Diplomaátadó ünnepség

 

2022. évi diplomaátadó ünnepség az ÓE Alba Regia Műszaki Karán

Július második hetében péntek délután az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Karán 93 hallgató oklevelet és 71 alumni arany- és ezüstdiplomát vehetett át a Diplomaátadó ünnepségen. A programon Prof. Dr. Gulácsi László tudományos rektorhelyettes, Mészáros Attila alpolgármester, Prof. Dr. Györök György dékán, Dr. Pogátsnik Monika, a Kar oktatási dékánhelyettese, Nagyné Dr. Hajnal Éva, a Kar kutatási dékánhelyettese, Dr. Pődör Andrea, az Alba Regia Műszaki Kar Geoinformatikai Intézetének igazgatója; Piglerné Dr. Lakner Rozália, az Alba Regia Műszaki Kar Természettudományi és Szoftvertechnológiai Intézetének igazgatója, valamint Dr. Simon Gyula professzor foglaltak helyet az elnökségben.

A köszöntő és ünnepi beszédeket követően az ünnepségen átadták az Alba Regia Karért végzett kiemelkedő munkáért adományozott kitüntetéseket. Dékáni dicséretben részesült Petőné Dr. Csuka Ildikó adjunktus, ügyvivő szakértő és Gáspár Edina műszaki ügyintéző. A magas színvonalú lelkiismeretes munkájuk elismeréseként részesültek a kitüntetésben. A külsős szakemberek, intézményvezetők, cégvezetők munkájának elismerésére is sor került, akik tevékenységükkel hozzájárulnak az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kar hírnevének öregbítéséhez: Veres Gábor, a Hydro Extrusion Hungary Kft gyárigazgatója, valamint Dr. Oroszné Stefánkó Éva úrhölgy, a Székesfehérvári Szakképzési Centrum Jáky József Technikum igazgatója vehetett át elismerő díszoklevelet.

A földmérő és földrendező mérnök, gépészmérnök, mérnökinformatikus, műszaki menedzser, villamosmérnök alapszakos, mechatronikai mérnök mesterszakos oklevelekkel egyidejűleg a precíziós gazdálkodási szakmérnök, geoinformatikai szakmérnök, üzleti információmenedzsment szakmérnök, számítógép-hálózati szakmérnök és az ipari robotizálási szakmérnök szakon végzettek is átvették munkájuk gyümölcsét.

A diplomák átvételét követően a végzetteket köszöntő és tőlük búcsúzó beszédek hangzottak el. A Hallgatói Önkormányzat nevében Lajkó Richárd köszönt el a hallgatótársaktól, a friss diplomások nevében Grósz Bernadett mérnökinformatikus búcsúzott az Alma Matertől, hallgatótársaktól. Az alumnik nevében Szmilkó István idézte fel emlékeit az egyetemi közösséghez való tartozás jegyében.

   Oklevelek átadásáról készült fotók – galéria (zip)

   Ezüst és arany oklevelek átadása – galéria (zip)

 

A jelenlegi oldal frissítve: 2023.10.19.