Összetörték az évfolyamkorsót a valétálók a Városház téren

Az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kar Geoinformatikai Intézet egyik legszebb, legszentebb hagyománya a Selmecről származó valétálás, ballagás. Szombaton este a valétálók elbúcsúztak az Alma Matertől, a végzős hallgatók fáklyákkal és lámpásokkal vonultak végig Fehérvár utcáin a fáklyát tartó balekok, kohlenbrennerek sorfala között.

A hagyományoknak megfelelően szombaton este a végzősök iskolájuk előtt sorakoztak fel a fáklyát tartó balekok, kohlenbrennerek sorfala között és a szalamanderes, fáklyás menet a Városháztérre menetelt. A menet elején vitték Magyarország és az intézmény zászlaját, amit a szalamander és a májusfa követett. A végzősök után a volt hallgatók, veteranissimusok, a tanári kar és a vendégek csoportja vonult.

val2

A város nevében Mészáros Attila alpolgármester búcsúzott a végzős hallgatóktól, köszönetet mondva nekik, hogy bíztak Székesfehérvárban. „Köszönöm a dékán úrnak és az intézménynek, hogy az elmúlt években tanítottak titeket, bízom abban is, hogy a diploma átvételét követően megálljátok a helyeteket Magyarországon, vagy szűkebb pátriánkban Székesfehérváron azzal a papírral és azzal a tudással a kezetekben, amit ebben az intézményben szereztetek.” – mondta köszöntőjében Székesfehérvár alpolgármestere.

val3

A valétálók nevében Takács Kitti búcsúzott az Alma Matertől. „Mintha tegnap lett volna, hogy 2011 szeptember 3-án átléptem a kollégiumunk küszöbét, ahol mit sem sejtő pogányként bámultam az idősebbeket a szép barna kabátjukat és a kirakós gyűrűjüket. Aztán felgyorsultak az események, írtuk életünk első ZH-it, több-kevesebb sikerrel. Megkeresztelkedhettünk, befogadott minket a közösség. Személy szerint rengeteget köszönhetek a hagyományőrzésnek. Megannyi barátság köttetett a pár év alatt, rengeteg jó élménnyel és emlékekkel gazdagodtam, amit sohasem fogok elfelejteni. de most búcsút intek a híres-neves márványtermünknek, ahol időm nagy részét töltöttem..” – idézte fel az elmúlt éveket Takács Kitti „Mütyűr”.

val4

A Valétálók a búcsút követően a Városház téren kört alkotva kortyoltak bele a körbejáró évfolyamkorsóba, majd miután kiürült, a valétaelnök összetörte és a cserepekből mindenki hazavitt egy-egy darabot. Ezután a végzősöket az alsóbb évesek jelképesen kirúgták a városból, végül Valétabál zárta a programot.

forrás: www.szekesfehervar.hu

fotó: Simon Erika


A jelenlegi oldal frissítve: 2023.10.19.