Bősi mérőgyakorlat

Múlt héten (2017.09.20-án) a bősi vízerőműben járt, a pozsonyi kollégák meghívására, az intézet három oktatója, Kiss Attila, László Gergely, illetve Tóth Zoltán. A látogatás célja a pozsonyi Szlovák Műszaki Egyetem ötöd éves földmérő és térképész hallgatói számára tartott ipari geodézia terepgyakorlat megtekintése volt. Vendéglátóink Kopácsik Alajos professzor, a geodézia tanszék vezetője, illetve Erdélyi János, a tanszék oktatója voltak. A két hetes gyakorlaton idén 7, mérnökgeodéziára szakosodott hallgató vett részt, akiknek ez idő alatt számos, az erőmű rendes üzemeltetése során, az ott dolgozó földmérő csoport által is elvégzett feladatot kellett megoldaniuk az erőműben és annak környékén. A gyakorlat során a hallgatók az alkalmazott eljárásokon kívül megtanulják, hogyan kell erőművi környezetben biztonságosan mozogni és nagy pontosságú méréseket végezni. Feladatataik között szabatos szintezéstől kezdve, az darupályák és az erőmű hálózatának mérésén át, a különböző mozgásvizsgálatokig terjed, bele értve a méréshez szükséges előkészítő munkálatokat is: Látogatásunkkor a hallgatók napi feladata, a hálózatmérést akadályozó növényzet kivágása volt a másnapi méréshez.

A látogatás során megállapodtunk abban, hogy jövő évtől hallgatóink, először még önkéntes alapon, a későbbiekben pedig lehetőség szerint a tantervbe illesztet formában, részt fognak venni ezen a gyakorlaton. Az ehhez szükséges részletek kidolgáza, a következő hetek, hónapok feladata.

A gyakorlaton készült képek az alábbi galériában tekinthetőek meg:


A jelenlegi oldal frissítve: 2023.10.19.