2017-ben is megrendeztük a Kutatók északáját az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Karán

Az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Karán immár nyolcadik alkalommal rendeztük meg a Kutatók Éjszakáját. Idén 2017. szeptember 29-én, pénteken 17.00 és 22.00 óra között a Budai út 45. alatt vártuk a látogatókat sokszínű, innovatív és izgalmas programokkal.

A Kutatók éjszakája továbbra is az ország egyik legjelentősebb tudományos ismeretterjesztő eseménye, mely évről évre egyre több látogatót vonz, ingyenes programokkal, érdekes látnivalókkal és máskor nem látogatható különleges helyszínekkel. A programunk közvetett célja, hogy megváltoztassa a kutatókról kialakult általános képet, és vonzóvá tegye a mérnöki és kutatói életpályát. A Kutatók éjszakája legfőbb célközönsége a Székesfehérvár és a környező kistérségek általános és középiskolás diákjai, de volt hallgatóink is szívesen visszalátogatnak a rendezvényre. Idén összesen 361 fő vett részt a Kutatók éjszakáján. Különösen örültünk annak, hogy több iskolából osztályok érkeztek, hatalmas érdeklődéssel és lelkesedéssel járták végig a programokat.

A közönség a Budai úti kampuszon érdekes előadásokat és bemutatókat láthatott a drónokról, 3D szkennerről, a Balatonról és a vízek élővilágáról, a pneumatika játékos alkalmazásáról, virtuális valóságról, az Arduinoról, a csodálatos fizika játékos megismeréséről, valamint interaktív foglalkozások LEGO robotverseny, mesterséges intelligencia és beszélő robot programok készítése, térkép puzzle, barangolás a pontfelhők világában, fény graffiti, 3D nyomtatás, retró játszóház, QR kódos kincskeresés és egyéb meglepetés programok várták az érdeklődőket. Több olyan program is volt, ahol a résztvevők saját okos telefonjuk segítségével tudtak bekapcsolódni a programba.

A szervezésben és a lebonyolításban az egyetem oktatói mellett a hallgatók és külső előadók is segédkeztek. A székesfehérvári programokat már évek óta az IBM DC CE Kft., a Fejér Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztálya, a TIT Fejér Megyei Szervezete és az SMC Hungary Kft. is támogatja, a VR-Reel Media Kft. először vett részt a rendezvényen.

Köszönjük mindenki részvételét és segítségét. Jövőre ismét Kutatók éjszakája szeptember utolsó péntekjén!


A jelenlegi oldal frissítve: 2023.10.19.