tdk 2015 tavasz

TDK 2017. tavasz – Felhívás

NTP-HHTDK-16
image3
image2

oe amk logo

ÁPRILISBAN TDK

Az Óbudai Egyetem Tudományos Diákköri Tanácsa áprilisban szervezi meg tavaszi Tudományos Diákköri Konferenciáját.

A XLV. Tudományos Diákköri Konferenciát
2017. április 19-én (szerdán) tartjuk

image1

A konferenciára előzetesen nevezni kell a következők szerint. A dolgozathoz tartozó szerzők jelentkezési adatait és a tartalmi kivonatot rögzíteni kell a kari elektronikus TDK rendszerben (https://tdk.amk.uni-obuda.hu/), majd véglegesítés után a rendszer által generált jelentkezési lapo(ka)t és kivonatot alá kell íratni a konzulenssel. Az így összeállított anyagot 2017. március 29. (szerda) délig (1200 óra) kell leadni a Kari Tudományos Diákköri Tanács elnökénél (Földváry Lóránt, Geoinformatikai Intézet, 304. szoba).

A dolgozat elkészítésénél javasolt figyelembe venni az Országos TDK konferencia megcélzott szekciójának formai előírásait: http://otdk.hu/media/uploads/kozpharmasmelleklet.pdf. A dolgozatot – az egyetem plágium ellenőrző rendszerébe történő feltöltése után – április 13. (csütörtök) délig (1200 óra) a kari TDK rendszerben is rögzíteni kell: https://tdk.amk.uni-obuda.hu/
A XLV. Tudományos Diákköri Konferencia ünnepélyes eredményhirdetése 2017. április 26-án, szerdán 17:30-kor lesz Józsefvárosban (Tavaszmező u. 15).

Az Óbudai Egyetem XLV. Tudományos Diákköri Konferenciájának
fontosabb időpontjai a 2017. tavaszi félévben

március 29. 12:00 óra 
 
A kari elektronikus TDK rendszerben (https://tdk.amk.uni-obuda.hu/) elkészített, onnan kinyomtatott, a konzulens által aláírt jelentkezési lap(ok) és a TDK dolgozat szintén az elektronikus rendszerből nyomtatott egyoldalas kivonatának leadása a kari TDT elnöknek.
március 30.
  A kari TDT elnök eljuttatja a tartalmi kivonatokat és a jelentkezési lapokat az egyetemi TDT elnökének elektronikusan.
március 31.
 
A kari TDT elnök összeállítja a kari szekciók programját (az előadások 15 percesek, melyet 5 perces vita követhet) a szokásos formában, mely tartalmazza a szekciók elnevezését, elnökeinek, tagjainak, hallgatói titkárainak neveit, adatait és a szekciók programját, valamint a rövid tartalmi kivonatokat, melyeket eljuttat az egyetemi TDT elnökének elektronikusan.
április 13. 12.00 óra
 
A TDK dolgozatokat az egyetemi plágium ellenőrző és a kari TDK rendszerbe feltöltik a hallgatók. A kari TDT elnök továbbítja a dolgozatokat a szekciók bíráló bizottságának.
április 18.
  Dolgozatonként minimum 2–2 bírálat begyűjtése, jegyzőkönyvek és a lebonyolításhoz szükséges anyagok előkészítése.
április 19.
  Az Óbudai Egyetem XLV. Tudományos Diákköri Konferenciája karonkénti szervezésben.
április 19.
 
A kari TDT elnök eljuttatja a kari szekciók eredményeit és a dolgozatok bírálatait az ÓE ETDT elnökének, az eredményhirdetés előkészítésére.
április 26. 17.30 óra
  A XLV. Óbudai Egyetem TDK ünnepélyes eredményhirdetése Józsefvárosban (Tavaszmező u. 15.), majd fogadás.
április 30.
  A kari TDT elnökök feltöltik és elküldik a jegyzőkönyveket az OTDT előírásai szerint.

Sikeres TDK munkát és eredményes konferenciát kívánok!

Budapest, 2017. február 28.

