Hírek
-
Sportközgazdász mesterképzés – őszi félév
Már két évfolyammal és továbbra is gyakorlati képzéssel, sportosan aktívan kezdődött a Sportközgazdász mesterszak az Óbudai Egyetem Alba Regia Karán. A Sportközgazdász mesterképzés első és harmadik félévében négy-négy sportgazdasági szakmai
-
Nemzetközi kormányzás mesterképzés a Genfi Egyetemen
A Genfi Egyetemen „Európai és nemzetközi kormányzás mesterképzés” (Master of Advanced Studies in European and International Governance – MEIG) program indul, amelyet elsődlegesen a nemzetközi, külügyi, gazdasági területek iránt érdeklődő,
-
Peruana Cayetano Heredia Egyetem ösztöndíjprogram
A perui Peruana Cayetano Heredia Egyetem ösztöndíjprogramot hirdetett meg külföldi hallgatókrészére a 2025-ös tanévre. Az ösztöndíjprogram a kiutazó hallgatóknak fedezi egy szemeszter idejére a lakhatásiköltségeit, valamint kint tartózkodás idején, havi
-
Akadémisták Selmecen
Idén október 11-én került sor Selmecen az Akadémisták napja rendezvényre, melyen az egykori Bányászati Akadémia megalapitására emlékeznek az utód intézmények. Intézményünket Nagyné Dr. habil Hajnal Éva kutatasi dékánhelyettes, Dr. habil Pődör
-
Sikeres Sportnap
2024. október 9-én délután rendeztük meg Székesfehérváron az I. Kari Sportnapot. „Mert kell egy nap, ami megmozgat!” szlogennel fémjelzett sportdélutánra az időjárás is kegyeibe fogadta a több, mint 120 AMK-s
-
Ujvári János diplomadíj-pályázat
A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala kiemelt fontossággal kezeli, hogy felhívja a fiatalok figyelmét a szellemitulajdon-védelmi kérdések jelenlétére a napi életben, és a szellemitulajdon-védelem szerepére a gazdasági folyamatokban. Ennek a munkának
-
Novemberben TDK
NTP-HHTDK-24 Az Óbudai Egyetem Tudományos Diákköri Tanácsa novemberben szervezi meg őszi Tudományos Diákköri Konferenciáját. A 60. Tudományos Diákköri Konferenciát2024. november 13-án (szerdán) tartjuk. A rendezvényre előzetesen nevezni kell a következők
-
Kutatók éjszakája 2024
Köszönjük minden Kollégának, Hallgatóinknak, Partnerünknek, akik hozzájárultak a Kutatók Éjszakája programunk idei sikeréhez. Reméljük minden kedves Látogató jól érezte magát, kicsit közelebb kerültek a a tudomány és a kutatók világához.
-
XII. Országos Logisztikai Csapatbajnokság
https://nlvklub.hu/csapatbajnoksag/
-
Állásbörze
Harmadik alkalommal szervezte meg állásbörzéjét az Óbudai Egyetem Nonprofit Kft. az Óbudai Egyetem Alba Regia Karán. A rendezvényre az egyetemi hallgatók mellett, a középiskolás fiatalokat és a városi álláskeresőket várták.









