2024-25. tavaszi félév második fele a Sportközgazdász mesterszakon

2024-25 tavasza második negyedéve is értékes szakmai előadásokkal, izgalmas gyakorlatokkal telt az Óbudai Egyetem Sportközgazdász mesterszakán az Alba Regia Karon.  

A Sportközgazdász mesterképzés második félévében már 7 sportgazdasági szakmai tárgy (Emberi erőforrás menedzsment, Pénzügyi elemzés, Sportmédia, Haladó sportgazdaságtan, Projektmenedzsment, Nemzetközi sportrendezvények, valamint Szabadidősport-rendezvények gyakorlata) keretében is kiemelten fontos cél a gyakorlati ismeretek átadása, az interaktivitás és a helyszíni tapasztalatszerzés.  

A Nemzetközi sportrendezvények kurzus célja az előző félévben megszerzett stratégia fókuszú tudás gyakorlati alkalmazása, esettanulmányok megismerése. A tárgy keretében érkező vendégelőadóink gyakorlati példák által mutatják be tapasztalataikat. Németh Zita, beosztott diplomata, Magyarország Nagykövetsége, Szingapúr – a Szingapúrban megrendezésre kerülő 2025-ös World Aquatics – Vizes Világbajnokságáról tartott előadást. Rácz Natália (EHF, Event Logistics & Guest management) az Európai Kézilabda Szövetség rendezvényportfólióját mutatta be, kiemelten az Európa bajnokság szervezési feladatait.

A Pénzügyi elemzés #5. tématerülete a Média és a közvetítési jogok volt. Rengeteg kérdés, izgalmas interaktív előadás formájában köszönjük Moncz Attila, AMC csatornaigazgató a háttérműködésbe betekintést adó előadását.

Ismét nagy siker volt a Lányok napja 2025. évi programján a Sportközgazdász mesterszakos lányok 60 perce! A Hajrá, DuáLányok! Interaktív és inspiráló egy órában nemcsak a szak életéről, hanem arról is képet kaptunk, miért érdemes duális hallgatónak lenni és az ÓE AMK Sportközgazdász mesterszakot választani. A hozzánk érkező középiskolás diáklányok ismét elképesztő tehetségről és kreativitásról tettek tanúbizonyságot (https://www.facebook.com/reel/685510627293461)! Várunk Benneteket képzéseinken! Ha sport, akkor a Gazdálkodás és menedzsment alapszakon, valamint a Sportközgazdász mesteren!

Különleges év a 2025-ös! Az idén nemcsak TDK, hanem OTDK is. Bírálunk, zsűrizünk mind a Testnevelés és sporttudomány, mind a Közgazdaságtudomány – ágazati gazdaságtan tudományterületeken és rekordszámú ezen belül 7 regisztráció a 61. TDK Konferencián, sportos témákban.

Az Óbudai Egyetem Alba Regia Kar és az Alba Regia Sport Club kibővítette együttműködését a megállapodás aláírásával, amely eddig a Sportközgazdász mesterszak duális képzésére terjedt ki.

A félévet is számos hallgatói sportszakmai siker jellemezte, ami megmutatja, hogy a duális képzés keretében még a sportolói kettős karrier is csodálatosan megfér!

A Sportmédia tárgy keretében a hallgatók sportmagazin szerkesztését és készítését próbálhatták ki, saját témaválasztás alapján – NB1 versenykiírás módosítás, LA10, Fiatalok sportolása, Streaming elterjedése a sportban – 20 perces szakértői beszélgetés szimulációban vettek részt. A Hallgatók maguk töltötték be a műsorvezetői és szakértői szerepeket – ezentúl az egyik csapat a kreativitásukat is megmutatta a díszlet kialakításában.

Ugyan nem sport, de az Emberi erőforrás menedzsment kurzus keretében a hallgatóink ellátogattak a székesfehérvári Harman Becker Kft. gyárába. Kósa Barbara, a humán erőforrás igazgató és Németh Tibor, a tehetséggondozásért felelős vezető értékes vállalati tapasztalatokat osztottak meg a Hallgatókkal. A HR folyamatainak ismertetése mellett hallgatóink megismerhették többek között a HR-stratégia tervezését és gyakorlatban használt sikeres HR-es projekteket.

