IV. Alba Regia Felsőoktatási Expo

IV. Alba Regia Felsőoktatási Expo – Korszerű tudást kínálnak a fehérvári egyetemek

Negyedik alkalommal várták a középiskolás diákokat és szüleiket Székesfehérváron, az Alba Regia Sportcsarnokban az Alba Regia Felsőoktatási Expora, melyen a látogatók a Székesfehérváron elérhető egyetemi képzésekről, azon belül is hangsúlyosan a duális képzés nyújtotta lehetőségekről kaphattak tájékoztatást. Az Alba Regia Sportcsarnokban nem csak az egyetemek képviselői, hanem a duális képzésben résztvevő cégek is ott voltak. 

A rendezvényen – amelyet Székesfehérvár Önkormányzata megbízásából a Fehérvári Programszervező Kft. szervezett – önálló standokon képviseltették magukat a fehérvári felsőoktatási intézmények: az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kara, a Budapesti Corvinus Egyetem Székesfehérvári Campusa és a Kodolányi János Egyetem.

A nagyszabású eseményen megjelentek az egyetemek vállalati partnerei is, azok a cégek, amelyek gyakorlati helyet biztosítanak a Székesfehérváron elérhető duális képzésben tanuló hallgatók számára. A látogatók megismerkedhettek a vállalkozások nyújtotta lehetőségekkel, első kézből kaphattak információt minden – a felvételi jelentkezéssel, az induló szakokkal, a duális képzések tartalmával kapcsolatban – felmerülő kérdésre, de az érintett cégek elképzeléseiről, az újdonságokról is hallhattak a helyszínen.

A duális képzési forma lényege, hogy a hallgatók, miközben nappali tagozaton tanulnak, egyidejűleg gyakornokként dolgoznak a képzésben résztvevő és a tanulmányokhoz kapcsolódó gyakorlati oktatást nyújtó vállalatnál. Ezzel fizetésre és komoly munkaerőpiaci előnyökre tehetnek szert.

Az összes kiállító, az összes egyetem, az összes leendő munkáltató pontosan tudja, hogy mekkora értéket képviselnek a város számára a fiatalok. Egyetlen célunk van; hogy itthon tartsunk benneteket, legalábbis közületek minél több fiatalt.” – emelte ki köszöntőjében Dr. Cser-Palkovics András, aki arra biztatta a jelenlevőket, hogy ismerjék meg a kiállítók kínálatát. „Azt kívánom, hogy minél többen itt, Fehérváron legyetek egyetemisták; egyetemistának lenni jó, Fehérváron pedig – reményeim szerint – különösen jó.” – tette hozzá Fehérvár polgármestere.

A Corvinus Egyetem székesfehérvári képzési helye a 2016-17-es tanév óta van jelen és várja hallgatóit a campusán. Egy olyan campuson, amelyről mostanra elmondhatjuk, hogy négy olyan szakot is kínál, amelyeket a pesti campus nem.” – hangsúlyozta Dr. András Krisztina, a Budapesti Corvinus Egyetem Székesfehérvári Campusának rektori megbízottja, egyetemi docens, aki bemutatta a képzési kínálatot, – a gazdálkodás és menedzsment valamint pénzügy és számvitel szakokat –  külön felhívva a figyelmet az új, vendéglátás és turizmus alapszakra, rendezvényszervezési specializációval és a sportközgazdász mesterszakra, kiemelve, hogy az egyetem duális központja Székesfehérvár, 27 duális partnercéggel. A Campuson a több mint 3 milliárd forint értékű európai uniós fejlesztéséből megújuló egykori Huszárlaktanya és 21. századi elvárásokkal kompatibilis tananyagok, új laborok, oktatási módszertanok szolgálják a leendő hallgatókat.

András Krisztina a 2019-ben meghirdetendő szakokról elmondta, olyan képzéseket is kínálnak, amelyek sem a pesti campuson, sem más felsőoktatási intézményben nem találnak meg, ilyen a sportközgazdász-mesterszak, amelynek duális partnere az Alba Regia SC. A rektori megbízott szólt a kollégiumi elhelyezés lehetőségeiről, a Corvinus Egyetem Hallgatói Önkormányzatának önállóvá fejlődött székesfehérvári divíziójáról, a Corvinus Karrier Klubról és az intézmény pezsgő a közösségi életéről is.

Székesfehérvár egyre inkább a magyar felsőoktatás kiemelt központjai közé fog tartozni.

A Kodolányi János Egyetem Székesfehérvár egy másik gyönyörű szép helyszínén, nyugodt, parkosított környezetben van, ahol a közeljövőben egy komoly iskolafejlesztési program fog megvalósulni, amelynek intézményünk szerves része lesz.” – hangsúlyozta Berta Ákos, a Kodolányi János Egyetem rektorhelyettese, külön felhívva a figyelmet a művészeti képzésükre.

