Ujvári János diplomadíj-pályázat

A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala kiemelt fontossággal kezeli, hogy felhívja a fiatalok figyelmét a szellemitulajdon-védelmi kérdések jelenlétére a napi életben, és a szellemitulajdon-védelem szerepére a gazdasági folyamatokban. Ennek a munkának a részeként a hivatal évtizedes múltra visszatekintő pályázatot ír ki minden évben végzős felsőoktatási hallgatók részére.

Az Ujvári János diplomadíj-pályázat a választott diplomadolgozati témájukhoz kapcsolódva mutatja be a végzős hallgatóknak a szellemitulajdon-védelem szerepét és jelentőségét a mindennapi életben, és olyan tudáshoz juttatja a hallgatókat, amit a későbbiekben munkavállalóként, kutatóként vagy mérnökként is hasznosítani tudnak a saját vagy cégük által fejlesztett megoldások piaci oltalmának és menedzselésének során.

A pályázat tartalma
A pályázaton a végzős hallgató az általa készített diplomamunkával/szakdolgozattal tud nevezni, amelyben a választott téma szellemitulajdon-védelmi vonatkozásait tárja fel legalább 10 oldal terjedelemben, illetve olyan diplomamunkával/szakdolgozattal, ami teljesen a szellemitulajdon-védelem valamely kiválasztott kérdésének van szentelve. A pályázatok értékelésnél a két fajta megközelítési mód egyforma elbírálás alá esik, a dolgozatok rangsorolásánál egyik megoldás választása sem jelent hátrányt.

A pályázat megírását az SZTNH szellemitulajdon-védelmi képzéssel és egyéni szakmai konzulens biztosításával támogatja, aki végigkíséri a hallgatót a dolgozat elkészítésén.

A pályázat versenyeztetésen alapul, a hallgatók négy kategóriában nyújthatnak be munkákat:

  • szabadalom/használatiminta-oltalom,
  • védjegy és formatervezésiminta-oltalom,​
  • szerzői jog,
  • szellemitulajdon-védelem gazdasági szerepe. 

A pályázati díj összege
A pályázatokat az SZTNH által kijelölt bizottság értékeli. A négy meghirdetett kategória mindegyikében az első három helyezett kerül díjazásra az alábbiak szerint:

Első díj250 000 Ft,
Második díj200 000 Ft,
Harmadik díj150 000 Ft.

A pénzjutalomban nem részesülő hallgatók értékes ajándékot vehetnek át.

A pályázatot évente kétszer, az őszi és a tavaszi félévben végzős hallgatók részére írja ki az SZTNH. A díjátadó a két félév pályázóinak összevontan évente egyszer történik.

A pályázatról bővebb információ és a részletes kiírás az SZTNH képzési oldalán található:
http://www.sztnh.gov.hu/hu/sztnh/szellemitulajdon-vedelmi-kepzes/ujvari-janos-diplomadij-palyazat 


A jelenlegi oldal frissítve: 2024.10.11.