HARMAN Tehetségprogram indul a Titkok Házában

(2020.08.27., csütörtök) A Titkok Háza Tudományos Élményközpontban 2020. októberében elindul a HARMAN Tehetségprogram, amelynek sajtó-nyilvános bejelentésén részt vett Prof. Dr. Kovács Levente az Óbudai Egyetem rektora, Dr. Cser-Palkovics András Székesfehérvár Megyei Jogú Város polgármestere, Tóth Ferenc a Harman Becker Kft elektronikai gyár igazgatója, Ványi Péter az akusztikai gyár igazgatója, Dr. Zugor Zsuzsanna az Echo Innovációs Műhely elnöke és Prof. Dr. Györök György az ÓE Alba Regia Műszaki Kar dékánja.

Az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kar és az Echo Innovációs Műhely többek között az EFOP-3.3.6-17-2017-00002 azonosítószámú és „Természettudományos élményközpont létrehozása Székesfehérváron” projekt keretében létrehozta a Titkok Háza Tudományos Élményközpontot. A központ célja, hogy a 7-24 éves korig a természettudományos és műszaki pályaorientációt elősegítő élménypedagógiai programokat valósítson meg.

Az élményközpontban a HARMAN Tehetségprogram az Echo Innovációs Műhely, a Harman Becker Kft. és az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kar együttműködésének köszönhetően indul el. A hármas együttműködésben az egyetem biztosítja az oktatót (Beszédes Bertalan tanársegéd), aki a program felelősként az általános iskolás és középiskolás diákokkal fog foglalkozni, a cég a szükséges anyagokat, eszközöket biztosítja 5 millió Ft értékben, az Echo Innovációs Műhely pedig szintén eszköz vásárlásával járult hozzá a feltételek megteremtéséhez. 

A sajtótájékoztatón Dr. Cser-Palkovics András polgármester a köszönetnyilvánítás mellett, az együttműködést példaértékűnek nevezte, továbbá kiemelte: „Egy civil szervezet álmodta meg, és szerezte meg az első anyagi forrásokat, itt van egy egyetemi partner az akadémiai és gyakorlati tudással, és most itt van egy cég – a város egyik legnagyobb adófizetője –, amely több területen vállal szerepet társadalmi felelősségvállalási programokban.

Prof. Dr. Kovács Levente rektor köszöntőjében megjegyezte: „mindig öröm, ha a tudomány szolgálatába áll egy teljes közösség”. Hangsúlyozta, hogy a műszaki pályát nem adják könnyen éppen ezért fontos, hogy a város és a fehérvári vállalatok is komoly együttműködésben dolgoznak az egyetemekkel. Kiemelte, hogy a mai világ tudás alapú és különösen fontos a műszaki és az egészségügyi terület, amely iránt elkötelezett az Óbudai Egyetem. A központ tevékenységének fontosságára utalva hozzáfűzte: „hallgatókat szerezni sosem elég korai, hogy a műszaki pályák felé orientálódjanak, és műszaki pályát válasszanak.”

Tóth Ferenc, a Harman Becker Kft. elektronikai gyárigazgatója a gyermekkori élmények fontosságáról, a műszaki érdeklődés felkeltésével kapcsolatban megjegyezte, hogy gépészmérnök apa és a gyerekkori, fiatalkori tapasztalatok eredményezték, hogy gépészmérnöki pályára állt. „Felelősnek érzem magam sikeres műszaki emberként, hogy támogassam azokat a tevékenységeket, amelyekből a fiatalok hasonló élményeket tudjanak szerezni.” – fogalmazott.

Zugor Zsuzsanna, az Echo Innovációs Műhely elnöke azt emelte ki, hogy „a Titkok Háza újabb szintre lépett a vállalati partnerség megjelenésével, és ez remélhetőleg a jövőben egy még szélesebb együttműködési kör kialakulását eredményezi”.

A Titkok Háza igazgatója Borján Péter a központ következő nagy feladatának – az eszközök használatának a megtanítása után – az új eszközök létrehozását, építését jelölte meg, továbbá új alkotóműhelyek kialakításának szükségességéről beszélt.

Szili Gyula termelési és mérnökségi szenior menedzser megjegyezte, hogy „a legjobb munkaerők azok a mérnökök, akik gyerekként szétszerelték a matchboxokat.” Kiemelte, hogy a folyamatos fejlődés és bővülés elvét képviselő Harmannak sok jó mérnök szakemberre van szüksége, így az induló program nagy lehetőség a cég számára, amelyben a vállalat adja az alkatrészeket és a tudást, a legjobb fogásokat arról, hogyan lehet megépíteni egy működő hangszórót, ami óriási élmény a résztvevő diákoknak.

