Beszámoló térinformatika napjáról

Idén a szokásostól eltérően a vírushelyzetre tekintettel online formában rendeztük meg a  Térinformatika Napja alkalmából a „Mérd meg, mutasd meg” versenyt. Annak ellenére, hogy a vírushelyzet megnehezítette a felkészülést, a diákok ismét remek feladatokkal készültek, és nagyon élvezetes és izgalmas előadást tartottak. Szakmai szempontból is nagyon előremutató pályamunkákat láthattunk: drónos repülés, éttermek vizsgálata különböző statisztikai módszerekkel, napóra készítése az iskola falára, valamint különböző 3D-s megoldások: egy csupa görbéből álló szobor 3D-s modellezése és nyomtatása, régészeti leletek 3D-s modellezése forgó állvánnyal, csónakház fotogrammetiai feldolgozása, és hagyományos modellezése.

A zsürinek nagyon nezéz dolga volt a döntéshozatal során, hiszen a bemutatott munkák nagyon magas szinvonalúak voltak, és nehéz feladat volt őket rangsorolni. Mindegyik munkának meg volt a maga szakmai és egyéb érdekessége, ezért csak az első három helyezett lett külön kiemelve, a többi pályamunka egyformán dicséretben részesült. A versenyfeladatokat a rendezvényünket támogató cégek a GDI ESRI Magyarország, és az NNG képviselői értékelték.
Az idei versenyen indulók és eredményeik:

  1. helyezés  Somogyvári templom felmérése
    Brunner Viktória, Kovács Márk László
    Székesfehérvári Szakképzési Centrum Jáky József Szakgimnáziuma és Szakiskolája
  2. helyezés Kővirág
    Debus Susann Cathrine, Csőke Dominik,Sáfrány Barnabás
    Pécsi SZC Pollack Mihály Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégium
  3. helyezés Éttermek statisztikájának feltüntetése QGis segítségével
    Frindt Fruzsina, Piller Nikolett, Bogdán Bálint István
    Székesfehérvári Szakképzési Centrum Jáky József Szakgimnáziuma és Szakiskolája
  4. helyezés Csillagharcosok; Szegény emberek 3D-s nyomtatója;Váza vázolók csapata
    Pécsi SZC Pollack Mihály Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégium

Az NNG tárgyi ajándékkal is kedveskedett, melyeket az oklevelekkel együtt az iskolák részére postázunk későbbi átadás céljából.

A versenyfeladatok már felkerültek a honlapunkra ott megtekinthetők (http://gisday.amk.uni-obuda.hu/). Ugyancsak a támogató cégek előadásai is elérhetőek itt, amelyekből a térinformatikával kapcsolatos legújabb trendekbe nyerhetünk betekintést.


A jelenlegi oldal frissítve: 2023.10.19.