Sikeresen szerepeltek hallgatóink a XXXIII. OTDK Műszaki Tudományi Szekciójában

Az Országos Tudományos Diákköri Tanács (OTDT) 33. alkalommal rendezte meg az Országos Tudományos Diákköri Konferenciát. Hallgatóink kiemelkedő teljesítményét csak a BME diákjai tudták túlszárnyalni a Műszaki Tudományi Szekcióban.

A magyar felsőoktatás legnagyobb, kétévente lebonyolított hallgatói rendezvénye az Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK), mely 2017-ben immár 33. alkalommal kerül megrendezésre. Az OTDK célja, hogy ösztönözze a tudományos diákköri tevékenységet, támogassa a tehetséges hallgatókat és mestereiket, valamint segítséget adjon a kutatómunkában való továbblépéshez és a pályakezdéshez. Mivel az előző konferenciát éppen Egyetemünk rendezte, és akkor kiemelkedő sikerrel szerepeltek hallgatóink, felfokozott izgalommal vártuk a XXXIII. OTDK Műszaki Tudományi Szekcióját, amelynek idén a Dunaújvárosi Egyetem adott otthont. Az Óbudán bemutatott 540 előadással szemben idén csak 396 pályamunkát prezentáltak a hallgatók. Egyetemünk 65 dolgozatot nevezett (AMK: 5; BGK: 21; KGK: 2; KVK: 17; NIK: 5; RKK: 15). Mivel az OTDT előírásai szerint csak a bemutatott dolgozatok harmada díjazható, és a Műszaki Tudományi Szakmai Bizottság 53 tematikus tagozatba szervezte az előadásokat, így az első és második helyezések mellett csak 26 harmadikról dönthettek a zsűrik. Hallgatóink ennek ellenére kiemelkedően szerepeltek, csak a BME diákjai érdemeltek ki több díjat. A 4 első, 6 második és 5 harmadik helyezés mellett 9 különdíjjal értékelték azt a teljesítményt, amit a hallgatóink és konzulens oktatóik az elmúlt időszakban befektettek.

I. helyezést elért pályamunkák:

  • Czakó Bence Géza (OE – NIK) Quadcopter robusztus fixpont transzformáció alapú nemlineáris adaptív szabályozása,
    konzulens: Dr. Kósi Krisztián tanársegéd, Rendszer és irányítástechnika tagozat
  • Fellegi Emese (OE – RKK) Kürtőskalács elviteles csomagolása,
    konzulens: Dr. Németh Róbert DLA adjunktus, Ipari termék- és formatervezés 2. tagozat
  • Major Gábor (OE – KVK) Orvostechnikai eszköz modell alapú fejlesztése,
    konzulens: Pausits Péter doktorandusz, Sándor Tamás adjunktus, Elektronikai és számítástechnikai eszközök, beágyazott rendszerek 2. tagozat
  • Turbucz Erika (OE – RKK) Polarizáción alapuló világítástervezés,
    konzulens: Dr. Kisfaludy Márta egyetemi docens, Ipari termék- és formatervezés 1. tagozat

II. helyezést ért el:

  • Bege Rómeó András (OE – KGK) Minőségfejlesztési technikák alkalmazása/bevezetése egy konkrét vállalkozásnál,
    konzulens: Gombaszögi Ildikó mestertanár, Műszaki menedzsment 3. tagozat
  • Flaska Viktor, Mezei József (OE – NIK) Drón detektor korrelációs és lenyomatképző eljárások segítségével,
    konzulens: Dr. habil. Molnár András egyetemi docens, Elektronikai és számítástechnikai eszközök, beágyazott rendszerek 2. tagozat
  • Kontra Lilla (OE – RKK) Kísérleti kapszula kollekció, remegéses betegséggel élők számára,
    konzulens: Dr. habil. Kisfaludy Márta egyetemi docens, Ipari termék- és formatervezés 2. tagozat
  • Kürtösi Csilla (OE – KVK) Zene képfeldolgozással: a széki brácsakíséret elemzése Keyence képfeldolgozó rendszerrel,
    konzulens: Dr. Kohut József egyetemi docens, Molnár Zsolt tanársegéd, Alkalmazott számítástechnika 1. tagozat
  • Rácz Péter (OE – BGK) Mérőrendszer fejlesztése és eredményességének bizonyítása minőségszabályozási módszerekkel,
    konzulens: Dr. Drégelyi-Kiss Ágota egyetemi docens, Minőségügy, gépészeti méréstechnika tagozat
  • Tóth Sándor (OE – AMK) Az egykori magyar hosszmértékegység rekonstrukciója körtemplomok szabatosan meghatározott méreteiből,
    konzulens: Dr. Busics György egyetemi docens, Geotechnológia, geodézia, műszaki földtudomány 1. tagozat

