Hónap: 2020 január
Félúton a precíziós jövő felé
Manapság a termelőket szinte frusztrálja, ha még nem gazdálkodnak precíziósan, mert mindenhonnan azt hallják, hogy aki ad magára, az így tesz. Előfordul, hogy a folyamatos kényszer hatására bele is vágnak – majd azzal kénytelenek szembesülni, hogy nincsenek hozzá adataik. Számukra jó hír, hogy bár a technológia sokat fejlődött az utóbbi években, még korántsem működik magától, sőt, a gazdálkodók ismeretei nélkül talán sosem lesz tökéletes. Ma még az is előfordulhat, hogy aki hagyományos módon gazdálkodik, az kisebb veszteséget szenved el, mint ha kevés vagy pontatlan adatok alapján próbálna „precíziósan” gazdálkodni.
A precíziós növénytermesztésről, illetve annak egyes elemeiről tartott rendezvénysorozatot 2019 évvégén az Axiál Kft, amelyben szakelőadások mellett a vállalat által kínált Vantage technológiai megoldásokat is bemutatták (Dr. Mesterházi Péter Ákos precíziós gazdálkodási csoportvezető és Okvátovityi István térinformatikus fejlesztő). Csornai Gábor COSIMA Kft. ügyvezető a műholdas hozamtérképezés egyedülálló távérzékelési megoldásáról tartott előadást. A távérzékelés mezőgazdasági alkalmazás lehetőségeit, valamint az oktatás szerepét a precíziós technológia bevezetésében Verőné Dr. Wojtaszek Malgorzata mutatta be. Sikeres előadások után interjúk készítésre került sor, melyek médiákban hangzottak el, valamint az agroinform.hu lapján is jelentek meg.
A precíziós gazdálkodásban a kezelési egységek meghatározása a táblán belüli variabilitás-térképezésen alapszik. Forrás: AXIÁL Kft.
A távérzékelési technológiák használata egyre nagyobb teret nyer az agráriumban.
Interjú Verőné Dr. Wojtaszek Małgorzatával, arról, hogyan látja a precíziós gazdálkodás hazai helyzetét, milyen üzemmérettől tartja kifizetődőnek a precíziós technológiák alkalmazását, hogyan fejleszthető a gazdálkodók tudása az adatok értelmezése, használata szempontjából.
Hogyan látja a precíziós gazdálkodás hazai helyzetét? Mennyire elterjedt ezen gazdálkodási mód vagy egyes résztechnológiáinak alkalmazása a gazdák körében?
A precíziós technológiát alkalmazó gazdaságok száma világszerte növekszik, hazánkban is ez a tendencia látható. Annak ellenére, hogy emelkedik a modern technológiát és digitális eszközöket használó gazdálkodók száma, nem beszélhetünk még a technológia széles körű alkalmazásáról. A gazdálkodási technológia teljes körű átalakítása inkább nagy gazdaságokra jellemző. A résztechnológiák, mint pl. szenzorokkal felszerelt erő- és munkagépek bevezetése, a mezőgazdaság teljes vertikumában előfordul, ami jó alapot jelenthet a precíziós gazdálkodás terjedéséhez.
Az új technológia iránti érdeklődés a szemléletváltásra utal, azonban a legtöbb esetben a gazdák óvatosak, és inkább a régi, bevált megoldásokat választják a számukra bizonytalannak tűnő új helyett.
A technológia széles körű bevezetéséhez, alkalmazásához szükséges, megfelelő tudományos háttér még nincs kellően megalapozva. A precíziós megoldások bevezetését elősegítő tevékenységek fontos elemei az oktatás, a műhely jellegű rendezvények szervezése és a technológia népszerűsítése lehetnek.
A gazdák saját bőrükön tapasztalják, hogy nem elég csak a technológiát megvenni, annak működtetéséhez, eredményes használatához a szaktudás elengedhetetlenül szükséges. Ennek hiánya ugyanis komoly gátat jelent a technológia terjedésében.
Teljes interjú elérhető a következő linken:
https://www.agroinform.hu/gazdasag/mi-mindent-varhat-a-mezogazdasag-a-drontechnologiatol-41942-001
Forrás: AXIAL Kft.
Verőné Dr. Wojtaszek Malgorzata