„A GEO-ban végzett földmérők legendásan híresek arról, hogy segítik egymást. És legendásan híresek arról is, hogy igazi gyakorlati szakemberek. Mindkettőt az iskola adta és nem tudja elvenni már senki sem.”
Interjú Gósz Zoltán földmérő mérnökkel, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara földügyi szakértőjével
(Az alumni interjúsorozat huszonnegyedik része)
- Melyik cégnél és milyen pozícióban dolgozik?
Immár tíz éve a Nemzeti Agrárgazdasági Kamaránál dolgozom. A Csongrád-Csanád Vármegyei Igazgatóságon földügyi referensként, a Központban pedig földügyi szakértőként.
- Mi volt a motivációja, amikor egyetemünket, vagy annak jogelőd intézményeit választotta?
Édesanyám kezdetben háztartásbeliként egyengette életemet, míg édesapám a néphadsereg magas beosztású katonatisztje volt. Később édesanyám egy szegedi gimnáziumban lett adminisztrátor, s bár a katonaság gyakran szerepel a kisgyermekek későbbi vágyai között, én már azt így korán „kipróbáltam” és nem igazán tetszett. Persze sok minden megfordult a fejemben, de a nyolc általános elvégzése után sem nagyon tudtam, hogy mi leszek, ha nagy leszek? Kitűnő tanulóként az ország akkor egyik legjobb középiskolájába, a szegedi Radnóti Miklós Gimnáziumba nyertem felvételt biológia szakra. Akkoriban talán orvos akartam lenni, de legjobban a természet varázsolt el, így úgy gondoltam, hogy erdőmérnök leszek. Jó választásnak tűnt, az erdő csodálatos, a főnökök valószínűleg távol, nagy a szabadság… Aztán a sors fintoraként hiába értem el a felvételin a szükséges minimális pontszámot, értelmiségi szülők gyermekeként nem nyertem felvételt az Erdészeti és Faipari Egyetemre. Faipari mérnöknek felvettek volna, de én nem akartam asztalos lenni (tiniként fogalmam sem volt arról, mi dolga egy faipari mérnöknek). Egy évet dolgoztam figuránsként az Alsó-Tisza Vidéki Vízügyi Igazgatóságon és felvételi papírok beadása előtt egy nappal győzött meg az ottani főnököm, hogy legyek inkább az ő szóhasználatával geodéta, hiszen annyi mindent megtanultam már a szakmából egy év alatt. Ő a Műegyetemet ajánlotta, de én hűséges típus vagyok, no meg kicsit azzal a motivációval is, hátha sikerül egy félév után az erdészeti karra átjelentkezni, Székesfehérvárra adtam be a jelentkezésemet.
- Pontosan melyik jogelődintézményünkben végzett? Melyik szakon (szakokon) szerzett oklevelet?
Ötször jártam Fehérvárra a GEO-ba, kis túlzással a valétálás után is folyamatosan ott töltöttem az időm jó részét.
- 1985-ben szereztem jó minősítésű földmérő üzemmérnöki diplomát az Erdészeti és Faipari Egyetem Földmérési és Földrendezői Főiskolai Karán,
- 1991-ben kitűnő minősítésű térinformatika és geodéziai alapjai szaküzemmérnök diplomát kaptam az Erdészeti és Faipari Egyetem Földmérési és Földrendezői Főiskolai Karán,
- 1999-ben tettem jeles minősítésű komplex záróvizsgát az NKP tanfolyamon (ami akkreditáció hiányában nem adott képesítést) a Soproni Egyetem Földmérési és Földrendezői Főiskolai Karán,
- 2005-ben szereztem kiváló minősítésű földügyi informatikus szakmérnöki diplomát a Nyugat-Magyarországi Egyetem Geoinformatikai Főiskolai Karán és
- 2020-ban ismét kiváló minősítésű diplomát vehettem át az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Karán, mely szerint precíziós gazdálkodási szakmérnök vagyok.
- Volt-e olyan tanára, akire felnézett? Milyen üzenettel/szemlélettel/tudással lett gazdagabb általa?
