dr. Varga Mária Valéria 

1995 – 2023

Nekrológ

Dr. Varga Mária Valéria 1994-ben lett az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kar (jogelődintézményeivel együtt) oktatója, hogy részt vegyen a műszaki menedzser képzés bevezetésében. A közgazdaságtan, pénzügyek és a vállalati gazdaságtan tantárgyak meghatározó oktatója volt. A könyvelésben, a pénzügyi és műszaki területeken szerzett tapasztalatait hasznosította a felsőoktatásban. Ez a tapasztalat-átadás nemcsak a hallgatók gyakorlatorientált képzésében hasznosult, hanem intézményünk szakmai rangjának emelésében is.

1978-ban szerezte meg első diplomáját miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemen, ahol okleveles kohómérnökként végzett. Egyetemi évei alatt kitűnő tanulmányi eredménye alapján Népköztársasági Ösztöndíjban részesült. A Miskolci Egyetemről hozta magával a selmeci hagyományőrzés gondolatát is. Innentől kezdve bekapcsolódott a hagyományőrző szakestélyek világába, amelyet a hallgatók szerveztek a diákhagyományok ápolására. Az egyetem elvégzése után a Fémipari Kutató Intézetben, illetve jogutódjánál, az Alumíniumipari Tervező- és Kutatóintézetben tudományos munkatársként dolgozott. Aktívan bekapcsolódott az intézet ötvözetfejlesztési programjába, a témában több publikációja jelent meg és számos előadást tartott. 1987-ben megszerezte a műszaki doktori címét a Miskolci Egyetemen. 1991-ben a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen okleveles közgazdászként, majd folyamatosan bővítve ismereteit 1992-ben okleveles tanácsadóként, 1999-ben okleveles könyvvizsgálóként végzett. Dolgozott az APEH Fejér Megyei Igazgatóságánál, és ezután az Árpád Szakképző Iskolát érintve került intézményünkbe. Emellett évekig tanított a Lánczos Kornél alapítványi Gimnáziumban. Tagja volt az iskola kuratóriumának.

Dr. Varga Mária Valéria kitartó, következetes oktatói munkáját jelezte, hogy nagyszámú hallgató választotta TDK dolgozata vagy szakdolgozata konzulensének. Hallgatói sikereket értek el a tudományos diákköri konferenciákon. Főiskolai docensként előadásait a lelkiismeretes felkészülés, a legújabb ismeretek tananyagba történő bevonása, a hallgatókhoz való pozitív hozzáállás jellemezte. Fontos szerepe volt a hallgatók tehetséggondozásában, pénzügyi tudatosságra nevelésében, amellyel pályakezdő mérnökként és gazdasági szakemberként aktuális és gyakorlati tudással felvértezve megkezdhették karrierjüket. Nem csak a hallgatókkal, hanem a kollégákkal nagyon jó kapcsolatot ápolt 2018-as nyugdíjba vonulása után is.

Szakmai életútja az Óbudai Egyetemen teljesedett ki, amelyhez elengedhetetlen volt az a hivatástudat, amely őt jellemezte. Precizitása, nagyfokú segítőszándéka megmutatkozott főiskolai docensként végzett munkájában. Az Egyetemen eltöltött majdnem 25 éve bizonyította elkötelezettségét, amely követendő példa lehet a fiatalabb korosztályok számára is. Az Egyetem 2002-ben Kandó Kiváló Oktatója címmel, 2011-ben Főigazgatói dicsérettel, 2013-ban Az év közéleti oktatója címmel ismerte el munkáját.

Humorod és bölcs tanácsaid nagyon fognak hiányozni. Nyugodj békében!