Az ÓE AMK szakirányú továbbképzéseinek sajtóbemutatója

Az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kar szakirányú továbbképzéseinek a bemutatására szervezett sajtótájékoztatót, amelyen részt vett Prof. Dr. Györök György dékán, Mészáros Attila alpolgármester, Dr. Pődör Andrea, Dr. Széll Károly, Verőné Dr. Wojtaszek Malgorzata, dr. Nagy Rezső és Fejes Gábor szakfelelős.

A tájékoztatáson túlmenően az is cél volt, hogy felhívják a figyelmet arra, hogy a korábban elsajátított tudást érdemes időnként felfrissíteni egy-egy speciális ismeretanyaggal. Ennek a legyorsabb és legrugalmasabb módja az egyetem falai között a továbbképzés, amelyben a műszaki, informatikai kompetenciák fejlesztése segítségével az újra rendeződő világunkban könnyebb lesz stabilitást találni a munkaerőpiacon.

Székesfehérváron az egyetemi karon geoinformatikai, ipari robotizálás, precíziós mezőgazdálkodás, számítógépes-hálózatok fejlesztése, valamint szervezetfejlesztés területeken több olyan másoddiplomás képzés érhető el, amely segíthet, hogy versenyképesek maradhassunk a munka világában.

Mészáros Attila alpolgármester köszöntőjében megfogalmazta, hogy az alap és mesterképzések mellett a szakirányú továbbképzések ugyanolyan fontosak hiszen az átképzés, továbbképzés lehetősége egyaránt fontos a városban élők számára. Kiemelte, hogy ez a képzési forma biztosítja a gyors reagálás képességét az ipar részéről érkező igényekre. Köszönetét fejezte ki a szakfelelősöknek a város ipara szempontjából kulcsfontosságú képzések szervezéséért.

Prof. Dr. Györök György, az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Karának dékánja kiemelte, hogy az Alba Regia Műszaki Kar egy unikális kar, mivel rendkívül széles oktatási spektrumot kínál. Megjegyezte, hogy Székesfehérváron az ipari igények sokrétűek, amelynek az egyetemi kar próbál megfelelni a meglévő műszaki tudományokra alapozott szakirányú továbbképzésekkel. Kiemelte, hogy a geoinformatikától egészen a szervezetfejlesztésig lehetőséget teremtenek a speciális ismeretek elsajátítására.

Dr. Pődör Andrea intézetigazgató, szakfelelős a geoinformatikai szakmérnök/szakember képzés kapcsán elmondta a geodézia és térinformatika legújabb nemzetközi és hazai szakmai eredményeit megismerő, minden mérnöki tervezés alapját képező informatikai rendszer tervezését és üzemeltetését, a településtervezés és rendezés, a környezetvédelem, a közműüzemeltetés és nyilvántartás, a műemlékvédelem folyamatait támogató és elemző szakemberek képzése a cél.

Dr. Széll Károly egyetemi docens, szakfelelős az ipari robotizálási szakmérnök/szakember képzés szakfelelőse arról beszélt, egyre nagyobb igény mutatkozik a robotikához értő mérnökökre. A képzés célját ismertetve megemlítette, hogy a robotprogramozáson (Fanuc, UR, ABB, KUKA) túlmenően a helyi ipari folyamatokat, a gyártósorok fenntartását, továbbfejlesztését, a robotintegrációs és karbantartási folyamatokat is megismerik a résztvevők.

Verőné Dr. Wojtaszek Malgorzata egyetemi docens, szakfelelős a precíziós gazdálkodási szakmérnök/szakember képzésről nyújtott tájékoztatón kiemelte, hogy a hallgatók a térbeli döntés támogatáshoz szükséges adatgyűjtés eszközeinek, az adatforrások, valamint az adatkiértékelés módszereinek, a tematikus információ nyerés teljes folyamatának gyakorlati bemutatása a tervezéstől, kivételezésen át az eredmények döntéshozatalba való beépítéséig elsajátítják a szükséges ismereteket és folyamatokat. Megismerkednek a precíziós munkagépekkel, szenzorokkal, speciális szoftverekkel, valamint az adatnyerés céljából végzett UAV repülésekkel, a környezetvédelmi, fenntarthatósági és gazdasági előnyökkel.

Dr. Nagy Rezső szakfelelős a számítógépes hálózatok szakmérnök/szakember képzésről elmondta, hogy a gazdaság, a pénzügy, az államigazgatás területén telepíteni kívánt hálózatok tervezésére, működtetésére, továbbá rendszeradminisztrátori, supervisori feladatok ellátására alkalmas szakemberek képzése a cél.

Fejes Gábor mestertanár, szakfelelős a szervezetfejlesztő tréner képzés kapcsán kiemelte, hogy a Pannonjob Kft.-vel együttműködve egyedülálló képzéssel jelentek meg a hazai piacon, hiszen eddig kizárólag kommunikációs oldalról közelítették meg a tréner-képzést. Résztvevőnek várják azokat a szakembereket, akik trénerként dolgoznak, de azokat is, akik más területen. Számítanak azokra, akik úgy gondolják, hogy ez a terület érdekli őket. Kiemelte, hogy a képzés hasznos a cégvezetők számára is, hiszen az emberi erőforrás hatékonysága felértékelődött: egyre fontosabb megtartani és képezni az alkalmazottakat.

 

 


A jelenlegi oldal frissítve: 2023.10.19.