A Sportmédia kurzus következő témája a nyomtatott sajtó és annak termékei voltak. Dénes Tamás sportújságíró, futballtörténész, a Magyar Sportújságírók Szövetségének főtitkára, a sportkönyvek világába nyújtott betekintést a Hallgatóknak.

A nemzetközi sportrendezvények közvetítése témában Péter Ágoston sportközgazdász, az M4 Sport riportere osztotta meg tapasztalatait a tokiói és a párizsi Nyári Olimpiai Játékokról.

Folytatva a sportmédiában területeibe való betekintést, a kommentátori feladatokba, Vásárhelyi Tamás az M4 Sport kommentátora által tekinthettek be a hallgatók. Vásárhelyi Tamás az olimpia három alapsportágát, az atlétika, a torna és az úszás kommentátori feladatait látja el az M4 Sportnál.

Székesfehérvár szabadidősportjának kiemelkedő rendezvénye az immár 10 éves hagyományokkal rendelkező Cerbona Fehérvár Félmaraton. A Szabadidősport-rendezvények gyakorlata kurzus keretében Czettl Andrea, az ALBA TRIATLON Szabadidő és Sport Egyesület elnöke osztotta meg a Cerbona Fehérvár Félmaraton szervezési gyakorlatát a Hallgatókkal.

Nagyon tartalmas lehetett a május 5-i hét. A Haladó sportgazdaságtan kurzus keretében ismét Vendégelőadóink voltak Szalai Sára és Moravszki Babett, illetve két hallgatói prezit is meghallgathattunk. 2025. május 7-én mind a Kar, mind a Sportközgazdász MSc életében elsőízben komoly versenyt és magas szakmai színvonalat hozott a 61. TDK-n a Sportközgazdaságtan szekció. Gratulálunk a helyezett és különdíjas Hallgatóinknak, akiknek ezáltal jeles (5) eredménnyel nyertek befogadást a diplomadolgozataik. Köszönjük a Kollégák tehetséggondozás területén tett fáradozásaikat.

A Projektmenedzsment tárgyunk megaprojekt blokkját Dr. Fürjes Balázs, Nagykövet úr, az IOC magyar állandó tagja zárta előadásával, amelynek a keretében fontos és lényegi háttér összefüggésekhez juthattak Hallgatóink.

A Pénzügyi elemzés #6. témája egyik pillérét a finanszírozási kérdések és a kockázatok kezelése adja, amelyeket Rohony Ákos, korábbi kutatótársunk előadásában hallgathattak meg a Hallgatóink. 

Közben már az elsőéves Hallgatóink is sorra diplomadolgozat témát és konzulenst választanak, hogy előkészítetten indulhasson a 2025-26 őszi félév.

A Pénzügyi elemzés a hallgatói prezentációk, így a stratégia, a stratégiai koncepció és a modellfejlesztés eredményeinek a bemutatásával zárult. Vendégelőadónk volt Prof. Dr. Tátrai Tünde, aki a sportközbeszerzések világába kalauzolt bennünket.

A Haladó sportgazdaságtan záróalkalmunk különleges volt. Balogh Attila és SzMJV vendégeként lehettünk a Sóstói Arénában létesítménytúra szakmai élménye és ügyvezető igazgatói előadás által gazdagodva. Hálásan köszönjük!

Ismét folyamatosan számolhattunk be hallgatói sportsikerek felől. Nagyon gratulálunk a kettős sportolói karrierben is sikeres Hallgatóinknak és köszönjük a sikerhez hozzájárulók munkáját!

És persze, már előkészített a 2025-26 őszi féléve, ami kapcsán várjuk az új elsőévesek közösségünkhöz csatlakozását, illetve újabb szakmai tartalmakkal és élményekkel készülünk!

Előttünk az első záróvizsga és az ünnepi diplomaosztó, de ezekkel majd külön jelentkezünk!

Gratulálunk!

