Sportközgazdász mesterképzés – 2025. őszi félév

Az első évfolyam végzését követőn továbbra is két nappalis, duális évfolyammal, gyakorlatorientált képzéssel, sportosan aktívan kezdődött az őszi félév az ÓE AMK Sportközgazdász mesterszakon.

A Sportközgazdász mesterképzés első és harmadik félévében négy-négy sportgazdasági szakmai tárgy (Létesítménymenedzsment, Sportmarketing, Sportvállalkozások gyakorlata, Változtatásvezetés, valamint Sportágak gazdaságtana, Sportrendezvények stratégiai tervezése, (Sport)innováció és Karriermenedzsment a sportban) keretében is továbbra is kiemelten fontos cél a gyakorlati ismeretek átadása, az interaktivitás és a helyszíni tapasztalatszerzés.

Az első Létesítménymenedzsment kurzuson az Alba Regia Sportcsarnokban lehettünk, ahol a létesítmény megtekintése mellett Balássi Imre Elnök úr a szak azonos márka alatt futó két Duális Partnerének az Elnöke, továbbá Major György, létesítményvezető tartott előadást nekünk.

Az első Sportágak gazdaságtana alkalom középpontjában a hivatásos labdarúgás üzleti működése állt, amit Felcsúton, a Puskás Akadémia vendégeként tekinthettünk át. Előadónk volt Herczeg Bence, kérdéseinkre válaszolt Tóth Balázs klubigazgató (https://www.puskasakademia.hu/?q=news/15293).

A második Létesítménymenedzsment kurzuson a sukorói Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia vendégei lehettünk (https://www.facebook.com/kknaofficial). Köszönjük Duális Partnerünknek a szakmai lehetőséget, Kovács Katalinnak és Tóth Viktornak a program kiemelt szakmai tartalmát.

A sportgazdasági trendek kapcsán ismét Vendégünk volt Karsay Csanád, a PwC senior menedzsere. Köszönjük a nagyon aktuális szakmai tartalmat a legfőbb sportgazdasági trendekről, különleges volt azon kutatási eredményekbe történő betekintés, amelyek kapcsán a szak felelőse ismét megkérdezett alany lehetett.

Nagy élmény volt, hogy a jégkorong sport gazdaságtana téma feldolgozása a MET Arénában volt, ahol értékes tudással gazdagodhattunk a jégalapú multifunkcionális létesítmény működéséről, valamint arról a komplex szervezeti rendszerről, ami a fehérvári jégkorongot jellemzi. Köszönjük Duális Partnerünknek az értékes szakmai tartalmat, Kocsis Julcsinak a szervezést, Gál elnök úrnak és Fekti Istvánnak az előadást.

A másodévesek (Sport)innováció tárgya a NEKA Lakófaluban zajlott, ahol a SportInno Konferencia keretében hallgattunk előadásokat. Hatalmas élmény volt, köszönjük a Szervezőknek ezt a csodálatos napot Balatonbogláron. A (Sport)innováció izgalmas előadásoknak adott otthont Kiss Balázs, a PUMA sportmarketing menedzsere, valamint Dr. Sáfár Sándor, a Sportintézet LA 10 programja vezetője, a TF adjunktusa által.

Mindig izgalmas és látványos tartalmat hoz a Létesítménymenedzsment futball stadionok világa blokk, amelynek keretében elsőként a Groupama Arénában járhattunk. A létesítménytúra mellett előadóink lehettek: Tóth Fruzsina, marketingcsoport vezető, Kis József, pénzügyi igazgató és Nagy Máté, értékesítési vezető. Hálásan köszönjük Igaz András szakmai támogatását és a lehetőséget!

Folytatódott a Létesítménymenedzsment futballstadionok világába betekintő sorozata, így járhattunk a Szusza Stadionban, ahol a létesítménybejárás kapcsán megnéztük a stadiont, a judotermet és jégkorongcsarnokot is.

