UAV nap az Óbudai Egyetem Alba Regia Kar Geoinformatikai Intézetében

Megtelt érdeklődőkkel a fehérvári GEO nagyelőadója 2019. szeptember 13-án. Az ACRSA  Légi Térképészeti és Távérzékelési Egyesület és az Óbudai Egyetem közös rendezésében meghirdetett „drón-nap”-ra 150 résztvevő regisztrált és jött el. Az érdeklődők között sok volt az egykori geós, de jelenlegi hallgatóink is feltűntek a sorokban. A RUIDE kínai gyártótól hárman közreműködtek a csúcstechnológiának számító, LIDAR érzékelővel és kamerával felszerelt UAV bemutatójánál. A délelőtti előadásokat egy a Pirosalma utcai épületet is tartalmazó tesztterület repülése követte, melynek feldolgozott eredményeit a délutáni előadások során már bemutatta Jackie Cheung, a mintegy ezer főt foglalkoztató cég egyik vezetője. Az Intézet egy korábbi projektje keretében Székesfehérváron, repülőgéppel végrehajtott tesztrepülést ugyanezen a területen 8-10 pont/m2–es pontsűrűség jellemezte, míg a pénteken UAV-val, 60 m-es magasságban végrehajtott repüléssel ~400 pont/m2-es pontsűrűséget értek el. A lézeres letapogatás mellett nagyfelbontású légifelvételeket is készítettek. Összehasonlításképpen, a közép- és dél-amerikai esőerdőkben végzett LIDAR-os felméréseket 10 pont/m2 alatti pontsűrűség jellemezte, és eredményeképpen a korábban ismert civilizációs maradványok többszörösét fedezték fel az elmúlt években.

A gyártó RUIDE cégnek, a hazai forgalmazó Forgeo Kft.-nek és támogatóinknak köszönhetően Magyarországon első alkalommal került sor ilyen nagyfelbontású adatgyűjtő eszköz bemutatására, kipróbálására, melynek az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kar Geoinformatikai Intézete adott helyet, mintaterületül pedig Székesfehérvár belterületének egy része szolgált. Köszönet a rendezvény valamennyi támogatójának, Székesfehérvár MJV-nak, a Magyar Mérnöki Kamarának, az Óbudai Egyetemnek, a Forgeo Kft.-nek, a Geodéta NET-nek és külön köszönet Lehoczky Máté földmérő és földrendező mérnöknek, volt hallgatónknak, az ACRSA egyesület elnőkének a szervezőmunkáért.


A jelenlegi oldal frissítve: 2023.10.19.