Generációk találkozása a kutatással és a tudománnyal

Az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kara hatodik alkalommal vett részt a Kutatók Éjszakáján. A fehérvári rendezvényt nyugodtan nevezhetjük a generációk találkozójának is, hiszen a 3 hónapostól a 70+-ig minden korosztály képviseltette magát. A résztvevők találkozhattak a három évtizeddel ezelőtti és a legmodernebb számítógépes játékokkal, drónokkal és robotokkal. Nem mellesleg pedig szórakoztató módon ismerkedhettek meg a kutatók és a tudomány világával.

A Kutatók Éjszakája
Az idén tíz éves rendezvénysorozat célja, hogy a fiatalok is kedvet kapjanak a mérnöki és a kutatói életpályához, a nagyközönség számára pedig reálisabb legyen a tudósokról és a tudományról kialakult, sokszor sztereotípiákon alapuló vélemény.

01Generációk találkozása avagy VTC programozása egy okostelefon társaságában

Az Európai Unió Horizont 2020 keretprogramja által támogatott rendezvénysorozatot 2015-ben csaknem 70 kutatóintézet, felsőoktatási intézmény, és több száz kutató részvételével szervezték meg országszerte. Székesfehérvár szinte a kezdetektől bekapcsolódtak a sorozatba. A Terkán Lajos Bemutató Csillagvizsgáló mellett az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kara (AMK) és jogelődei is várták az érdeklődőket korábban is évről évre. Az idén már az iparvállalatok is megnyitották kapuikat, például a Grundfos Kft. is szervezett programot.

03
Márk, a rendezvény legfiatalabb résztvevője
még csak most kezd ismerkedni a világgal

Az AMK-n kezdetben csak előadásokat tartottak, de hamar kiderült, hogy a legnagyobb érdeklődés az interaktív programokat kíséri. Idén is erre helyezték a hangsúlyt.

Programok az AMK-ban
A Mérnöki és a Geoinformatikai Intézet olyan sokrétű és színes programmal igyekezett bemutatni mindazokat a területeket és projekteket, ami az egyetem profiljához tartozik, hogy ezekből csak szemezgetni tudunk ebben a beszámolóban.

02
Robotprogramozás a nagy verseny előtt

A robotversenyen az Óbudai Egyetem hallgatói által épített Lego NXT robotokat kellett előre beprogramozni, majd a kijelölt akadálypályán versenyeztetni. A drónok világát ismertető előadás után látványos bemutatót lehetett látni ezen eszközök lehetőségeiről. A drónoktól csak egy kis ugrás vezetett felfelé, a műholdak világába. A résztvevők egy képfeldolgozó program segítségével önállóan állították elő színhelyes és a hamisszínes felvételeket.  Nagyon fontos tanulsága volt ennek a foglalkozásnak, hogy az érdeklődők interaktív módon győződtek meg arról, mi haszna van a fejünk fölött röpködő műholdaknak.

06Drón a figyelem központjában

A pontos helymeghatározás sem működik ma már műholdak nélkül. A látogatók e programpont keretében GPS-es „kincskereső” játékban vehettek részt. Információforrásként pedig a műholdak szenzorai által készített felvételek szolgáltak segítségül.
Ha már repülés és műholdak, akkor nem maradhatott ki a térképészet sem. Az érdeklődők megrajzolhatják az Országalma környezetének utcáit, épületeit. Saját készítésű térképüket összehasonlíthatták egy valódi légi fényképpel, emellett térképeket rakhatnak ki puzzle elemekből.

  

 

 

  

 

 

Média megjelenések:
Fehérvár TV Híradó
http://www.fehervartv.hu/video/index/14563
https://www.facebook.com/video.php?v=1069572939729270&pnref=story
Székesfehérvár MJV honlapja
http://www.szekesfehervar.hu/index.php?pg=news_160003

 

04Térkép térkép hátán

A 3D-s animáció és a 3D-s modellezés nem csak napjaink divatja, hanem jó lehetőség a kutatás és az oktatás számára is. Ezen módszerek alapjait és lehetőségeit mutatták be külön előadások keretében.

05
A lézerszkenner bemutatója

Tanítani és tanulni is játékkal vagy játékosan lehet a legeredményesebben.  Nem véletlen, hogy az AMK szinte mindegyik programjában szerepelt valamilyen formában a játék.
Például az Óbudai Egyetem hallgatói által fejlesztett modern számítógépes játékok mellett eredeti Commodore-64-es játékokkal is szórakozhattak kicsik és nagyok. Ez volt az igazi generációs találkozás.

A tanár is ember
Három olyan program is színesítette a rendezvényt, amely közvetlenül nem tartozik az oktatott tárgyak közé. Szó volt Ybl Miklós életének és munkásságának kevéssé ismert részleteiről, az ivóvíz és a felszíni vizek (Balaton, Velencei-tó) mintáinak mikroszkopikus világáról, és meg lehetett ismerni kirándulást lehetett tenni a hazai nemkarsztos barlangok néhány csodáját is. Ennek a blokknak egyik fontos üzenete az volt, hogy a tanár is ember és a saját, oktatott témáján kívül is tud érdekes és izgalmas előadásokat tartani.