Bronzérmet nyert a Helebrandt Máté, Venyercsán Bence, Tóth Norbert összetételű magyar hármas 20 kilométeren a csehországi Podebradyben megrendezett első gyalogló csapat Európa-bajnokságon.

Gratulálunk Tóth Norbert, Sportközgazdász MA végzős hallgatónknak!

fotó: Stefan Kellerer

Grundfos Mérnökségi Verseny 2025

☝️A Grundfos Mérnökségi Verseny 2025 egy izgalmas lehetőség azok számára, akik szenvedélyesen érdeklődnek az innováció és fenntarthatóság iránt. Azoknak az egyetemi hallgatóknak szól ez a verseny, akiknek van egy forradalmi ötletük, amivel fejleszthetik a Grundfos szivattyúk világát!😎

Jelentkezési határidő: 2025. május 25.

A verseny során az alábbi témák közül választhatnak a hallgatók:

• Energiahatékonyság: Mutass be egy olyan elképzelést, amely maximalizálja az energia-megtakarítást és csökkenti az üzemeltetési költségeket.

• Fenntarthatóság: Dolgozz ki egy olyan környezetbarát megoldást, amely hozzájárul a bolygó zöldítéséhez.

• Zéró kibocsátás: Fejlessz olyan eszközt, amely csökkenti a káros kibocsátásokat és tisztább környezetet biztosít.

• Mesterséges intelligencia: Alkalmazd az MI-t a szivattyúk teljesítményének növelése, a prediktív karbantartás és az intelligens működés érdekében.

• Digitalizáció: Mutass be olyan digitális megoldásokat, amelyek a szivattyúrendszerek optimalizálására és a felhasználói élmény javítására szolgálnak.

Látogatás a németországi Ulm egyeteméről

A múlt héten az Óbudai Egyetem Alba Regia Karán tett látogatást a németországi Ulm egyeteméről (THU) egy 10 fős küldöttség. A látogatás szervesen kapcsolódott az idén tavasszal náluk járt AMK-s kollégák által megkezdett kapcsolatépítéshez. A látogatók Nagyné Dr. habil Hajnal Éva dékánhelyettes, Dr. Udvardy Péter egyetemi docens, Kari Nemzetközi koordinátor és Dr. Széll Károly egyetemi docens vezetésével ismerhették meg az Alba Regia Kar oktatási és kutatási potenciálját. A nap folyamán a csapat látogatást tett a Harman Becker Kft.-nél is, ahol bemutatták az ott folyó tevékenységeket, az ipari tanszék céljait és lehetőségeit.

Nemzetközi hét

Az Óbudai Egyetemen ezen a héten zajlott a Nemzetközi hét a Mobilitási Iroda szervezésében.

A szerdai napot a világ minden tájáról érkezett résztvevők a székesfehérvári Alba Regia Karon töltötték. Délelőtt az Európából, Afrikából, Ázsiából és Latin Amerikából érkező vendégek először Karunk Erasmus+ Blended Intensive Programme (BIP)-mal kapcsolatos tapasztasztalatait ismerhették meg Dr. Udvardy Péter egyetemi docens, Kari Nemzetközi koordinátor moderálásával majd egy érdekes és hasznos előadást hallhattak, amit Nagyné Dr. habil Hajnal Éva dékánhelyettes tartott a mesterséges intelligencia alkalmazhatóságáról a nemzetközi kapcsolatokban. A délután során a Bory várat látogatta meg a csoport, majd rövid séta következett a belvárosban. A látogatás során hasznos új ismeretségek alakultak ki, melyek várhatóan már a közeljövőben tovább növelik a Kar nemzetközi kapcsolatrendszerét.

Akadémisták napja Selmecen

Május 15-én ismét részt vehettünk Selmec város rendezésében megvalósuló Akadémisták napja rendezvényen.

