Együttműködés a Veszprémi Iparkamarával

2016. július 4. napján a Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara és az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kara kötött hosszú távú stratégiai partnerségi együttműködési megállapodást a veszprémi székházban.

A sajtó-nyilvános rendezvényen a kamara részéről dr. Markovszky György elnök, dr. Somogyi Istvánné főtitkár, az Óbudai Egyetemet Prof. Dr. Nádai László stratégiai rektorhelyettes, az Alba Regia Műszaki Kart Dr. habil. Györök György dékán képviselte.

A rendezvényen Dr. Markovszky György elnök kiemelte, hogy a duális képzés, mint gyakorlatorienált képzési forma mennyire hasznos a középiskolás diákoknak, hiszen komoly szakmai tapasztalatszerzési lehetőség mellett „fizetést” is biztosít a tanulni vágyóknak. Elmondta, hogy az Óbudai Egyetemmel történő együttműködés fontos, ezáltal a térségben jelentkező munkaerő-piaci szereplők által igényelt szakmák köre bővülhet a Pannon Egyetem meglévő képzései mellett. Kiegészítheti egymást a két felsőoktatási intézmény palettája, amely kedvezően hathat a munkaerőhiány csillapítására (a térségben 1500-2000 fő). A duális képzések gazdasági hasznát abban látja, hogy az innovációs folyamatok is felgyorsulhatnak, a duális hallgatók „friss szemléletén” keresztül. „A minőségbiztosítás korát éljük” – ezzel is hangsúlyozta a  kamara szerepét, amely a veszprémi cégek és a székesfehérvári kar közötti közvetítésben (igények, képzések) továbbá a folyamatos párbeszédben, visszajelzésekben valósulhat meg. Közös feladatként jelölte meg egy marketing stratégia megfogalmazását, hogy eljusson a családokhoz, a fiatalokhoz a duális képzés „haszna”, egyúttal a műszaki pályák népszerűsítését.

DSC 6061

Az Óbudai Egyetem stratégiai rektorhelyettese, Dr. habil. Nádai László az együttműködés kapcsán kiemelte, hogy a magyar felsőoktatás szereplőinek törekedni kell arra, hogy az erőforrásaikat megosszák. Egy-egy képzési portfólió bővítése nehezen megy, mert a személyi kapacitások, az állomány növelésével kellene újabb szakokat akkreditáltatni ahelyett, hogy a földrajzilag egymás közelében lévő felsőoktatási intézmények egymást kiegészítenék a munkaerő-piaci szereplők igényei mentén. Kiemelte, hogy az egyetemek együttműködésére kell helyezni a hangsúlyt a műszaki szférában. A felsőoktatás társadalmi hasznával kapcsolatban megjegyezte, hogy napjainkban a hallgatók 40%-a végzettség nélkül távozik, lemorzsolódik, amely saját idejük pazarlása. 1970-es évek Németországát hozta fel példaként, ahol, ugyanezek a társadalmi folyamatok indultak meg, s megszületett a válasz a duális képzés formájában. A duális képzés „hasznaként” fogalmazta meg, hogy a hallgatók olyan szakmai tapasztalatra tesznek szert tanulmányaik ideje alatt, amely naprakész, valamint az elköteleződést az adott cég iránt, illetve a hallgatói fizetést. Megjegyezte, hogy „a duális hallgatók két diplományi tudást gyűjthetnek össze a tanulmányaik alatt, egyrészt felszívják magukba az egyetemi tudást, másrészt a céges tudást.”

IMG 1033

Az OE Alba Regia Műszaki Kar dékánja, Dr. habil. Györök György az együttműködés kapcsán az egyetem pragmatizmusáról, adaptivitásáról és komplementer kompetenciáiról beszélt. Véleménye szerint a közel 150 duális szakmai gyakorlati hely, amelyet a cégekkel, a székesfehérvári önkormányzattal partnerségben létrehoztak, köszönhető a gyakorlatorientált képzéseknek, a rugalmas alkalmazkodó képességnek, amellyel a cégek igényire reagálnak. A kamarai együttműködés pedig lehetővé teszi, hogy a felsőoktatási intézmények egymás képzéseit kiegészítve legyenek a cégek segítségére. Végezetül örömét fejezte ki az együttműködés létrejöttén.

A beszédeket követően a Felek aláírták az együttműködési megállapodást.

DSC 6071


A jelenlegi oldal frissítve: 2023.10.19.