AIS 2022

2022. november 17-én tartották az ÓE Alba Regia Műszaki Karának szervezé-sében az AIS (International Symposium on Applied Informatics and Related Areas) konferencia megnyitó ünnep-ségét, amely a Magyar Tudomány Ünnepe programsorozat része.

2022. november 17-én (csütörtökön) tartották az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Karának szervezésében az AIS (International Symposium on Applied Informatics and Related Areas) konferencia megnyitó ünnepségét, amely a Magyar Tudomány Ünnepe programsorozat része. Mészáros Attila alpolgármester köszöntő beszédével indult, Prof. Dr. György Györök, az Alba Regia Műszaki Karának dékán megnyitó beszédével folytatódott a rendezvény, a plenáris ülések levezető elnöki szerepét Dr. Halász József egyetemi docens töltötte be.

A hagyományoknak megfelelően a 2005-ben életre hívott tudományos szimpózium egyfajta multidiszciplináris fórumként változatos témákat vonultatott fel a műszaki kutatások és az oktatás területén elért eredményekről.

Az egyetemi kampuszon tartott megnyitó ünnepségen a város nevében Mészáros Attila alpolgármester üdvözölte a szimpózium résztvevőit és megköszönte a konferencia szervezőbizottságának munkáját. Hangsúlyozta, hogy napjainkban az ÓE számos nemzetközi ranglistán előkelő helyett szerzett, megelőzve versenytársait, amihez a székesfehérvári egyetemi kar is hozzájárult. Kiemelte, hogy a városnak és gazdaságának fontos a műszaki felsőoktatási intézményben folyó oktató munka, illetve a kutatómunka, amelynek eredményeire ugyanúgy szüksége van az iparnak. Felhívta a figyelmet a kutatás-fejlesztés szerepére, a város támogatja ezeket a törekvéseket, amely katalizátora a további fejlődésnek. Végezetül jó tanácskozást kívánt a résztvevőknek.

Prof. Dr. György Györök, az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kar dékánja köszöntötte a megjelenteket, jó előadásokat, jó kérdéseket, emelkedett hangulatú beszélgetéseket kívánt a résztvevőknek és megnyitotta a konferenciát. Felhívta a figyelmet Losonczi Áron által 2002-ben fejlesztett fényáteresztő betonra, amit jelképként említett a konferencia nyíltságára és sokszínűségére vonatkozóan, valamint az egyetem nyitott, áttetsző falaira célozva, amely tárt karokkal fogadja a tudományos kutatás iránt érdeklődőket. Hangsúlyozta, hogy „amit az egyetem falai között művelünk a tudomány nevében, annak helye és ideje van.” Megköszönte a szervezőbizottságnak a tizenhetedik a konferencia megszervezéséért végzett munkát, mindenkinek nyitott gondolkodást kívánt és jó kapcsolatépítést.

A szimpózium plenáris előadásait Molnár Péter Gábor egyetemi docens kezdte a „Hogyan segítettek minket az amerikai kémműholdak képei 1960-ból a változó világ környezetében megnevezéssel, majd Simon Gyula akadémikus a „Robusztus lokalizációs módszerek szavazási algoritmusok segítségével” címmel tartott előadást.

Bővebb információ a konferenciáról: http://ais.amk.uni-obuda.hu/


A jelenlegi oldal frissítve: 2023.10.19.