A rendezvény célja egyrészt az, hogy megemlékezzen arról, hogy 1762-ben Mária Terézia akadémiai rangra emelte a Bányászati Akadémiát, másrészt arról, hogy az Akadémiai utódintézmények, akik ma jelenleg Ausztriában, Csehországban, Magyarországon és Szlovákiában folytatnak képzéseket, 2001-ben aláírták a deklarációt, ami a selmecbányai Bányászati Akadémia szellemi örökség követőinek ünnepélyes nyilatkozata. Az eseményen Selmecbánya polgármesterasszonya köszöntötte a résztvevőket, megemlékezett az Akadémia alapításáról, a híres oktatókról és a deklaráció aláírásáról. Intézetünk kollégái és diákjai sort kerítettek arra is, hogy meglátogassák a Geodéta emlékhelyet a selmeci temetőben, valamint a hallgatók a szokásoknak megfelelően mezítláb haladjanak át az egykori városkapun.

A 61. Tudományos Diákköri Konferencia díjazott pályaművei

2025. május 7-én, Prof. Dr. Györök György az Alba Regia Kar dékánja nyitotta meg a 61. Tudományos Diákköri Konferenciát. Az idei évben három szekcióban mutattak be tudományos munkákat az indulók Ifjúsági, Műszaki és Informatikai valamint Sportközgazdaságtan Szekcióban.

A tehetséggondozás egyik alapvető fórumán az egyetemi hallgatók mellett több középiskolás diák is bemutathatta munkáját. Az ifjúsági szekcióban, négy ifjúsági TDK dolgozattal neveztek, a Székesfehérvári Szakképzési Centrum Széchenyi Műszaki Technikumból, valamint a Székesfehérvári Ciszterci Szent István Gimnáziumból.

Részletes program

Díjazott pályaművek:

Ifjúsági szekció:

  1. Kreitzer Ádám, Preseka Zoltán:
    ÖNJÁRÓ JÁRMŰ HARDVERES MEGVALÓSÍTÁSA AUTOMATIZÁLT SEBESSÉG- ÉS KORMÁNYVEZÉRLÉSSEL
    Konzulensek: Elekes Péter, ügyvezető igazgató Farkas Bálint Károly, intézeti mérnök
  2. Elekes Benedek, Torma Domonkos, Pauer Áron, Ádám Péter, Kerekes János, Purgel Bálint:
    BOGÁR MOZGÁSMINTÁZATÁNAK MODELLEZÉSE ÉS BIOMECHANIKAI ELEMZÉSE AUTONÓM ROBOTIKAI ALKALMAZÁSOKHOZ
    Konzulensek: Elekes Péter, ügyvezető igazgató Farkas Bálint Károly, intézeti mérnök

Spotközgazdaságtan szekció:

  1. Sidlovics Eszter:
    JÁTÉK A PÁLYÁN, SZENVEDÉLY A LELÁTÓN – A 2024-ES NŐI KÉZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG HELYSZÍNI SZUKOLÓINAK SPORTMOTIVÁCIÓS VIZSGÁLATA
    Konzulens: Dr. Máté Tünde, egyetemi docens
  2. Kaszai Levente:
    LABDARÚGÓKLUBOK MŰKÖDÉSI HATÉKONYSÁGÁNAK VIZSGÁLATA A MAGYAR HIVATÁSOS FUTBALL PÉLDÁJÁN.
    Konzulens: Dr. András Krisztina, egyetemi docens
  3. Nyerges Marcell:
    LABDARÚGÓ KLUBCSAPATOK TRANSZFERPIACÁNAK ELEMZÉSE MAGYARORSZÁG ÉS SZOMSZÉDOS ORSZÁGAI ESETÉBEN
    Konzulens: Dr. Máté Tünde, egyetemi docens

Különdíj:

Sánta Lili Loretta:
TÖBBSZÖRÖSEN DUÁLIS – A JÉGKORONG SPORT AKADÉMISTÁINAK JÖVŐKÉPE ÉS A TEHETSÉGGONDOZÓI HÁTTÉR VIZSGÁLATA
Konzulens: Dr. András Krisztina, egyetemi docens

Műszaki-informatikai szekció:

  1. Tőke Vanessza:
    INTELLIGENS TANULÁSI SEGÉD FEJLESZTÉSE NAGY NYELVI MODELLEK ALKALMAZÁSÁVAL
    Konzulens: Piglerné Dr. habil Lakner Rozália, egyetemi docens
  2. Kovács János, Huszár Dávid:
    ÜVEGFÉM VIZSGÁLAT
    Konzulens: Bráda Csaba, mestertanár

