Állami kitüntetésben részesültek az Óbudai Egyetem oktatói

Augusztus 18-án, a Pesti Vigadó dísztermében az augusztus 20-ai nemzeti ünnep alkalmából Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter és Závogyán Magdolna, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős helyettes államtitkára kiemelkedő szakmai teljesítmények elismeréséül kitüntetéseket adott át.

Az államalapítás és államalapító Szent István emléke előtt tisztelgő nemzeti ünnepünk alkalmából Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetésében részesült Dr. Györök György, az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kar dékánja, habilitált egyetemi docens a székesfehérvári műszaki felsőoktatásban negyedszázadon át végzett színvonalas, az ipari gyakorlathoz szorosan kötődő kutató- és oktatómunkája, valamint szervezetirányítási tevékenysége elismeréseként.

Dr. Györök György a jogelőd Kandó Kálmán Villamosipari Műszaki Főiskola Székesfehérváron működő Számítógéptechnikai Intézetében villamos üzemmérnökként végzett 1977-ben, majd fejlesztési osztályvezetői állása mellett elvégezte a BME villamosmérnöki szakját. Közel 10 évnyi szakmai tapasztalattal tért vissza egykori főiskolájába, ahol adjunktusként, majd docensként folytatta tevékenységét. A BME Villamosmérnöki Karán egyetemi doktori, majd PhD fokozatot szerzett, majd habilitált az Óbudai Egyetemen.

Több mint száz szakdolgozat konzulense volt és számos tudományos diákköri dolgozatot is konzultált. Az általa oktatott, sokak által is kihívást jelentő tárgyak – többek között a Perifériák, a Számítógépes folyamatirányítás, az Elektronikai technológia, a Beágyazott rendszerek, az Ambiens rendszerek − tananyagának kidolgozója. Vendégoktatója német, majd kazah egyetemeknek. A kutatási témái az elektronikus és a digitális áramkörök, a mágneses perifériák, az elektronikai CAD-ek és a beágyazott rendszerek alkalmazásához kötődnek, több pályázat és konzorcium résztvevője és vezetője volt.

Dr. Györök György hosszú éveken át volt tudományos igazgatóhelyettes, majd 2009-től főigazgató. 2014-ben, az Óbudai Egyetem hatodik karaként létrehozott Alba Regia Műszaki Kar megbízott, majd kinevezett dékánja lett. Irányításával, az egyetem és Székesfehérvár támogatása mellett, megkezdődött a székesfehérvári műszaki felsőoktatás erőteljes fejlesztése. Ebben a folyamatban kezdeményező és vezető szerepet vállalt a gazdasági kapcsolatok kiépítésében, a duális képzés elindításában, az infrastruktúra fejlesztésében, az emberi kapcsolatok és jó gyakorlatok fenntartásában.

Ugyancsak Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést vehetett át Dr. Rácz Pál, az egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar kutatási dékánhelyettese, egyetemi docens, az anyagmegmunkálási, alakítástechnológiai tárgyú, a gyártásautomatizálás és az elektronikus alakítás területén végzett kutatási, fejlesztési és oktatási eredményeiért, valamint a kari tudományos élet összefogásában elért eredményeiének elismeréseként.

Dr. Rácz Pál 1976-ban a Nehézipari Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Karán okleveles gépészmérnöki, 1979-ben a Budapesti Műszaki Egyetemen képlékenyalakító szakmérnöki képesítést szerzett. 1976-1999 között a Nehézipari Műszaki Egyetemen, majd jogutódjánál a Miskolci Egyetemen töltött be különböző oktatói fokozatokat, tanársegédtől az egyetemi docensig. 1984-ben szerezte műszaki egyetemi doktori címét a „Fűtött ráncgátlójú szerszámban végzett mélyhúzás elméleti és kísérleti vizsgálata” című dolgozatával, majd 1996-ban PhD fokozatát, értekezésének címe: „Kutatási és fejlesztési eredmények a képlékeny-alakításban.”

1996-1997 között a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Alapítvány Logisztikai és Gyártástechnikai Intézetének tudományos igazgatóhelyettese. 1998-2010 között az iparban kamatoztatta megszerzett tudását gyárigazgatóként, műszaki vezetőként illetve műszaki tanácsadóként.

2010 óta az Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Karán egyetemi docens, 2011-től a kar kutatási dékánhelyettese, az Anyagtudományi és Gyártástechnológiai Intézet Anyag- és Alakítástechnológiai Szakcsoportjának vezetője.

Gratulálunk az eddigi pályafutásukhoz, és kívánunk sikerekben bővelkedő további alkotó éveket!

Forrás: www.uni-obuda.hu

Cikk a www.szekesfehervar.hu oldalon.


A jelenlegi oldal frissítve: 2023.10.19.