Székesfehérvár Fejlődéséért Ösztöndíj Pályázati Kiírás

A Székesfehérvár Fejlődéséért Alapítvány Alapító Okiratában meghatározott céljainak megvalósítása érdekében – ifjúságnevelés, kulturális tevékenység – ösztöndíj pályázatot ír ki.

 

Az Alapítvány kuratóriuma elkötelezett arra, hogy a Székesfehérváron élő fiatalok – 18 – 25 éves korosztály – tehetségüket minél szélesebb körűen kibontakoztassák, a képességeikben rejlő lehetőségeket megmutassák, szakmai tudásukat fejlesszék.

 

Cél:
A meghatározott kategóriákban a jogosult tevékenységének, szakmai fejlődésének támogatása.
A pályázat célja a megadott területeken történő tudományos kutatás/művészeti munka, tevékenység/egyéni sporttevékenység elvégzéséhez, elkészítéséhez, megvalósításához, szakmai képzésen való részvételhez történő hozzájárulás.
Az ösztöndíj alapja az egyén – pályázó – eddigi és ehhez kapcsolódóan a jövőben folytatandó tevékenysége.

Ösztöndíj mértéke, folyósítása:
6 illetve 12 hónap időtartamra, havonta 30.000 Ft. Kifizetés – folyósítás – havonta.
Első kifizetés 2015.01.15. (szerződéskötés után)

Pályázók köre:
Székesfehérvári állandó lakhellyel rendelkező, 18-25 év közötti korosztály. (intézmény, csoport, szervezet, egyesület, csapat nem pályázhat)

Ösztöndíjhoz rendelt alapítványi keret:
1.080.000 Ft. (A kuratórium fenntartja magának a jogot, hogy a kerettől eltérjen.)
Kategóriánként 1-1 ösztöndíjjal számolva.

Kategóriák:

  • Művészeti tevékenység
  • Tudományos kutatási tevékenység
  • Egyéni sporttevékenység (amatőr)

Beszámolási kötelezettség:
Az ösztöndíj elnyerésének feltétele, hogy az ösztöndíjas vállalja negyedévente az írásos beszámolást az ösztöndíj időszakára vonatkozóan.
A nyertes pályázó az ösztöndíjidőszak alatt 3 havonta – minden negyedévet követő hónap 10. napjáig köteles írásos formában – max. 1 A4 oldal terjedelemben – beszámolni az ösztöndíj alapjául szolgáló tevékenységről. A beszámolási kötelezettség elmulasztása – jogtalan ösztöndíj felhasználás miatt – a folyósított ösztöndíj visszafizetési kötelezettségét, illetve a szerződés felmondását vonja maga után. Ajánlott nyomtatvány letölthető a www.szfa.hu/palyazatok/nyomtatvanyok oldalról.
Beszámoló beküldési címe: Székesfehérvár Fejlődéséért Alapítvány 8000 Székesfehérvár, Szent Vendel u. 17/a. Borítékra: „Ösztöndíj negyedéves beszámoló”

Pályázati feltételek (előbb felsoroltak mellett)
A pályázati lap mellé kötelezően benyújtandó mellékletek:

  • konkrét cél meghatározása, amely eléréséhez, megvalósításához az ösztöndíjat kívánja felhasználni. A megvalósítás rövid leírása, főbb állomásai, jellemzői. (max. 2 A4 oldal terjedelemben.)
  • eddigi tevékenységének, eredményeinek bemutatása, igazolása. (Igazolásnál mindig azt kötelező benyújtani, ami a pályázó tevékenységére értelmezhető, beszerezhető.)
    • szöveges leírás max. 1 A4 oldal terjedelemben (aláírva)
    • a szöveges részben leírt eredmények igazolása – másolatban, hitelesítve (pl.: publikáció, eredményközlő stb.)
    • szakmai, szaktanári javaslat, vélemény. Eredetiben.
    • igazolás a munkahely, kutatóközpont vezetőjétől. Eredetiben.
    • a legmagasabb végzettséget igazoló irat egyszerű fénymásolata, hitelesítve.
    • tanulói jogviszony esetén ennek igazolása (kizárólag nappali tagozatos, felsőoktatási intézményben aktív hallgatói jogviszony fogadható el.)
  • lakhely- és életkor igazolása (lakcímkártya és személyi igazolvány fénymásolata, hitelesítve)
  • adószám és bankszámla (kizárólag a pályázó nevére, fénymásolat, hitelesítve).
  • „Nyilatkozat” nyomtatvány, aláírva, eredetiben.
  • pályázati lap és az előírt mellékletek hiánytalan beküldése a meghatározott határnapig. Aláírás nélkül érvénytelen. (Hiánypótlásra nincs lehetőség. A kuratórium a bírálat során kérhet további kiegészítést, ha a döntéshez szükségesnek tartja, de ezen hiánypótlás nem irányul a feltételként meghatározott információk, igazolások, nyilatkozat pótlására.)

Egyéb feltételek:

  • A határidő lejárta után beérkezett pályázatok érvénytelennek minősülnek. (határidő: 2014.11.10.)
  • Egy pályázó csak egy pályázatot nyújthat be.
  • Az eddigi „Székesfehérvár Fejlődéséért Alapítvány ösztöndíj pályázat” nyertesei nem pályázhatnak!
  • A pályázó tudomásul veszi, hogy a kuratórium döntését nem indokolja és azzal szemben jogorvoslatnak helye nincs.
  • Az Alapítvány az érvénytelen és a támogatásban nem részesült pályázatokat nem küldi vissza. Az Alapítvány kötelezettséget vállal arra, hogy a pályázati anyagban foglalt adatokat csak célja megvalósításának megfelelő mértékben kezeli, azokat harmadik személynek nem adja ki, és nem hozza nyilvánosságra.
  • Pályázó tudomásul veszi, hogy a díjazottak nevét az Alapítvány nyilvánosságra hozhatja.
  • Az ösztöndíjak kifizetése a kifizetéskor hatályos SZJA törvénynek megfelelően történik.
  • Hitelesített másolat: a fénymásolt iratot kérjük a pályázóírja alá és dátumozza le.

Pályázat beadási időszak (kizárólag postai úton történő beküldés lehetséges):
2014. november 03. – 2014.november 10.

Pályázat beadási módja:
Kizárólag postai úton: Székesfehérvár Fejlődéséért Alapítvány 8000 Székesfehérvár, Szent Vendel u. 17/a. (Elektronikusan beküldhető a palyazat@szfa.hu email címre, de ez nem helyettesíti a nyomtatott formában történő benyújtást!)
Borítékra kérjük ráírni: „Ösztöndíj pályázat”

Eredményközlés: 2014.11.30.-ig. (írásos formában, ösztöndíj szerződés kiküldésével)
Szerződéskötés: 2014.12. hó

Folyósítás: 2015.01.01.-től kizárólag az ösztöndíjas nevén vezetett bankszámlára. Gyakoriság: havonta, minden hónap 15-ig.

Az ösztöndíj pályázati űrlap és a pályázati kiírás letölthető a www.szfa.hu weboldalról. További információ kérhető Forray Mónikától munkanapokon 8-12 óra között a 06-20-356-1021 vagy 06-20-44-000-54 telefonszámon, ill. e-mailben a palyazat@szfa.hu e-mail címen.

Kérjük, hogy a pályázati kiírást alaposan tanulmányozza át, mert az abban foglaltak együttes teljesülése esetén tudja a kuratórium a pályázatát érdemben elbírálni.

Pályázat lap letöltése


A jelenlegi oldal frissítve: 2023.10.19.