    Farkas Bálint Károly:
    MEGERŐSÍTÉSES TANULÁSI ALGORITMUSOK ÉRTÉKELÉSE ROBOTIKUS SZIMULÁCIÓS KÖRNYEZETBEN
    Konzulens: Dr. Széll Károly
  3. Kratochwill Dominik:
    PROGRAMOZHATÓ ANALÓG ÁRAMKÖR ÉS MIKROVEZÉRLŐ HIBRID RENDSZERÉVEL MEGVALÓSÍTOTT SPEKTRUMANALIZÁTOR
    Konzulens: Prof. Dr. Györök György, egyetemi tanár

Különdíj:

Müllek Zoárd, Pákolicz Márton Ferenc, Csima Roland:
OKTATÁSI JELLEGŰ CNC MARÓGÉP
Konzulens: Bráda Csaba Attila, mestertanár

Gratulálunk minden díjazottnak és résztvevőnek!

Gratulálunk!

Prof. Dr. Jancsó Tamás az Alba Regia Kar egyetemi tanára, légifényképészeti és geodéziai mérnök. Több mint 30 éve vezető szerepet vállal a digitális fotogrammetria meghonosításában és oktatásában. A székesfehérvári Titkok Háza Tudományos Élményközpont szakmai vezetőjeként több tucat iskolában sikerült megszólítania a diákokat. Az Óbudai Egyetemet oktatásszervezési és kutatási területen képviseli a Magyar Tudományos Akadémia Geodéziai és Geoinformatikai Bizottságában. A fotogrammetria tárgy felelőse és a Geoinformatika mesterszak kidolgozója.

Ösztöndíj átadó 2025

A Fejér megyei Mérnökökért Alapítvány idén is meghirdette a területünkön működő műszaki felsőoktatási intézményekben az öszöndíj lehetőségét. Első körben az Óbudai Egyetem Alba Regia Karon Németh Bálint gépészmérnök BSc hallgató vehette át ez elismerést. Gratulálunk!

TDK 2025. tavasz – Program

Műszaki – informatikai

2025. május 07. 1400
Budai út 43. C1 épület
015. terem

Bírálóbizottság:
Elnök: Prof. Dr. Simon Gyula, egyetemi tanár
Tagok: Dr. habil Molnár Gábor Péter, egyetemi docens
Márkus Zsolt, tanszékvezető, Kyndryl Tanszék
Titkár: Illés Richárd Géza

1400 Köszöntő (Prof. Dr. Györök György, dékán)

14:15 Király Balázs Márton
Európai erdőtüzek detektálása előtanított algoritmus segítségével
Konzulens:           Böröcz Balázs, egyetemi gyakornok

14:30 Pethő Levente Máté
Hagyományos és Ipar 4.0 alapú gyártócella összehatonlító elemzése hengeres fogaskerék példáján keresztül
Konzulens:           Bráda Csaba, mestertanár

14:45 Tőke Vanessza
Intelligens tanulási segéd fejlesztése nagy nyelvi modellek alkalmazásával
Konzulens:           Piglerné Dr. habil Lakner Rozália, egyetemi docens

15:00 Zsiga Bence Sándor
Kézjelfelismerés alkalmazása Ipar 5.0 vezérlőrendszerekben
Konzulens:           Dr. Seebauer Márta, egyetemi docens

15:15 – 15:45 Szünet

15:45 Müllek Zoárd, Pákolicz Márton Ferenc, Csima Roland
Oktatási jellegű CNC marógép
Konzulens:           Bráda Csaba Attila, mestertanár

16:00 Kratochwill Dominik
Programozható Analóg Áramkör és Mikrovezérlő Hibrid Rendszerével Megvalósított Spektrumanalizátor
Konzulens:           Prof. Dr. Györök György, egyetemi tanár

16:15 Kovács János, Huszár Dávid
Üvegfém vizsgálat
Konzulens:           Bráda Csaba, mestertanár