III. helyezést ért el:

  • Cebei Gergő (OE – BGK) Betétes fúró-dörzsárakkal végzett megmunkálás hatékonyságának vizsgálata,
    konzulens: Dr. Sipos Sándor docens, Szalóki István tanársegéd, Gépgyártástudomány és – technológiai berendezések 1. tagozat
  • Golarits István, Tóth Máté István (OE – NIK) Nyelőcső szövet szerkezeti elváltozásának detektálása képfeldolgozás segítségével,
    konzulens: Dr. Vámossy Zoltán Imre egyetemi docens, Alkalmazott számítástechnika 2. tagozat
  • Janes Gergő (OE – BGK) Politetrafluoretilén (PTFE) forgácsolhatóságának vizsgálata,
    konzulens: Dr. Drégelyi-Kiss Ágota egyetemi docens, Dr. Horváth Richárd adjunktus, Gépgyártástudomány és – technológiai berendezések 2. tagozat
  • Szántó Marcell (OE – AMK) LEO műhold-formációk megvalósíthatósági vizsgálata,
    konzulens: Dr. Földváry Lóránt egyetemi docens, Geotechnológia, geodézia, műszaki földtudomány 1. tagozat
  • Zsadányi Andrea (OE – RKK) A mikrokapszulás illatnyomtatás, mint marketing eszköz,
    konzulens: Dr. Szentgyörgyvölgyi Rozália egyetemi docens, Tiefbrunner Anna mestertanár, Műszaki menedzsment 3. tagozat

Különdíjas:

  • Bakai Gábor (OE – BGK) Kisméretű fúrókkal végzett megmunkálás hatékonyságának vizsgálata,
    konzulens: Dr. Sipos Sándor docens, Szalóki István tanársegéd, Gépgyártástudomány és – technológiai berendezések 1. tagozat
  • Baraksó Alexandra (OE – RKK) Szabadon alakítható, vizuális kreativitást fejlesztő gyermekhinta,
    konzulens: Szücs Ágnes címzetes egyetemi docens, Ipari termék- és formatervezés 1. tagozat
  • Dóka László, Mezei János Imre (OE – KGK) A rudabányai vasércbánya külszíni fejtésének felső pályás energiaellátása megújuló energiaforrással,
    konzulens: Dr. Lazányi Kornélia egyetemi docens, Műszaki menedzsment 3. tagozat
  • Huszár Péter (OE – KVK) UAV Földi Szegmens – Követő Antenna Platform,
    konzulens: Dr. Wührl Tibor egyetemi docens, Elektronika, villamos méréstechnika, telekommunikáció 2. tagozat
  • Kiss Aliz (OE – RKK) Nyomtatott árnyalatos skálák vizsgálata,
    konzulens: Dr. Borbély Ákos egyetemi docens, Könnyű-, élelmiszer- és műanyagipari technológiák tagozat
  • Molnár Gábor (OE – KVK) Idegi aktivitás mérése Matlabbal,
    konzulens: Dr. Tóth Zoltán egyetemi docens, Alkalmazott számítástechnika 1. tagozat
  • Pál Marcell (OE – KVK) Amplitúdó Modulált Mini Tesla Tekercs,
    konzulens: Lamár Krisztián adjunktus, Elektronika, villamos méréstechnika, telekommunikáció 1. tagozat
  • Smajda Szabolcs (OE – KVK) Beágyazott High-End,
    konzulens: Sándor Tamás adjunktus, Elektronikai és számítástechnikai eszközök, beágyazott rendszerek 2. tagozat
  • Tráj Krisztina Ildikó (OE – BGK) Canon VB-S900F biztonsági boxkamera hibamód- és hatáselemzése,
    konzulens: Prof. Dr. Pokorádi László egyetemi tanár, Minőségügy, gépészeti méréstechnika tagozat

Gratulálunk a kiemelkedő eredményekhez! Legyünk büszkék az országos konferencián részt vett hallgatóinkra, konzulenseikre, de különösen arra, hogy idén megismétlődött a két évvel ezelőtti nagy siker. Köszönjük minden TDK-zó hallgató tevékenységét, mert közvetve az is inspirálta a most sikeres társaik eredményét. Köszönet szól az oktató kollégáknak, konzulenseknek, szakmai bizottsági képviselőknek, zsűritagoknak, TDK felelősöknek. Köszönjük a Nemzeti Tehetségprogram támogatását, amely lehetővé tette TDK műhelyeink aktív felkészítő tevékenységét (NTP-HHTDK-16), valamint hallgatóink részvételét az OTDK konferencián (NTP-OTDKR-16).

 
 

A jelenlegi oldal frissítve: 2023.10.19.