Beszédes Bertalan tanársegéd a Harman Tehetségprogram felelőse beszélt a fő tevékenységekről, és bemutatta az eszközöket: a résztvevők az akusztikai ismeretek fejlesztését követően kezdhetnek majd a hangszóróépítésbe, amihez a kapcsolódó elektronika, a famegmunkálás és a dizájn is hozzátartozik.

Fraller Ildikó – Veres Richárd

Fotó: Molnár Artúr

Pályázati felhívás demonstrátori megbízásra a 2020/21. tanév I. félévére

Az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kara – az Óbudai Egyetem demonstrátori rendszerről szóló szabályzata (az Óbudai Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata III. kötet, az Óbudai Egyetem Hallgatói Követelményrendszerének 4. melléklete) alapján – pályázatot hirdet demonstrátori feladatkör betöltésére a 2020/21. tanév I. félévére.

  1. Megpályázható helyek
Intézet neve Foglalkoztatás heti óraszáma Téma terület Havi ösztöndíj mértéke Felelős oktató
GEO 1 10 geodézia 32.000,- Dr. Tarsoly Péter
Mérnöki 1 15 operációs rendszerek, programozás 48.000,- Prof. Dr. Simon Gyula
Mérnöki 2 5-5 ipari robotok 16.000,- Dr. Széll Károly
TESZI 1 5 adatbázisok 16.000,- Gugolya László
TESZI 1 10 matematika 32.000,- Dr. Borbély József
TESZI 1 10 programozás 32.000,- Nagyné Dr. Hajnal Éva

  1. A pályázat feltételei

Demonstrátor az a hallgató lehet, aki:

    1. az adott félévben aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkezik,
    2. alapszakon szerzett oklevéllel vagy két lezárt félévvel és legalább 50 teljesített kredittel rendelkezik,
    3. a legutolsó aktív félévében legalább 3,0 tanulmányi ösztöndíj átlagot ért el,
    4. rendelkezik a kisebb hallgatói közösségek munkájának irányításához szükséges készségekkel,
    5. megfelelő oktatói ajánlással rendelkezik, és
    6. nem áll fegyelmi, büntető vagy szabálysértési eljárás alatt.
  1. Benyújtandó dokumentumok
    1. Pályázati űrlap
    2. Intézeti fogadónyilatkozat
    3. Önéletrajz (nyelvtudás, gyakorlati helyek, szakmai munkásság megjelölése);
    4. Motivációs levél (szakmai kompetenciák, kutatási terület, érdeklődési kör megjelölése);
    5. Kreditigazolás;
    6. Utolsó aktív félévről készített indexmásolat.
  2. A pályázat benyújtása, bírálata

A pályázatokat a pályázati űrlapon, a kötelezően csatolandó dokumentumokkal együtt kell 2020. szeptember 9. (szerda) 12 óráig az oktatási dékán-helyettes részére egy példányban benyújtani.
A határidőn túl érkezett, továbbá a hiányosan benyújtott pályázat érdemi vizsgálat nélkül elutasításra kerül!
A hiánytalanul benyújtott pályázatokat az oktatási dékán-helyettes bírálja el legkésőbb 2020. szeptember 11. (péntek) 12 óráig. A sikeres pályázók az elbírálást követően írásbeli értesítést kapnak.

Székesfehérvár, 2020. augusztus 25.

Pogátsnik Monika.
mb. oktatási dékán-helyettes

A szabályzat tartalma az alábbi oldalon megismerhető: http://uni-obuda.hu/files/private/regulation/12901/az-obudai-egyetem-demonstratori-rendszerrol-szolo-szabalyzata.pdf
A demonstrátori pályázatot az illetékes Kar oktatási dékánelyettese az intézetek vezetőinek javaslatára a vizsgaidőszak végéig hirdeti meg.
A karok – választásuk szerint – a demonstrátori tevékenység ellátására az alábbi kategóriák szerint írhatnak ki pályázatot:

  1. a demonstrátor heti 15 órában történő foglalkoztatása esetére havi 48.000 Ft ösztöndíj;
  2. a demonstrátor heti 10 órában történő foglalkoztatása esetére havi 32.000 Ft ösztöndíj;
  3. a demonstrátor heti 5 órában történő foglalkoztatása esetére havi 16.000 Ft ösztöndíj.