16:30 Mayer Lili Sára
Valletta ciszternáinak vizualizációja és webes publikációja 18. századi térkép felhasználásával
Konzulensek:       Böröcz Balázs, egyetemi gyakornok
                               Dr. habil Pődör Andrea, egyetemi docens

16:45 Pandur Bálint József
Velencei tó vizsgálata aszályos időszakban
Konzulens:           Dr. habil Pődör Andrea, egyetemi docens

17:00 Farkas Bálint Károly
Megerősítéses tanulási algoritmusok értékelése robotikus szimulációs környezetben
Konzulens:           Dr. Széll Károly, egyetemi docens

Ifjúsági szekció

2025. május 07. 1400
Budai út 43. C1 épület
211. terem

Bírálóbizottság:
Elnök: Piglerné Dr. habil Lakner Rozália, egyetemi docens
Tagok: Dr. Tóth Zoltán, egyetemi docens

1400 Köszöntő (Prof. Dr. Györök György, dékán – 015. terem)

14:15 Elekes Benedek, Torma Domonkos, Pauer Áron, Ádám Péter, Kerekes János, Prugel Bálint
Bogár mozgásmintázatának modellezése és biomechanikai elemzése autonóm robotikai alkalmazásokhoz
Konzulensek:    Elekes Péter, ügyvezető igazgató
                            Farkas Bálint Károly, intézeti mérnök

14:30 Takács Leó
Kültéri önvezetés támogatása pályaszegmentációs algoritmussal és valós idejű meghajtásvezérléssel
Konzulensek:    Elekes Péter, ügyvezető igazgató
                            Farkas Bálint Károly, intézeti mérnök

14:45 Bakó Benjámin
Naprendszer oktatása VR szoftverrel
Konzulens:        Nagyné Dr. habil Hajnal Éva, egyetemi docens

15:00 Kreitzer Ádám, Preseka Zoltán
Önjáró jármű hardveres megvalósítása automatizált sebesség- és kormányvezérléssel
Konzulensek:    Elekes Péter, ügyvezető igazgató
                           Farkas Bálint Károly, intézeti mérnök

15:15 – 16:00 Szünet

Sportközgazdaságtan

2025. május 7. 1600
Budai út 43. C1 Épület
211. terem

Bírálóbizottság:
Elnök: Dr. Pogátsnik Monika, egyetemi docens
Tagok: Petőné Dr. Csuka Ildikó, adjunktus
Balássi Imre, Elnök, Alba Regia SC

1600 Köszöntő (Dr. András Krisztina, egyetemi docens)

16:15 Sánta Lili Loretta
Többszörösen duális – a jégkorong sport akadémistáinak jövőképe és a tehetséggondozói háttér vizsgálata
Konzulens:        Dr. András Krisztina, egyetemi docens

16:30 Fedő Róbert Milán
Az adatok szerepe a modern labdarúgásban
Konzulens:        Dr. András Krisztina, egyetemi docens

16:45 Sidlovics Eszter
Játék a pályán, szenvedély a lelátón – A 2024-es női kézilabda Európa-bajnokság helyszíni szukolóinak sportmotivációs vizsgálata
Konzulens:        Dr. Máté Tünde, egyetemi docens

17:00 Nyerges Marcell
Labdarúgó klubcsapatok transzferpiacának elemzése Magyarország és szomszédos országai esetében
Konzulens:        Dr. Máté Tünde, egyetemi docens

17:15 Marton Laura Anna
Versenyzők és lehetőségek: a sportlétesítmények és az igazolt versenysportolók kapcsolatrendszere Magyarországon
Konzulens:        Dr. András Krisztina, egyetemi docens

17:30 Kaszai Levente
Labdarúgóklubok működési hatékonyságának vizsgálata a magyar hivatásos futball példáján.
Konzulens:        Dr. András Krisztina, egyetemi docens

17:45 Kasik Nándor
A magyar futball globális áramlatai, avagy a játékos-migráció feltérképezése
Konzulens:        Dr. András Krisztina, egyetemi docens

18:00 Zárszó (Dr. András Krisztina, egyetemi docens)