Együttműködési megállapodást kötött a FIVOSZ és az Óbudai Egyetem Alba Regia Kara
A Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége (FIVOSZ) és az Óbudai Egyetem Alba Regia Kara sajtónyilvános esemény keretében jelentette be együttműködését a kar székesfehérvári campusán 2026. november 4-én. Az eseményen köszöntőt mondott Prof. Dr. Györök György dékán, Inotay Petra Lujza, a FIVOSZ főtitkára, valamint Tóth György, a FIVOSZ Fejér megyei szervezetének elnöke, aki ismertette a partnerség céljait, főbb területeit és a tervezett közös szakmai programokat.
A megállapodás célja, hogy az egyetem és a vállalkozói szféra tudásbázisára, szakmai tapasztalataira és kapcsolatrendszerére építve új együttműködési lehetőségeket teremtsen az oktatás, a kutatás, az innováció és a vállalkozásfejlesztés területén. A felek közös kutatási és fejlesztési projektek, hazai és nemzetközi pályázatok, szakmai rendezvények, valamint gyakornoki programok megvalósításának lehetőségeit kívánják feltárni és előmozdítani, különös figyelmet fordítva a tehetséggondozásra és a hallgatók gyakorlatorientált képzésére.
A partnerség egyik kiemelt célja, hogy a FIVOSZ hálózatához kapcsolódó vállalkozások valós üzleti kihívásai megjelenhessenek az egyetemi oktatásban és kutatásban, elősegítve ezzel az innovatív megoldások megszületését. Ennek köszönhetően a hallgatók szakdolgozatok, tudományos diákköri munkák és egyéb szakmai projektek keretében dolgozhatnak valós piaci problémák megoldásán, miközben közvetlen kapcsolatot építhetnek ki a vállalkozói szférával.
A rendezvény zárásaként Inotay Petra Lujza főtitkár és Prof. Dr. Györök György dékán aláírta az együttműködési megállapodást, hivatalosan is megerősítve a FIVOSZ és az Óbudai Egyetem Alba Regia Kara közötti partnerséget. A felek bíznak abban, hogy az együttműködés hosszú távon hozzájárul a régió innovációs ökoszisztémájának erősítéséhez, és egy értékteremtő szakmai partnerség alapját képezi a felsőoktatás és a gazdasági szereplők kapcsolatának elmélyítésének köszönhetően, mely hozzájárul a tehetségek támogatásához, a versenyképes tudással rendelkező szakemberek képzéséhez, a tudásmegosztáshoz, és a gazdasági szereplők versenyképességének erősítéséhez is.



