Egyetem Napja 2015

November 23-án került sor az Óbudai Egyetem Bécsi úti aulájában az idei Egyetem Napja ünnepségre. 2009-ben ezen a napon fogadta el az Országgyűlés az Óbudai Egyetem megalapításáról szóló törvényt, így ebben az évben hatodik alakalommal volt ilyen ünnepség.

Dr. Réger Mihály rektorhelyettes úr köszöntő beszédében kiemelte, hogy olyan egyetemet szeretnénk építeni, amelyben a munkatársak is és a hallgatók is jól érzik magukat, ahol színvonalas, a munkahelyi elvárásoknak megfelelő  gyakorlatorientált képzés folyik.

Az eseményen – amelyen részt vett Palkovics László felsőoktatási államtitkár és Mészáros Attila fehérvári alpolgármester is – több megállapodás aláírására és kitüntetések átadására is sor került.

Az ünnepségen tettek fogadalmat az egyetemen ebben az évben sikeresen habilitált oktatók, köztük karunk dékánja, Dr. Györök György is.

Tudósítás az egyetem honlapján:

http://news.uni-obuda.hu/articles/2015/11/23/vi-egyetem-napja-az-obudai-egyetemen


A jelenlegi oldal frissítve: 2023.10.19.