikában kísérték utolsó útjára özvegye, és családtagjai, az Óbudai Egyetem vezetői, a hazai és a nemzetközi tudós társadalom képviselői.

Bejczy Antal egyetemi diplomáját, az 1811-ben alapított Oslói Egyetemen fizika szakán vette át, ahol az atomreaktorok szakértőjeként három évig kísérleti fizikát oktatott. 1963-ban az alkalmazott fizika doktorává avatták, majd tanulmányaitNATO/Fulbright-ösztöndíjjal folytathatta a California Institute of Technology-n. Kezdetben kontrollelméleti problémákkal foglalkozott, illetve a kontroll és az irányítás fogalmának bevezetésével az agykutatásba. Ezt követően a Mars program részeként készítette elő és dolgozta ki kutatócsoportjával a marsjáró robot távirányítási technikáját.

Bejczy Antal kiemelkedő szerepet játszott az érzékelésre épített robotintelligencia programjának kidolgozásában is. Irányításával kísérletsorozat indult, amely arra irányult, hogyan lehet egy mesterséges holdat távirányítással megjavítani anélkül, hogy az űrhajósoknak fel kelljen szállniuk. Kutatási feladatuk az űrkompon, majd az űrsiklón használatos robotkéz technológiájának kidolgozása volt. Olyan technikát fejlesztettek ki, amelynek segítségével az irányítást végző emberi kéz ugyanazt érzékeli, amelyet a robotkéz „érezékel” egy-egy művelet elvégzésekor.

Bejczy Antal professzor 32 éven át, nyugdíjba vonulásáig dolgozott a NASA Jet Propulsion vezető kutatójaként. A tudományos munkát ezt követően is folytatta, a robottechnika orvosi alkalmazása területén.

Bejczy professzor egyik alapítója és elnöke volt a több mint 300 ezer tagot számláló Institute of Electrical and Electronics Engineers, az IEEE keretén belül működő, mintegy 10 ezer tagot tömörítő Robotics and Automation Society-nek. Nevéhez 7 szabadalom, 43 kitüntetéssel elismert újítás fűződik, emellett 160 tudományos cikk szerzője, 10 szakmai könyv társszerzője, és több tucat tudományos konferencia előadója volt. Tevékenysége elismeréséül számos kitüntetésben részesült.

Az Óbudai Egyetem saját halottjának végső búcsúztatására, a budapesti Szt. István Bazilikában került sor, a szentmisét Gyulay Endre ny. megyés püspök celebrálta, hamvait a Bazilika Altemplomában, a Szent Lipót Teremben helyezték örök nyugalomra.

Az Óbudai Egyetem nevében Prof. Dr. Fodor János, Óbudai Egyetem rektora mondott búcsúbeszédet, amelyben kiemelte, hogy Bejczy professzor széleskörű szakmai együttműködést folytatott az Óbudai Egyetemmel, illetve annak jogelőd intézményeivel.

Az elmúlt 25 év során szoros tudományos együttműködés alakult ki a Rudas Imre professzor által vezetett robottechnikai kutatások területén. A pályatársak és kollégák nevében Dr. Paolo Fiorini, a University of Verona professzora méltatta az űrrobotika kiemelkedő személyiségének pályafutását.

A Magyar Tudományos Akadémia elnöksége és testülete képviseletében Prof. Dr. Bokor József akadémikus, az elnökség tagja méltatta a nemzetközi hírű tudós kiemelkedő tudományos tevékenységét, majd Dr. Szentkereszty György, az elhunyt középiskolai osztálytársa, a nyugati emigránsok nevében emlékezett az ifjú Bejczy Antalra, majd a határainkon túl végzett, elkötelezett tudományos tevékenységére.

Prof. Dr. Rudas Imre, az Óbudai Egyetem Kutató és Innovációs Központjának elnöke, a Bejczy Antal iRobottechnikai Központ alapítója bejelentette, hogy 2016-tól minden év január 16-án, − a tudós születésének napján − tudományos rendezvénnyel tiszteleg a nemzetközi szinten elismert magyar származású tudós eredményei előtt.Továbbá az Óbudai Egyetem Egyetemi Kutató és Innovációs Központja és az Egyetem Hallgatói Önkormányzata közösen  megalapítják a Bejczy Antal Hallgatói Publikációs Díjat.

Bejczy Antal halálával pótolhatatlan veszteség érte a hazai és nemzetközi tudóstársadalmat, az űrkutatást és a robotikát. Élete és szakmai eredményei a magyarság hínevét vitték tovább a világban, méltán említhetjük példaként minden diák és tudós számára.

Nyugodjon békében!


A jelenlegi oldal frissítve: 2023.10.19.