Nyílt napot tartottunk az OE Alba Regia Műszaki Karon

Nyílt napot tartottak hétfőn az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Karán, melyen a szakokkal és az egyetemi élettel is megismerkedhettek a fiatalok. A karon duális alapképzésben műszaki menedzser, mérnökinformatikus, földmérő és földrendező mérnök, gépészmérnök szakokra lehet jelentkezni, mesterképzésen pedig mechatronikai mérnök szak indul.

Seebauer Márta oktatási rektorhelyettes elmondta, hogy az ország minden részéről érkeztek fiatalok, akik többek között előadásokat hallgathattak a duális képzésekről, kollégiumi lehetőségekről és az ösztöndíjrendszerről is. „Bemutattuk a fiataloknak az egyetemet, a kart, a szakokat, székesfehérvári felsőoktatási palettáját, a lehetőségeket és a város által ajánlott kulturális lehetőségeket is, de az Alba Regia Ösztöndijról is szó volt.”

forrás: www.szekesfehrvar.hu
fotó: Dobos Dániel


A jelenlegi oldal frissítve: 2023.10.19.