A Hanon Systems Hungary Kft. eszközöket adományoz Karunknak

A Hanon Systems Hungary Kft. sajtótájékoztatón jelentette be, hogy 2022. évben eszközökkel támogatja az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kart.
A rendezvényen Karikó Zsolt, a Hanon Systems Hungary Kft. ügyvezető igazgatója és Prof. Dr. Györök György dékán ismertette a részleteket.

Karikó Zsolt, a Hanon Systems Hungary Kft. ügyvezető igazgatója kiemelte, „hogy nem ez lesz az első alkalom, de nem is az utolsó, hogy adományozási szerződést írunk alá az egyetemmel. Együttműködésünk célja az, hogy az egyetemről kikerülő fiatal mérnökök ismerjék az új technológiákat, az iparban használt gépeket.” Megjegyezte, hogy korábban ipari robotokat ajánlottak fel a felsőoktatási intézmény részére, jelenleg megmunkáló gépek (egy darab CNC  esztergagép, egy darab CNC marógép és egy robotkar) adományozásáról van szó.  Hangsúlyozta, hogy a gyakorlati tudás erősítésével a hallgatók piacképesebbé válnak, a vállalatoknál pedig felkészültebb munkavállalók kezdik meg pályájukat, minden szereplő nyer a gyakorlatorientáltság további fejlesztésével. Beszéde végéhez érve, az egyetem előnyére irányította a figyelmet, ami középiskolás diákok jelentkezési számában, illetve a népszerűség további növelésében mutatkozhat meg.

Prof. Dr. Györök György az Óbudai Egyetem Alba Regia műszaki Kar dékánja köszöntőjében a pragmatizmus és az adaptivitás szavakat emelte ki az egyetemi kar filozófiájából: „csak olyan témákkal foglalkozunk, amelyeknek gyakorlati értelme van, beleértve a gyakorlatorientált képzést is, valamint nagyon gyorsan tudunk reagálni a beérkezett fejlesztési igényekre.” Megemlítette, hogy ehhez szükségesek ezek az adományok, amelyek lehetővé teszik, hogy a különböző technológiákat már az egyetemen megismerhessék a hallgatók. Megjegyezte, cél, hogy a hallgatók felismerjék az elméleti tudás miként segíti őket a gyakorlatban. „A cég által felajánlott megmunkáló egységének az egyetemre való telepítésével, a Hanon Systems Hungary Kft. egy kis szeletét képezzük le az egyetem falai között, ez a garanciája annak, hogy olyan mérnököket képezzünk, amire az iparnak szüksége van.” – hangsúlyozta a felsőoktatási intézmény vezetője. Beszéde végén megköszönte a támogatást a Hanon Systems Hungary Kft. közösségének.


A jelenlegi oldal frissítve: 2024.03.26.