Vállalkozó kedvű hallgatóink

Másodszor került meghirdetésre az az országos közösségépítő vállalkozói verseny, amelyre az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Karának hallgatói is jelentkeztek. A vetélkedő célja:

kapcsolatépítés és tudásátadás a kis-és középvállalati szektor számára. A KKVHÁZ névvel fémjelzett  megyék közötti verseny három fordulós, a Sika Hungária Kft szervezésében kerül lebonyolításra. Mi úgy gondoltuk – hasonlóan a tavalyi szereplésünkhöz – van helyünk a Fejér megyei vállalkozói csapatban, érdemes a kkv-k számára fontos kérdésekkel, feladatokkal, vállalkozói ötletekkel játékosan megismerkedni. Katona Bernadett vállalta az AMK hallgatói csapatának megszervezését, az  5 fős csapat az első forduló kérdéseit a többi érintett Fejér megyei csapattaggal szeptember 25-én a Megyeházán válaszolta meg. Nem okozott nehézséget a válaszadás, hiszen a képzeletbeli vállalkozást érintő témaköröket tartalmazta: forráshoz jutás, foglalkoztatás, informatika, logisztika, marketing. Ezt tanulják a Családi vállalkozás kurzus hallgatói. A szavazástól is függ, hogy sikerül-e a második fordulóba bejutni  Fejér megye csapatának, ezért kérünk mindenkit támogassa szavazatával továbbjutásunkat.

Köszönöm  vállalkozó kedvű hallgatóink lelkes csapatépítő munkáját!

Szavazni és további információk a honlapon: www.KKVHÁZ.hu

2014. szeptember 26.

Handa Lászlóné


A jelenlegi oldal frissítve: 2023.10.19.