Dr. Vámossy Zoltán
ETDT elnök
vamossy.zoltan[at]nik.uni-obuda.hu
Dr. Földváry Lóránt
AMK TDT elnök
foldvary.lorant[at]amk.uni-obuda.hu
image6
 
emet logo szines

NTP-HHTDK-16

20170329 2

Karunk vendége volt a Belgrádi Egyetem professzora

A CEEPUS mobilitás keretében március 20.-i héten vendégünk volt Aleksandar Djordjevic, a Belgrádi Egyetem Földrajzi karának oktatója. Djordjevic professzor nemcsak, mint egyetemi oktató kapcsolódik a térinformatika szerbiai népszerűsítéséhez, hanem számos projektben, mint szakértő vesz részt. Intézetünkben főként a térinformatika területét érintő, érdekes előadást tartott. Áttekintést nyújtott a térinformatika szerbiai alkalmazási területeiről. Munkatársaival, több szerbiai önkormányzat térinformatikai fejlesztésében részt vett. Áttekintést nyújtott az általuk fejlesztett mobilos és webes térinformatikai fejlesztésekről, az ezekhez kapcsolódó problémákról és kockázatokról. Betekintést nyújtott legújabb projektmunkájukról, melynek célja a halmozottan hátrányos lakosokat magukba foglaló településrészek feltárása. A projekt alapján ismertette, hogyan alkalmazható a GIS ezen veszélyeztetett csoportok segítésében.

Az előadások során azonban számos egyéb más érdekes információval gazdagodhattunk. Megtudtuk, hogy a Római Birodalom 18 császára született a mai Szerbia területén, köztük Nagy Konstantin, a kereszténység fő támogatója, az egyetlen nemzetközileg is használt szerb szó a vámpír, Szerbia a világ legnagyobb málnaexportőre, Belgrád területén már 7000 éve település állt.

MEE diplomaterv és szakdolgozat pályázat

Erősáramú elektrotechnika területén diplomatervet, szakdolgozatot készítő MSc mesterszakos és BSc alapszakos hallgatók számára pályázatot hirdet. A pályázat célja, hogy ösztönözze olyan színvonalas diplomatervek, szakdolgozatok készítését, melyek a műszaki fejlődést, a racionális energia felhasználást mozdítják elő, továbbá a körülírt megoldások az iparban, az infrastruktúrában, a gazdaság különböző területein bevezethetőnek tűnnek, a gyakorlatban megvalósíthatók.

  • A díjazottak az iparág legnagyobb szakmai rendezvényén a MEE 2017. évi Vándorgyűlés Konferencia és Kiállításán ismertetik pályamunkájukat
  • A Bíráló Bizottság által arra érdemesnek ítélt pályamunkáknál biztosítjuk, hogy pályamunkáját megjelentetjük az ELEKTROTECHNIKA című szakmai folyóiratban
  • Minden pályázó számára biztosítjuk egy prezentációs technika tréningen való részvétel lehetőségét
  • A Bíráló Bizottság által arra érdemesnek ítélt pályamunkáknál biztosítjuk, hogy bemutatkozzon a muszakivagyok.hu ajánló portálon, amelyet az iparág meghatározó cégei látogatnak a megfelelő utánpótlás biztosítása céljából
  • Az érvényes pályázatokat beküldőknek egy éves ingyenes MEE tagságot biztosítunk. A helyezettek három éves MEE tagságban részesülnek.

A részvétel feltételei:

  • únius 30. után és 2017. június 30-ig beadott és megvédett diplomaterv és szakdolgozat
  • A pályamunkának tartalmaznia kell:
    • egy maximum 6 oldalas összefoglalót, amely segítséget nyújt abban, hogy a Bíráló Bizottság meghozza döntését, továbbá alkalmas az ELEKTROTECHNIKA folyóiratban történő megjelentetésre (ehhez segédlet a http://www.mee.hu/cikk linken található).
    • a pályázó elérhetőségét (cím, telefon, e-mail)
    • a pályázó nyilatkozatát, amelyben hozzájárul, hogy a pályaművek a bíráló bizottság minden tagja számára hozzáférhetők legyenek, valamint, hogy a 6 oldalas összefoglaló az Elektrotechnika folyóiratban megjelenhet.
    • a diplomatervet/szakdolgozatot a feladatkiírással együtt
    • a tervet kiadó tanszék/intézet véleményét/ajánlását
    • a dolgozatnak a védés során felhasznált részletes bírálatát

Beküldési határidő: 2017. június 30.

A Bíráló Bizottság a pályaműveket két kategóriában értékeli: BSc szakdolgozat és MSc diplomaterv.

BSc szakdolgozatok

MSc diplomatervek

I. díj
70.000.- Ft
I. díj
70.000.- Ft
II. díj
60.000.- Ft
II. díj
60 000 Ft
III. díj
50.000.- Ft
III. díj
50000 Ft

Kiemelkedő környezettudatos megoldást nyújtó pályázat 50.000.- Ft-os különdíjban részesül.