Nagyon szerencsésnek mondhatom magam, mert egy kivételtől eltekintve mind az általános, mind a középiskolában csupa remek tanár vett körül. És ez folytatódott a GEO-ban is, ahol már nem volt kivétel. Csupa kiváló szakember, akik mind jó pedagógusok is voltak. Az alapozó tantárgyak oktatói valóban használható alapot raktak a szakmai tantárgyak alá. Az ábrázoló geometriából Baboss tanár úr, matematikából Szentes tanár úr komoly követelményszintet támasztott mindenki elé. Hamar megtanultuk, hogy a felületes tudás semmit sem ér. Németh tanár úr szigora is emlékezetes, amivel szemben állt Csepregi tanár úr végtelen emberségessége. Busics tanár úr és Engler tanár úr, mintha két bátyánk lett volna, felügyelték minden léptünket és próbáltak a helyes irányba terelgetni úgy, hogy alig voltak idősebbek, mint mi. Előbbi csoport patronáló tanárunk is volt. Birkás tanár úr külön fejezet sokak, így az én életemben is. Már főiskolás koromban is közel kerültünk egymáshoz, mindig csodáltam rendkívüli intelligenciáját, hatalmas tudását. Nagy Lajos, Joó István, Majoros Gusztáv, Gerencsér Miklós mind-mind a szakma nagy öregjei voltak, hatalmas tárgyi tudással és nemzetközi ismertséggel, elismertséggel. A felsorolás végére hagytam Ágfalvi tanár urat, aki az idő múlásával atyai jóbarátommá vált, aki igazi példakép volt és maradt számomra. A későbbi oktatók közül kiemelném Balázsik Valériát, Verőné Vojtaszek Małgorzatát és Márkus Bélát, akik valamennyien hatalmas szakmai tudással és rengeteg empátiával voltak irányomba. A külsős oktatók közül Csornai Gábor hagyott maradandó nyomot emlékezetemben. Nyilvánvaló, hogy nagyban közrejátszottak abban, hogy maximalistának ismernek a környezetemben. Akarok-e geodéta lenni? – cseng a fülemben ma is Baboss tanár úr másnak feltett kérdése. Hát persze, gondoltam akkor, azért vagyok itt. A mérnökember legyen mindig pontos, mondta Engler Péter, amikor egyszer egy választ nem sikerült szabatosan megfogalmaznom. Birkás Jánostól pedig megtanultam, hogyha a külcsínre van idő egy feladat elvégzésekor, akkor valószínűleg a belbecs is kifogástalan lesz (erre azóta is törekszem).
- Fel tudja eleveníteni első emlékét az egyetemmel kapcsolatban?
1982-ben Balekoktatással kezdődött a főiskolai karrierem. V. Németh Zsolt (ma az Energiaügyi Minisztérium víziközmű-ágazatért felelős államtitkára) citeraszóval fogadott bennünket és kezdetét vette a nekem három, másoknak kicsit hosszabb ideig tartó kaland. A firmák (felsőbb éves hallgatók) útmutatása mellett tanultunk meg „közlekedni” az iskolában, tanulni, ők ismertették meg velünk a tanárainkat és ők avattak be a Selmeci hagyományokba. Mivel évfolyamonként ötvenegynéhány hallgató járt a GEO-ba, ezért mindenki személyesen ismerte a másikat és ez igaz volt az oktatókra is. Rendkívül barátságos légkörben zajlott az oktatás, úgy mondanánk talán ezt most, hogy minden emberközeli volt. Számos életre szóló barátság szövődött és bár lényegesen kevesebb volt a lány, mint a fiú, azért évfolyamonként egy-két pár mindig alakult.
- Kapott-e az intézménytől életre szóló útravalót?
A Selmeci hagyományok ápolása nagyon fontos szerepet tölt be az életemben. A barátság szent, sörök, ahogy a nóta mondja és ez így van még azoknál is, akiket ennyire nem érintett meg a hagyományok ápolása, mint engem. A Kemény Magot alkotó társaimmal évente látogatjuk Selmecbányát és egy hétvégét szentelünk a régi emlékek felidézésére. És ugyanígy évente találkozik a „legendás A-Csoport” is, alias nevén a Vuk Örs, amit az egykori ’85-ben végzett csoporttársak és immár hozzátartozóik és gyermekeik alkotnak. A GEO-ban végzett földmérők legendásan híresek arról, hogy segítik egymást. És legendásan híresek arról is, hogy igazi gyakorlati szakemberek. Mindkettőt az iskola adta és nem tudja elvenni már senki sem.
- A tanulás mellett jutott idő a szórakozásra is? Milyenek voltak az egyetemi diákévek?
Diáknak lenni nagyon jó. Talán a legjobb. Az otthontól távol, kollégiumban, albérletben, kicsit a saját lábunkon állva felnőtté válni csuda klassz dolog. Nekünk rengeteg beadandó feladatunk volt, amit még szabadkézzel, csőtollal kellett elkészíteni. De azért mindig volt idő egy-egy sörre a Hágiban, vagy akár a Bányatóban. Jutott idő kosarazni a tanárokkal a Jáky tornatermében, csocsózni a dohányfüstös klubban és rendszeresen voltak hagyományőrző szakestélyek, ahol rengeteg humor szabadult fel az aktív résztvevők jóvoltából. Csodálhattuk a VIDEOTON UEFA-kupa menetelését. És persze voltak szerelmes pillanatok is.
- Meg tudja fogalmazni, mi volt az, amit a leginkább szeretett az egyetemben?