Erős program volt a most már tanteremben sorra kerülő Sportágak gazdaságtana. Vatai Gabriella, végzett sportközgazdász alumna, a Szövetség elnöke beszélt nekünk a sportág jövőképéről. Öröm volt, hogy tavasszal, duális formában végzett alumnánk, Marton Laura kísérte, aki az előadást profi Kahoot!-tal is segítette. Betekintést nyertünk a vívó sportág működésébe is. Hálásan köszönjük Dr. Tamás Henriette, a Magyar Vívó Szövetség főtitkára előadását!

A Sportmarketing tárgy keretében a Budapest Honvéd Sportegyesület marketingtevékenységéről, az egyesület marketing vezetője, Jenei Marcell sportközgazdász tartott előadást. A szakmai előadásában esettanulmányként került bemutatásra a Budapest Honvéd Sportegyesület és a Puma együttműködése. A tárgy hallgatói projektfeladatában a székesfehérvári Pető Balázs utánpótlás válogatott tollaslabdázó sportolói kommunikációs lehetőségeit dolgozták ki a Hallgatók.

A Sportvállalatok gyakorlata kurzus második alkalmával ellátogattunk egy nemzetközi innovációs ügynökségbe, a Design Terminal-ba. A Hallgatók értékes workshopon vehettek részt ötletvalidáció témájában, amelyet Miklós Sára moderált. Ezen az alkalmon betekintést kaphattunk kezdő vállalkozói szemléletmód kihívásaiba. Harmadik alkalommal egy szabadidősport-vállalkozás működésében mélyülhettek el a hallgatók, amikor vendégül láttak minket Székesfehérváron a CosmoSport Fitness központban. Ezen az alkalmon konditermek sajátosságait mutatta be többek között Horváth Tamás. Sajátos nézőpontokat osztott meg velünk a torna és akrobatika sportágakban a Balance Akrobatika és Torna Club tulajdonosa Vincze Bori. A Hallgatók értékes információkat gyűjthettek a magánkézben, egyesületi formában működő szervezet kihívásairól.

A Karriermenedzsment a sportban kurzus alkalmával hivatásos sportolói múlttal rendelkező kiválóságokat hívtunk meg. Legelső Vendégünk olimpiai bajnok öttusázó, Vörös Zsuzsanna volt, aki az egyéni karrierjén kívül vezetői tapasztalatairól mesélt. A sportágat érintő számos kihívás jellegzetességeit kiemelte előadása során. A kurzus második alkalmával egy házaspár volt a Vendégünk, ahol mindkét tag a maga sportágában olimpiai bronz- és ezüstérmes kiválóság. Kökény Beatrix kézilabdázó és Imre Géza vívó sportolói és civil karrierje során különböző érintetti szerepekben lehettek és vannak a mai napig, hiszen nemcsak sikeres sportolói karriert futottak be, hanem szerepet kaptak edzői és sportvezetői pozíciókban is. Az elmúlt években pedig lelátókról büszkén követik gyermekeik sportsikereit. A kurzus harmadik alkalmával ellátogatott hozzánk az első magyar női judo olimpiai érmese, MOB Sportolói Bizottságának alelnöke Csernoviczki Éva és édesapukája, edzője Csernoviczki Csaba. A személyes narratívákon kívül, küzdősportban megmutatkozó értékes tapasztalatokról hallhattunk: Pl.: Milyen kihívások jelennek kell egy látássérült cselgáncsozó esetében?  

A másodéves hallgatókat meghívták a soron következő, Nemzeti Sportfejlesztési és Módszertani Intézet által szervezett Kézilabda Tematikus Napra. A konferencia témája a kézilabdázásban megjelenő tehetséggondozási folyamatok és a kettős karrier kihívásai állnak. Az alkalmon az Óbudai Egyetem adjunktusa, Herr Orsolya előadást tartott a témában: A karrierút meghatározó tényezői a női kézilabdában címmel.


A jelenlegi oldal frissítve: 2025.11.06.