A pályázat beadásának módja:

A pályaművet a kötelezően csatolandó, fent felsorolt anyagokkal együttGoogle Drive fiókba kell feltölteni, a link birtokában történő megtekintési beállítással.
A pályamű linkjét a palyazat@mee.hu email címre szükséges eljuttatni a beadási határidőig.

Információk, segítség a Drive használatához :https://www.google.com/intl/hu_hu/drive/

Esetleges kérdés esetén Szeli Viktóriához fordulhat a szeli@mee.hu email címen, a +36 30 490-8921 mobil, vagy +36 1 788-0520 vezetékes telefonszámon.

A Magyar Elektrotechnikai Egyesület kizárólag a Bíráló Bizottság részére enged betekintést a pályaművekbe a pályázat elbírálása céljából. Harmadik személynek a beküldött dokumentumokat nem adja ki, azokat bizalmasan kezeli.

A beérkezett pályázatot a Magyar Elektrotechnikai Egyesület Elnöksége által megválasztott Bíráló Bizottság értékeli. Az értékelő bizottság javaslatot tehet korlátozott számban arra érdemes pályamunka külön jutalmazására, vagy szakcikk formájában történő megjelenésére a Magyar Elektrotechnikai Egyesület ELEKTROTECHNIKA folyóiratában.

TRSM laser 18

Lézerszkenner és mérőállomás Tarnaszentmária Árpád-kori templomában

A Mikoviny Sámuel szakkollégium egy csapata, tanári erőkkel megerősítve, 2017. február 24-én felmérte Magyarország egyik legrégebben épült és eredeti formáját szinte teljesen megőrző templomát.

Háromféle technológiát illetve eszközt használtunk: földi fotogrammetriát, lézerszkennert és mérőállomást. A 3D modellezéshez a fényképeket Sony és Nikon fényképezőgéppel készítettük. A szkennelést kétféle eszközzel, egy LeicaC10 és egy Faro műszerrel végeztük, utóbbiért ezúton is köszönet Weisz Attilának (levelezős hallgatótársunknak, aki a Salisbury Kft. szkennerét kölcsönözte). Mérőállomásként az új beszerzésű Geomax Zipp20 R2 műszert használtuk. Jó szolgálatot tett a prizma nélküli távmérés és a külpontos jelmérés lehetősége.

A templomot kívül és belül nagy pontossággal szkenneltük, beleértve az altemplomot is, ugyanis a szentély alatt egy kváderkövekből épült kis altemplom is van, szűk lépcsőlejárattal. A Leica műszer esetében az illesztéshez az épületen kívül saját tárcsáit használtuk, belül pedig nyomtatott papír-jeleket a falra ragasztva. A Faro műszer esetében a pontfelhők kapcsolásához a saját felszereléshez tartozó illesztő-gömböket használtuk. Minden kapcsolópontnak meghatároztuk a koordinátáit helyi és országos rendszerben, így a feldolgozás során egységes koordináta-rendszerben tudjuk értelmezni az összes típusú mérést és annak eredményét.

A felméréshez használt többféle technológia többféle célt szolgál. Ezek egyikéhez kapcsolódik a helyszín kiválasztása is. A templom egyes részei ugyanis a 11-12. században épültek, így alkalmasnak látszanak arra, hogy megvizsgáljuk a templom méretei és a korabeli magyar királyi hosszmértékegység-rendszer közötti kapcsolatot. A mérőállomással végzett mérés így nemcsak az egységes koordináta-rendszert biztosító alaphálózat kialakítását valamint az illesztőpontok meghatározását szolgálta, hanem segítségével szabatos módon felmérésre került az épület alaprajza is, hasonlóan a korábban, ugyanilyen célból vizsgált négy másik Árpád-kori temploméhoz (Kallósd, Bagodvitenyéd, Ják, Pápoc). Az előzetes vizsgálatok ígéretesek, a végleges eredmények nagy valószínűséggel igazolják felvetéseinket.

Ezúton is köszönjük a tarnaszentmáriai felmérés megvalósulásához bármilyen formában hozzájárulók munkáját, segítségét.

Izgatottan várjuk a feldolgozás eredményét, az összehasonlító vizsgálatokat, amelyről TDK dolgozatban számolunk be.

Gáti Bence, Tóth Sándor