Az Óbudai Egyetem Alba Regia Kar Geoinformatikai Intézetben Dr. habil. Pődör Andrea intézetigazgató és Dr. habil. Molnár Gábor kutatási dékánhelyettes, Dr. habil. Tóth Zoltán szakfelelős fogadta a Székesfehérvári Szakképzési Centrum Jáky József Technikum munkatársait és diákjait. A találkozó egyik célja volt, hogy köszöntsék azokat diákokat, akik a Földmérő, földügyi és térinformatikai technikus OSZTV országos döntőjében jelentős eredményt értek el.

Ezúton is gratulálunk Zalavári Botond 13. B osztályos tanulónak, aki III. helyezést ért el az országos megmérettetésen! A Jáky József Technikum további két tanulója szintén kiemelkedő sikert ért el, amelyhez szintén gratulálunk és további sikereket kívánunk tanulmányaik folytatásához.

A találkozó lehetővé tette, hogy a Dékánhelyettes és az Intézetigazgató Dr. Oroszné Stefánkó Éva az SZC Jáky József Technikum igazgatója részére a már hosszú évek óta eredményes AMK nagyköveti programban való együttműködéséért Óbudai Egyetem partnerintézménye táblát adja át.