Együttműködés a FEHA19-el (Fehérvár Hockey Academy)

Együttműködési megállapodást kötött a Fehérvár Hockey Academy (FEHA19) és az Óbudai Egyetem, sporttudományi kutatásokban, illetve hosszabb távú életpályamodell kidolgozásában is segíthetik egymást – számolt be Prof. Dr. Kovács Levente rektor.

A február 29-i eseményen részt vett Dr. Cser-Palkovics András, a város polgármestere, a Rudolf Kalman Óbudai Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke.

A jövőben több területen is közösen dolgozhat a sportolókért és a hallgatókért a Fehérvár Hockey Academy (FEHA19), valamint az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszak Kara. A felek együttműködésben rögzítették, hogy segítik egymás munkáját, így az akadémia sportolói egyéni

tantervvel akár részt vehetnek az egyetem sportolói programjában. Az Óbudai Egyetemen arra is lehetőségük lesz a jégkorongozóknak, hogy felkészüljenek a sport utáni életre, hiszen jelenleg is elérhető például a sportközgazdász képzés is. A megállapodás részeként a tudomány is szerepet kaphat a sportolók felkészítésében, az utánpótlás-nevelésben, de akár a pályán nyújtott teljesítmény kiértékelésében is. Az ünnepélyes aláíráson részt vett Dr. Cser-Palkovics András polgármester, Prof. Dr. Kovács Levente, az Óbudai Egyetem rektora, Prof. Dr. Györök György dékán, valamint a Fehérvár Hockey Academy (FEHA19) részéről Fekti István ügyvezető és id. Ocskay Gábor kuratóriumi elnök.

Tóth Ildikó


A jelenlegi oldal frissítve: 2024.11.28.