20170904-08 4

Controlling in Logistics intenzív kurzus a Mérnöki Intézetben

2017. szeptember 4-8. között, a regisztrációs héten az Alba Regia Műszaki Kar Mérnöki Intézetében Controlling in Logistics címmel Dr.-Ing. Frank Gillert, a Wildaui Főiskola (Németország) logisztika professzora tartott angol nyelvű intenzív kurzust. A kurzuson 8 mérnök informatikus és 2 műszaki menedzser hallgató, valamint 4 oktató vett részt. A 28 órás intenzív kurzust a mérnök informatikus hallgatók szakmai szabadon választható, a műszaki menedzser hallgatók kritérium tárgyként vették fel.

Az intenzív kurzus célja az volt, hogy a hallgatóink gyakorlatorientált foglalkozások keretében, új oktatási módszerek alkalmazásával nemzetközi szintű problémákat oldjanak meg. Az aktualitást a kurzus szervezésére az is szolgáltatta, hogy az Alba Regia Műszaki Kar duális partnerei határozott igényt jeleztek a logisztika területén jártas szakemberekre, ezért a műszaki menedzser és a mérnökinformatikus alapszakok tantervében erősíteni szeretnénk a logisztika szerepét.

A kurzus keretében bemutatásra kerültek a logisztika és az ellátási lánc menedzsment alapfogalmai, alapvető rendszer-típusai, valamint ezek kritérium- és célrendszere, ezt követően pedig Gillert professzor úr kifejtette a vállalati teljesítménymérés alapjait és főbb nemzetközi módszereit, kialakítva, illetve megerősítve a hallgatókban az általános kontrolling szemléletet. Ezen alapokon a hallgatók megismerhették a logisztikai mutatószám rendszerek részletes felépítésének módszertanát.

A kurzus második felében pedig a hallgatóknak kis, 2-3 fős csoportokban egy több-telephelyes elosztási rendszer szolgáltatásainak fejlesztését kellett elvégezni a logisztikai folyamatok javítása útján egy kiélezett, ár érzékeny versenykörnyezetben, amelyhez a kurzus első felében tanult logisztikai kontrolling módszerek segítségével tárhatták fel és értékelhették a fejlesztési lehetőségeket.

A hallgatók a gyakorlatias projektmunkát kiváló eredményekkel teljesítették és prezentálták angol nyelven, bizonyítva, hogy valós vállalati környezetben is képesek hasonló feladatok megoldásában közreműködni, és kisebbeket akár önállóan is elvégezni. Emellett a kurzuson megismert logisztikai és kontrolling ismeretek a szakdolgozati feladatok eredményes megoldásában is jól alkalmazhatók.

A Wildaui Főiskola az Óbudai Egyetem Erasmus partnere 1996 óta. Az Alba Regia Műszaki Kar és a német főiskola között azóta is rendszeresek voltak mindkét irányban a hallgatói és oktatói mobilitások. 1998-2001 között három alkalommal rendeztünk Erasmus intenzív kurzust Nemzetközi logisztika témakörben magyar, német, francia, holland és orosz hallgatók részvételével.

A Controlling in Logistics kurzus sikeres befejezése után szeretnénk újra intenzívebbé tenni a két felsőoktatási intézmény együttműködését a logisztika és az informatika területén is.

Dr. Rádai Levente
adjunktus
Alba Regia Műszaki Kar
Mérnöki Intézet

20170918 Szakmernok

Geoinformatikai szakmérnök képzés

Megkezdődött a Geoinformatikai szakmérnök képzés az ÓE AMK Geoinformatikai Intézetében idei első konzultációja Márkus professzor úr vezetésével. Üdvözöljük új hallgatóinkat és sok sikert kívánunk nekik a tanulmányaik során!

2 DSCF3348

Komplex őszi terepgyakorlat

A regisztrációs héten, szeptember 4-től egy héten át zajlottak az AMK Geoinformatikai Intézet terepi gyakorlatai, melyek a „Geodéziai hálózatok” és a „Topográfia” tárgyakhoz kapcsolódó gyakorlati feladatokat foglalnak magukba. A terepgyakorlaton a nappali és levelező tagozatos hallgatók is részt vettek, a feladat jellegétől függően 4-6 fős csoportokban kellett a méréseket elvégezniük.  A helyszín ezúttal is a Székesfehérvártól 10 km-re található Iszka-hegy volt. Az ortofotó minősítés, a sokszögvonal mérés, a hálózatos RTK mérés és a mérőállomással történő keresztszelvény felvétel mellett UAV felvételezés bemutatására is sor került. A csoportosan elvégzett feladatok feldolgozása folyamatosan zajlik, az elkészítendő munkarészek leadására és oktatói minősítésére szeptember végén kerül sor.

Az időjárás kegyes volt, még élvezhettük a nyár végi meleget és különösebb nehézségek nélkül, jó hangulatban teltek a terepi napok az igazán kellemes környezetben.