Várják a jelentkezőket a 2024. évi Harman Hackathonra

Sajtótájékoztatón jelentette be Mészáros Attila Székesfehérvár (https://www.szekesfehervar.hu ) alpolgármestere, Prof. Dr. Györök György dékán és Németh Tibor a Harman Becker Kft (https://www.harman.com) oktatási menedzsere, hogy a hármas együttműködésben megvalósuló „Junior Engineers Camp – HARMAN Hackathon” megnevezésű ötlet- és prototípusfejlesztő versenyre már szeptember végétől lehet jelentkezni az esemény weboldalán keresztül. A versenyfelhívást és a jelentkezés menetét Veres Richárd doktorandusz ismertette.

3-4 fős középiskolás diákcsapatok és egyetemi hallgatói csapatok nevezését várják immáron harmadik alkalommal a „Junior Engineers Camp – HARMAN Hackathon” ötlet- és prototípusfejlesztő versenyre október 18-ig a hivatalos weboldalon (https://harmanhackathon.amk.uni-obuda.hu ) keresztül. A döntőt 2024. november 15-16-án rendezik meg a korábbi évekhez hasonlóan a Sóstói Stadionban.

Mészáros Attila, Székesfehérvár alpolgármestere kiemelte, hogy a program során összekapcsolódik az oktatás, a kutatás-fejlesztés a fehérvári cégekkel, továbbá az utánpótlásbázis-növelés eszköze is egyben, hiszen a versenyzők közül többen az Alba Regia Karon tanulnak tovább. Az alpolgármester felhívta a figyelmet, azokra az ÓE AMK-ás hallgatókra is, akik jelenleg a World Skills világversenyen ipari robotikában képviselik Magyarországot. A cégnek és az egyetemnek megköszönte az együttműködést.

Prof. Dr. Györök György az Óbudai Egyetem Alba Regia Kara dékánja büszkeségét fejezte ki, hogy már harmadik alkalommal vehet részt az egyetemi kar ennek a magas szintű versenynek a megszervezésében és megvalósításában. Kiemelte, hogy a Kar alapításakor azt az ars poeticát fogalmazták meg, hogy az oktatás tudásanyaga és maga az átadása is erősen iparhoz közeli legyen. Hangsúlyozta, hogy ez a verseny arra ösztönzi a műszaki, közgazdasági szakokon tanulókat, hogy tudásukat a leghatékonyabban hasznosítsák, amellyel megállják a helyüket a versenyszférában. A STEM oktatás fontosságával kapcsolatban megjegyezte, hogy az egyetemen továbbra is központi szerepet kap.

Németh Tibor, a Harman Becker Kft. oktatási menedzsere, tanszékvezető kiemelte, a Junior Engineers Camp – HARMAN Hackathonnak nemcsak Székesfehérváron van jelentősége, hanem az USA-ban is, amely megnyilvánul abban, hogy a Harman és a Samsung kiemelten támogatja a rendezvény megvalósulását.  Az ország minden tájáról szeretnék megszólítani a tehetséges tanulókat, hallgatókat. Hangsúlyozta, hogy az idei évben a zsűri növelni szeretné a marketing szerepét is, „hiszen nem lesz elég a műszaki terméket előállítani, hanem ennek a közgazdasági oldalát is mellé kell majd tenni.”

A versenyfelhívást és a jelentkezés menetét Veres Richárd az ÓE Innováció Menedzsment Doktori Iskola doktorandusza ismertette. Kiemelte, hogy a hackathon döntőjében elkészített prototípusok értékelési szempontrendszere ebben az évben kiegészül egy hatodik ponttal, az „alkotóknak” be kell emelni a fenntarthatósági szempontokat a tervezési folyamatba.


A jelenlegi oldal frissítve: 2024.11.28.