Óbudai Egyetem AMK – A TEHETSÉG szolgálatában

Az évtizedek óta zajló, de formalizáltan 2013-ban, az Óbudai Egyetem AMK Tehetségpont (http://tehetseg.hu/tehetsegpont/tp-181-001-079) megalapításával Dr. Seebauer Márta (egyetemi docens, Óbudai Egyetem AMK oktatási dékánhelyettes, Mérnöki Intézet vezetője) és Nagyné Dr. Hajnal Éva (egyetemi docens, Óbudai Egyetem AMK Tehetségpont kapcsolattartó) által elinduló tehetséggondozás Intézményünkben 2018-ban új állomásához érkezett. A 2018-as akkreditációs folyamatban megrostáltattunk, megmérettettünk, és örömmel jelezzük: kiválóan akkreditáltnak találtattunk! Köszönjük minden lelkes hallgatónknak, kollégánknak és együttműködő partnerünknek a részvételét, támogatását, hogy idáig eljuthattunk, és reméljük, ezek után még nagyobb hatásfokkal, még célzottabban fogjuk a tehetséggondozó tevékenységet végezni. Az Óbudai Egyetem AMK Tehetségpont (FB oldal: https://www.facebook.com/tehetsegpontarek/) a TÁMOP-4.2.3-12/1/KONV-2012-0039 „Alba Regia Egyetemi Központ tudományos eredmények disszeminációja, mérnöki és kutatói utánpótlás biztosítása a Közép-dunántúli Régióban” pályázat támogatásával indult, és annak fenntartásaként működik.

Az egyetemi élet szerves részét képezi a tudományos kutatómunka, hallgatók bevonása, TDK és ÚNKP tevékenység, de a tehetséggondozás ennél sokkal színesebb: hallgatói események szervezése, kapcsolattartás az általános iskolai és középiskolai korosztállyal; családi programok, nyári egyetem előkészítése; céges partnerekkel, Székesfehérvár és a régió szereplőivel való közös gondolkodás. Nem célunk hosszasan felsorolni az események, programok listáját, amelyek tartalommal töltötték fel azokat a kereteket, melyeket szeretnénk most megjelölni.

Nagyné Dr. Hajnal Éva és Dr. Halász József (egyetemi docens, Óbudai Egyetem AMK Tehetségpont kapcsolattartó, a Fejér Megyei Tehetségsegítő Tanács Felsőoktatási Munkacsoportjának vezetője) koordinációjával készültünk az akkreditációra. Számos kollégánk közül szeretnénk kiemelni Dr. Orosz Gábor Tamás (egyetemi docens, Óbudai Egyetem AMK) és Dr. Horváth Árpád (adjunktus, Óbudai Egyetem AMK) közvetlen segítségét az akkreditációs folyamatban. Nagyon köszönjük Dr. Nochtáné Bakonyi Erika (megyei tehetségkoordinátor), Dr. Laczkó Ildikó (intézményvezető, Fejér Megyei Pedagógia Szakszolgálat Székesfehérvári Tagintézménye) és Ráczné Kálmán Anikó (a 2017-ben megalakult Fejér Megyei Tehetségsegítő Tanács elnöke) támogatását. Az akkreditációs folyamatban továbbá központi szerepet játszottak Detre Zsuzsanna és Farkas Tímea tehetségszakértő pedagógusok javaslatai, nagyon köszönjük a munkájukat.

Az oklevél átadására 2018.03.24-én került sor, a Szent-Margit Gimnázium dísztermében, a IX. Kárpát-medencei Tehetségnapon, míg a hivatalos belső átadásra április 11-én, a Tehetségnapunk keretén belül került sor.

Kiválóan akkreditált tehetségpontként jogosulttá váltunk a nagy presztízs-értékkel bíró Genius Loci díj jelölésére is, amely a tehetséggondozásért különösen elkötelezett, kiemelkedő társadalmi felelősségérzettel rendelkező kiválasztott cégek vehetnek át. Nagy örömmel jelezzük, hogy regionális kategóriában a Simon Műanyag Feldolgozó (https://www.simonceg.hu), duális stratégiai partnercégünk a regionális kategóriában Genius Loci díjban részesült.  Szívből gratulálunk!

Kedves MATEHETSZ (http://matehetsz.hu/), már olyan közeli viszonyban vagyunk, ezért csak ennyit mondunk: örülünk és nagyon köszönjük!


A jelenlegi oldal frissítve: 2023.10.19.