Lézerszkenner és mérőállomás Tarnaszentmária Árpád-kori templomában

A Mikoviny Sámuel szakkollégium egy csapata, tanári erőkkel megerősítve, 2017. február 24-én felmérte Magyarország egyik legrégebben épült és eredeti formáját szinte teljesen megőrző templomát.

Háromféle technológiát illetve eszközt használtunk: földi fotogrammetriát, lézerszkennert és mérőállomást. A 3D modellezéshez a fényképeket Sony és Nikon fényképezőgéppel készítettük. A szkennelést kétféle eszközzel, egy LeicaC10 és egy Faro műszerrel végeztük, utóbbiért ezúton is köszönet Weisz Attilának (levelezős hallgatótársunknak, aki a Salisbury Kft. szkennerét kölcsönözte). Mérőállomásként az új beszerzésű Geomax Zipp20 R2 műszert használtuk. Jó szolgálatot tett a prizma nélküli távmérés és a külpontos jelmérés lehetősége.

A templomot kívül és belül nagy pontossággal szkenneltük, beleértve az altemplomot is, ugyanis a szentély alatt egy kváderkövekből épült kis altemplom is van, szűk lépcsőlejárattal. A Leica műszer esetében az illesztéshez az épületen kívül saját tárcsáit használtuk, belül pedig nyomtatott papír-jeleket a falra ragasztva. A Faro műszer esetében a pontfelhők kapcsolásához a saját felszereléshez tartozó illesztő-gömböket használtuk. Minden kapcsolópontnak meghatároztuk a koordinátáit helyi és országos rendszerben, így a feldolgozás során egységes koordináta-rendszerben tudjuk értelmezni az összes típusú mérést és annak eredményét.

A felméréshez használt többféle technológia többféle célt szolgál. Ezek egyikéhez kapcsolódik a helyszín kiválasztása is. A templom egyes részei ugyanis a 11-12. században épültek, így alkalmasnak látszanak arra, hogy megvizsgáljuk a templom méretei és a korabeli magyar királyi hosszmértékegység-rendszer közötti kapcsolatot. A mérőállomással végzett mérés így nemcsak az egységes koordináta-rendszert biztosító alaphálózat kialakítását valamint az illesztőpontok meghatározását szolgálta, hanem segítségével szabatos módon felmérésre került az épület alaprajza is, hasonlóan a korábban, ugyanilyen célból vizsgált négy másik Árpád-kori temploméhoz (Kallósd, Bagodvitenyéd, Ják, Pápoc). Az előzetes vizsgálatok ígéretesek, a végleges eredmények nagy valószínűséggel igazolják felvetéseinket.

Ezúton is köszönjük a tarnaszentmáriai felmérés megvalósulásához bármilyen formában hozzájárulók munkáját, segítségét.

Izgatottan várjuk a feldolgozás eredményét, az összehasonlító vizsgálatokat, amelyről TDK dolgozatban számolunk be.

Gáti Bence, Tóth Sándor


A jelenlegi oldal frissítve: 2023.10.19.