Egy középiskolás tanította az egyetemi polgárokat

A tehetség útja rendezvényen Janka előadását követően (Pólófeliratoktól a sokszálas proporcionális kamrákig) egy, a tehetséggondozásról szóló kerekasztal-beszélgetést is szerveztünk.

Dr. Györök György, az Alba Regia Műszaki Kar dékánja köszöntötte 2015. március 11-én 14:30-kor a résztvevőket, majd Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata képviseletében Molnár Tamás ifjúsági tanácsnok üdvözölte a jelenlevőket. Egy 90 perces kezdeményezést, ahol egyetemisták és középiskolások, tanárok és tehetséggondozás iránt érdeklődők is jelen voltak.

Janka a Teleki Blanka Gimnázium (Székesfehérvár) 11-es tanulója, évek óta a fizika szerelmese, „nem középiskolás fokon” létező középiskolás. Varga Dezső, az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont Lendületes csoportvezetője a mentora jelenlegi kutatásainak, melyek sokszálas proporcionális kamrák fejlesztését célozzák meg.

Megtelt a Budai úton a Kandó Kálmán terem, Janka lelkesedése, kíváncsisága, tehetsége és szárnyaló humora valószínűleg minden jelenlévő szívét örömmel töltötte el.

Az előadást követően a tehetséggondozással kapcsolatos kerekasztal résztvevői: Dr. Nochtáné Bakonyi Erika (tehetség-koordinátor, KLIK, Székesfehérvár), Szabó Gábor (igazgató, Teleki Blanka Gimnázium, Székesfehérvár), Dr. Seebauer Márta (intézetvezető, Mérnöki Intézet, Óbudai Egyetem, AMK), Molnárné Dr. László Andrea (tehetséggondozó szakember, Janka édesanyja), és persze maga Janka segítségével együtt gondolkodtunk a tehetségről, a különleges individumok támogatásának lehetőségeiről. A rendezvény karunk és a középiskolák között zajló, egyre nagyobb fontosságú párbeszéd egyik lépcsője is volt. Az egyik jelenlevő újságíró az alábbi linken található közleménnyel emlékezett az eseményről: http://feol.hu/hirek/termeszet-ujratoltve-1684986

Köszönjük vendégeinknek és a résztvevőknek az építő, baráti együttlétet.

Köszönjük, Janka!

Dr. Halász József
adjunktus


A jelenlegi oldal frissítve: 2023.10.19.