Mint-a-Parlament
Az Országgyűlés törvényhozó munkáját modellező rendezvény,

felsőoktatásban résztvevő hallgatók számára

A program rövid leírása:
A program célja, hogy a hallgatók testközelből ismerhessék meg a törvényhozó munkát, a törvényhozás menetét és az országgyűlési képviselők munkáját. A hallgatók a program során kiegészíthetik elméleti ismereteiket és kipróbálhatják magukat a képviselők szerepében.

A Mint-a-Parlamentre jelentkező csoportok a jelentkezéssel egy időben egy logóval ellátott frakcióprofilt és a meghirdetett témák közül egyhez törvényjavaslatot nyújtanak be, melyet szeretnének előterjeszteni a program első ülésnapján. A jelentkezett csoportok közül a szervezők hatot választanak ki, az alábbi szempontok alapján: formai követelményeknek való megfelelőség, vitaképesség, kreativitás, valamint a javaslatok témájának és a résztvevő intézmények diverzitásának megtartása. Ezen előszűrés során részletes írásos értékelés nem születik.

A kiválasztott hat csoport anyagait a Törvényhozási Igazgatóság munkatársaiból álló szakértő bizottság értékeli a következő szempontok szerint:

  • szakszerűség (mennyiben felel meg egy törvényjavaslat formai követelményeinek),
  • kidolgozottság (az adott területet mennyire részletesen szabályozza figyelembe véve a téma összetettségét)
  • felkészültség (választott témában való jártasság),
  • kreativitás (újító javaslatok megjelenése).

A bizottság értékelése mellett a hat csoport egymás anyagait is pontozza, és az így legtöbb pontot szerzett frakció törvényjavaslata kerül az ülésnapokon megtárgyalásra, melyhez minden frakciónak lehetősége van módosító javaslatokat írni.

Az első ülésnapon, a plenáris ülésen kerül sor a törvényjavaslat általános vitájára, majd egyeztetnek a frakciók a bizottsági elnökletekről, valamint ellenzékre és kormányoldalra oszlanak. A két ülésnap között van lehetőség módosító javaslatok benyújtására a tárgyalt törvényjavaslathoz. A második ülésnapon a résztvevők bizottságokban, valamint a törvényalkotási bizottság ülésén vitáznak. A program végén szavazásra kerül sor, ahol a törvényjavaslat elfogadásra vagy elutasításra kerül.

A „játék” kimenetelét az befolyásolja, hogy az egyes frakciók hogyan tudják megnyerni a más véleményen lévőket maguknak. A meggyőzésre azért lesz szükség, mert minden frakció egyenlő létszámban képviselteti magát.

Helyszín: Országház (1055 Budapest, Kossuth tér 1-3.)

Időpont:
Az első ülésnapra 2026. november 19-én (csütörtökön) kerül sor. A második ülésnapra 2026. december 8-án (kedden) kerül sor.
Felhívjuk figyelmüket, hogy az időpontok a parlamenti programok függvényében változhatnak.

Választható témák:

  • választójog
  • állatvédelem
  • mezőgazdaság és éghajlati változások
  • energetika
  • mesterséges intelligencia
  • egészségügy
  • funkcionális analfabetizmus
  • munkahelyi rekreáció
  • közösségi média
  • lakhatásás

Résztvevők:
A programon hat hallgatói csoport vesz részt egyidejűleg. A csoportok létszáma maximum 20 fő lehet. Felhívjuk figyelmüket, hogy amennyiben ennél kevesebb hallgatóval érkeznek, az a szavazáson hátrányt jelenthet a többi csoporthoz képest. A csoporttagokat javasoljuk úgy összeválogatni, hogy a csoportba többféle érdeklődésű, tudású hallgató tartozzon.

Jelentkezés módja:
A programra jelentkezni a jelentkezési lap és egy előre megírt törvényjavaslat, valamint logóval ellátott frakcióprofil visszaküldésével lehet.
A rendezvényre bármely felsőoktatási intézmény jelentkezhet az intézmény adatainak megadásával. A programon vegyes – több intézmény képviseletében jelentkezett – csoportok is részt vehetnek. A jelentkezési lapon kérjük feltüntetni egy kapcsolattartó adatait is.

Határidők:

  • Jelentkezés: 2026. október 19. (hétfő) 9:00-ig.
  • Résztvevők kihirdetése: 2026. október 26. (hétfő) 16:00-ig.
  • Egymás javaslatainak értékelése: 2026. november 6. (péntek) 14:00-ig.
  • A győztes javaslat kihirdetése: 2026. november 9. (hétfő) 16:00-ig.
  • Első ülésnap: 2026. november 19. (csütörtök).
  • Módosító javaslatok, beosztás megküldése: 2026. november 30. (hétfő) 16:00-ig.
  • Második ülésnap: 2026. december 8. (kedd).

A felkészüléshez szükséges dokumentumokat a nyertes törvényjavaslat kihirdetése után küldjük meg. További kérdések esetén az alábbi elérhetőségek egyikén tájékozódhatnak.

Kustár Dániel
+36 1/441-4156
muzeum@parlament.hu