Dr. Györök György az Alba Regia Műszaki Kar dékénja arról beszélt a fiataloknak, hogy a versenyképes képzés mellett a duális oktatásban nagy lehetőségei vannak a hallgatóknak azon túl, hogy egy szerethető intézményben kapnak versenyképes tudást. „Noha mintegy nyolcszáz hallgatónk van, mégis mindegyikükre személyesen odafigyelünk, minden egyes hallgató fontos nekünk.” – emelte ki a dékán, hozzátéve, hogy képzésük már 40 éve biztosítja a székesfehérvári műszaki oktatást, a tudomány igen széles palettáját lefedve a felsőfokú szakképzéstől, az MSC és BSC képzéseken át a doktori képzésig. Lettem valaki, mint mindenki, akire egy kicsit odafigyeltek.” – zárta Illyés Gyula gondolataival a köszöntőjét Dr. Györök György. Az eseményen részt vett Mészáros Attila, alpolgármester is.

forrás: www.szekesfehervar.hu
           fotó: Simon Erika

20181011 prega 01

A Precíziós gazdálkodás szakmérnök és szakember képzés második szemesztere

Elkezdődött a 2018 februárban elindított Precíziós gazdálkodási szakmérnök és szakember képzés második szemesztere.
A félév tananyaga teljes mértékben ráépül az első félévi ismeretekre. Az előző félévben a digitális adatgyűjtés, a megjelenítés és a feldolgozás témaköröket emeltük ki azzal a céllal, hogy a hallgatók a modern technológiák – mint a távérzékelés – tudatos alkalmazásához szükséges elméleti tananyaggal és annak gyakorlati felhasználási lehetőségeivel megismerkedjenek.
Jelenleg a modern technológiák készségszintű elsajátítására fektetjük a hangsúlyt. A gazdálkodókkal együttműködve olyan mintaterületeket (mezőgazdasági táblákat) választottunk ki egy térinformatikai mintarendszer példájaként, amelyeken precíziós gazdálkodás folyik.
Több forrásból származó, multitemporális adatok elemzése alapján a táblán belüli heterogenitás valamint a kezelési zónák térképezését végezzük. Ezt követően a helyspecifikus gazdálkodás gazdasági hátterének vizsgálata következik. 

AXIÁL Kft. székesfehérvári telephelyén

A precíziós növénytermesztési ismeretek folytatásaként az AXIÁL Kft. székesfehérvári telephelyét látogattuk meg, ahol a GNSS technológia, az automata kormányzás, a sorvezetés és a szakaszvezérlés volt a téma többek közt, valamint a Trimble TMX2050 kijelző szimulációja. Ezt megelőzően a hallgatók a GNSS technológia elméleti alapjaival, alap- és kiegészítő rendszereivel, módszereivel ismerkedtek meg.
20181011 prega 02

Terepen…

20181011 prega 03… és számítástechnikai laborban.

Verőné Dr. Wojtaszek Małgorzata
szakvezető

III. Székesfehérvári Felsőoktatási Gólyabál

Folytatódott a hagyomány a III. Székesfehérvári Felsőoktatási Gólyabálon

Bálkirálynő- és bálkirálylasztással, egy napra szóló esketéssel és különleges hátterekkel készült fotókkal tették emlékezetessé idén a hallgatók számára a Székesfehérvári Felsőoktatási Gólyabált.

A város a Budapesti Corvinus Egyetem Székesfehérvári Campusával, a Kodolányi János Egyetemmel és az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Karral együttműködve immár harmadik alkalommal szervezte meg az eseményt.

A Belvárosban szerdán este elegáns öltönybe öltözött urak és csinos koktélruhát viselő hölgyek sokasága beszélgetett a Hotel Magyar Király előtti téren, s várták a III. Székesfehérvári Felsőoktatási Gólyabál ünnepélyes megnyitóját. A város nevében Mészáros Attila köszöntötte a megjelenteket. Örömét fejezte ki, hogy évről évre egyre nő az egyetemisták száma Székesfehérváron: az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Karán, a Kodolányi János Egyetemen és a Budapesti Corvinus Egyetem Székesfehérvári Campusán ebben a tanévben 1500 hallgató, köztük 350 elsőéves „gólya” kezdte meg tanulmányait.

Mészáros Attila alpolgármester kiemelte, a tanulás mellett a fiataloknak az is fontos, hogy otthonosan, jól érezzék magukat a városban.

Az idén újdonságként ennek érdekében szervezték meg a gólyatúrát,  az első felsőoktatási sportnapot, és ezt szolgálja az immár hagyományosnak mondható Felsőoktatási Gólyabál is, amelyen – immár harmadik alkalommal – a klasszikus báli keretek között szórakozhatnak, ismerkedhetnek egymással a különböző egyetemek hallgatói egy igazán elegáns helyszínen.

„Székesfehérváron jó egyetemistának lenni!” Ezzel a közös gondolattal mondtak köszöntetet a város felősoktatási intézményeibe érkezett „gólyák” és a felsőbbévesek nevében a Hallgatói Önkormányzatok vezetői a bál nyitányán az esemény szervezőinek, campusuknak és a városnak.

A 21.00 órakor kezdődött program a klasszikus báli hagyományokat követi, a Laguna KTSE látványos nyitótánca után színvonalas zenei produkciókra bulizhat a közönség, fellépett a Follow the Flow, a Fantom zenekar és Dj Embryo. Természetesen lesz bálkirály- és bálkirálynő-választás, greenboxos fotósarok és tombola is.

forrás: www.szekesfehervar.hu
fotó: Molnár Artúr