Nyílt nap Székesfehérváron

December 12. napján, hétfőn a középiskolás diákokat és a szülőket várták az Óbudai Egyetem Nyílt napjára Székesfehérváron, ahol az Alba Regia Műszaki Kar mellett a Keleti Károly Gazdasági Kar is bemutatta 2023-as felsőoktatási felvételi eljárásban a nagyváros és térségébe meghirdetett képzéseit. A tájékoztató napon köszöntőt mondott Dr. Cser-Palkovics András polgármester, Prof. Dr. Györök György a fehérvári kar dékánja, Dr. habil. Garai-Fodor Mónika a gazdasági kar dékánja.

Az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kar K épületében először a fehérvári műszaki kar képzési palettáját, a 2023-as felvételi információkat, valamint a duális képzési formát ismertették, majd a Keleti Károly Gazdasági Kar által indított alap- (gazdálkodási és menedzsment) és egy mesterképképzés (vállalkozásfejlesztési) fehérvári indítását jelentették be. Az épület két legnagyobb előadója telt meg érdeklődőkkel, akik az előadásokat követően laborlátogatásokon vehettek részt.

Dr. Cser-Palkovics András Székesfehérvár polgármestere köszöntőjében egyértelműen kifejezte, hogy a településnek „fontos, hogy minél több fiatalt megszólítsunk és elérjük, hogy itt találják meg a számításukat. Az elmúlt években azt tapasztaltuk, hogy ez reményteljes küzdelem, hiszen folyamatosan emelkedik azon hallgatók száma, akik a helyi felsőoktatásban végzik el a tanulmányaikat.” Hangsúlyozta, hogy a felsőoktatási intézmény mind a hagyományos, mind a duális képzési formában a legkorszerűbb tudást és technológiát biztosítja. A duális képzési formát kiemelve megjegyezte: „A duális képzés megerősítésével egy olyan nóvumot tudunk adni, ami itt, Székesfehérváron elérhető. A város gazdasági, ipara ereje olyan, amire ezt fel lehet építeni.” Jótanácsként arra irányította a fiatalok figyelmét, hogy olyan terület mellett döntsenek, amit szeretnek és kihívást is jelenthet számukra.

Prof. Dr. Györök György, az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kar dékánja a középiskolásokat köszöntő gondolataiban kiemelte, hogy „munkát, kitartást és olyan oktatói támogatást ígérhetek, ami eredményorientált.” A duális képzést ajánlotta a diákok figyelmébe, amely karrier szempontjából a siker záloga lehet. A felsőoktatási tanulmányok folyamat jellegét hangsúlyozva megemlítette, hogy a végzettségek különféle szintjei elérhetők teljes kifutással az egyetemen. „A végzettek a városban olyan ipari környezetbe kerülhetnek, ami versenyképes fizetést ígér, s az iparnak köszönhetően lehetőségek sokasága várja itt a fiatalokat” – jegyezte meg a kar vezetője.

Dr. habil. Garai-Fodor Mónika, a Keleti Károly Gazdasági Kar dékánja Székesfehérvár városával kapcsolatban megjegyezte, hogy mind környezetében, mind kultúrájában is vonzó, amely nagyvárosként minden infrastrukturális jellemzővel bír. A város és térségének munkaerőpiacával kapcsolatban megjegyezte, hogy az elhelyezkedési esélyek kiválóak, kevés település van hasonló adottságokkal. Az Óbudai Egyetem egyik jellemzőjeként említette az emberközpontúságot, ami miatt érdemes az intézményt választani, s amely a székesfehérvári képzési helynek is sajátja. A középiskolás diákokat orientálva a helyben képzett gazdasági szakemberekre váró lehetőségekre irányította a figyelmet, hogy lehetnek többek között üzleti elemző, projektvezető, HR menedzser, pénzügyes munkatárs, kontroller, banki szakember. Előadása végén kiemelte, hogy „az egyetem egyik fő küldetése, hogy etikus közgazdászokat képezzen.”

Dr. Pogátsnik Monika, az Alba Regia Műszaki Kar oktatási dékánhelyettese előadását az Óbudai Egyetem bemutatásával kezdte, amely Magyarország első számú, gyakorlatorientált műszaki egyetemeként mérnöki, informatikai és gazdasági területen folytat képzéseket. Kiemelte, hogy az intézmény hét karon tizenhét alapképzést, tizennyolc mesterképzést és három doktori iskolát kínál. Az Alba Regia Műszaki Kart ismertetve a duális képzés kiemelt szerepéről beszélt, megjegyezve, hogy a hallgatók jelentős része ebben a formában tanul. Felhívta a diákok figyelmét, hogy három ipari tanszéket hoztak létre és magas minőségű laboratóriumok állnak rendelkezésre, valamint a robotikai technológiát bevonták az oktatásba.


A jelenlegi oldal frissítve: 2023.10.19.