Mi mindenre jó a Kutatók Éjszakája?
Az AMK valószínűleg nem lóg ki azzal a sorból, hogy a különböző programokat az intézményhez valamilyen formában kötődő tanárok, volt és jelenlegi hallgatók szervezték és tartották. Ez azonban rámutat arra, hogy a Kutatók Éjszakája nem csak a nagyközönség számára hasznos és vonzza az azonos téma iránt érdeklődőket, hanem magukat a kutatókat, tanárokat is összefogja, ösztönzi. A hallgatók bevonása a programok szervezésébe és lebonyolításába, az egyetemhez, a közösséghez való kötődést erősíti. De ami talán a legkevésbé triviális: a diákok bevonása arra is jó, hogy lássák, nem elég a tudományt művelni, részt kell venni annak kommunikációjában is.

S, hogy milyen volt belülről a Kutatók Éjszakája az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Karán, arról dr. Seebauer Márta oktatási dékán-helyettessel beszélgettünk.

08

Az AMK számára miért fontos a részvétel?
Programunk egyik fő célja, hogy becsalogassa az embereket az egyetemre, lássák, hogy ez nem egy zord intézmény, itt érdekes és szórakoztató dolgokkal lehet foglalkozni. Idén egy városi helyszínt is be akartunk vonni. Az lett volna a nagy újdonság, hogy az Országalmánál is tartunk programokat. A Dotto kisvonat vitte a látogatókat onnan ide és vissza. De ezeket elmosta az eső, a bemutatókat itt tartottuk meg az egyetem épületében. Sajnos így a látogatók létszáma is elmaradt a tervezettől, de az a 420 fő, aki eljött, remélhetőleg élvezte a programokat . Ezek egy részét volt hallgatóink csinálják. Ők már különböző ipari cégeknél dolgoznak, és az ilyen alkalmakra visszajönnek. Lassan egyfajta találkozási pont is lesz a Kutatók Éjszakája itt az egyetemen.

Mire helyeztétek a hangsúlyt?
A játékra! A játék elindítja a gyerek fantáziáját, azt kell fejleszteni. Nekem az a fixa ideám, alapvető probléma, hogy ez a generáció már mindent készen kap. A LEGO-robotban az az érdekes, hogy nem csak megnyom egy gombot és megy, hanem tudja befolyásolni, mikor merre menjen, hogyan és mit csináljon. És közben tanul a gyerek.
Vissza lehet-e forgatni ezt a programot az intézmény eredeti tevékenysége érdekében?
Hosszú távú folyamatról van szó. Nem a középiskolásokat, hanem az általános iskolásokat kell megcélozni ezzel a rendezvénnyel. Szeretnénk, ha már olyan jellegű középiskolába mennének, amellyel megalapozhatják az egyetemi tanulmányaikat. Még, ha a műszaki területek iránt érdeklődik is valaki, az esetek többségében nem megy el odáig, hogyan vagy mitől működik valami. Sajnos a technológiai fejlődés is abba az irányba megy, hogy egyben van az egész szerkezet, nem lehet szétszedni, így nem is érdekli már a gyereket, mitől működik. A robotok azért tetszenek a gyerekeknek, mert az beleavatkozik a környezetébe, és felkeltheti az érdeklődést arra, hogy van fizikája a dolgoknak.

07
Nemes Olivér és oklevele a junior programozói kurzus elvégzéséért

Persze felnőtteknek is voltak komolyabb előadások, de az interaktív foglalkozásokat főleg gyerekeknek tartottuk. Fontosnak tartjuk a lányok arányának javítását a felsőoktatásban, és ebben egy pici javulást látunk. Évek óta szervezzük „A lányok napját” és egyéb ilyen jellegű roadshow-kon is részt veszünk. Ez a terület is megjelent most a Kutatók Éjszakáján is.
A 2012. évi Kutatók éjszakájának a szlogenje egy Einstein idézet volt: „Nem vagyok különösebben tehetséges, csak szenvedélyesen kíváncsi”. Úgy látszik ez mondás továbbra is érvényes. mert végezetül álljon itt a 9 éves Horváth Zsombor véleménye, aki arra a kérdésre válaszolt, mit jelent számára a kutatás és a tudomány. „Azt jelenti, hogy mindent meg lehet tanulni a kutatásban és fel lehet fedezni új dolgokat.” A tudományos kutatás alapja mindig is a kíváncsiság volt. Bíztató lehet a jövőre nézve, hogy ez a mai gyerekekben még mindig megvan.
Trupka Zoltán

Fotógaléria:
(fotó: Dobos Dániel)

lablec

 


A jelenlegi oldal frissítve: 2023.10.19.