Ez egy nagyon érdekes kérdés. Minél többször jártam oda, annál inkább hozzám nőtt. És nem változott (pedig dehogynem, emelet épült rá, előadó épült mellé stb.). Valahogy elsőre is rendkívül barátságos volt és mindig az maradt. Beléptünk a kapun (ami ma is ugyanúgy forog, mint akkor), ismerősként köszönöt a portás néni, bácsi, ismerősként köszöntöttük a másikat és lesütött szemmel tűrtük, ahogy a tanáraink egy-egy balfogásunkat kikarikírozzák és dagadó büszkeséggel vettük tudomásul, ha egy-egy zárthelyink eredménye ötös lett. Mindez nyilván a méretéből adódó családias légkörnek volt köszönhető.
- Milyen lehetőséget lát napjaink felsőoktatásában?
Minden ország annyit ér, amilyen a felsőoktatása. Ha az magas színvonalú, az ország is valószínűleg könnyebben jut előre. Ha az alacsonyabb szinten áll, nehezebb a boldogulás. Magyarországon rengeteg zseni születik, lásd a különféle díjazottak széles palettáját, de sajnos ezek többsége külföldön alkot az ottani jobb körülmények miatt. Én azt látom, hogy ma egyfajta létszámkényszerből minden gyereket a felsőoktatásba próbálnak bepaszírozni a szülők és beszippantani az intézmények. Hiányoznak a szakemberek, lassan nem lesznek szakmunkások. A gyermekeim valamennyien nagy egyetemeken végeztek. Ezek már sajnos inkább gyárak, mint oktatási intézmények. A fiatalok online kapják az anyagot, írásban vizsgáznak, nincs megfelelő szókincsük, nem tudnak kommunikálni. És a mesterséges intelligencia térhódításával a helyzet csak rosszabb lesz. Divatszakterületek alakultak ki és senkit nem érdekel, hogy vajon szükség van-e ennyi jogászra, mérnökinformatikusra, közgazdászra. Sajnos sok esetben a várható kereset a motivációs alap és nem érdeklődési kör. Pedig a későbbi boldogság egyik alapja éppen abban a munkában rejlik, amit szívesen végez az ember és nyilván nem abban, amit kényszerből. Sok fiatal aztán a megszerzett diplomával a zsebében azonnal pályaelhagyóvá válik, ami szintén nem tesz jót a munkaerőpiacnak. Biztosan van megoldás, de hogy a pozitív változás bekövetkezzen, ahhoz sok-sok időre lesz szükség. Az oktatási intézményeknek mindig elébe kell menni a kihívásoknak, azonnal érzékenyen kell reagálni minden olyan új, változást generáló tényezőre, ami előremutató. Ilyen volt például a GEO-ban a precíziós gazdálkodási szakember, szakmérnök képzés elindítása. Ugyanakkor soktényezős dolog ez, hiszen a mai világban annyira gyors a változás, hogy egy korszakalkotónak hitt találmány is évek alatt elavulhat, jön helyébe másik. Ki mondta volna meg 40 éve, hogy a mobiltelefonok megjelenése ekkora változást hoz életünkben? Véleményem szerint az oktatási intézményeknek ott van és lesz hatalmas felelősége, hogy megtanítsa az emberekkel, hogy attól, hogy a traktorban az önvezető mindig pár centi pontossággal visszatalál ugyanabba a sorba, a traktoros még nem földmérő. Ahhoz meg kell tanulni azt is, hogy milyen eszközök és milyen elven vezérlik a traktort és mi van akkor, ha ezek nem működnek, viszont a munkát ugyanúgy el kell végezni.
- Lenne tanácsa a mai ifjúságnak, hogyan válasszanak egyetemet/karriert maguknak?
Annak idején édesapám azt kérdezte tőlem, hogy a földmérés vajon életem végéig kenyeret fog majd adni nekem és a családomnak. Én akkor meggyőződésesen azt mondtam, hogy igen. Hát nyilván ez IS egy fontos kérdés: meg lehet-e élni a megszerzett tudásból? Azonban az IS fontos, hogy szeretné-e a fiatal azt csinálni, amire jelentkezett. Mindenképpen olyan pályát érdemes választani, amit örömmel, jó kedvvel csinálnánk, látjuk benne a választott szakma és saját magunk folyamatos fejlődésének lehetőségét, hiszen életünk java részében ez lesz a meghatározó momentum.
- Felidézné egy emlékezetes pillanatát, ami az egyetemünkhöz köti?
Számos emlékezetes pillanat volt, hiszen nagyon hosszú ideig jártam a GEO-ba. Emlékezetes volt a Balekoktatás, amikor Yenkivel, az egyik oktatásunkra kirendelt firmával a gyalogtúrán eltévedtünk és a néhány kilométeres sétából, sok-sok órás bolyongás lett (lehet, hogy direkt volt?😊). Emlékezetes volt az első Szakestély, ami előtt szintén felejthetetlen balekvizsgát tettünk. Az első zárthelyi dolgozatok, az első sikeres vizsgák. Majd ahogy haladtunk előre az időben a záródolgozatkészítés, ahol Ágfalvi tanár úrral sok-sok órán keresztül mértük a Hajnóczy-barlang bejárati részét és bőven ránk esteledett, mire kijutottunk a felszínre. Szüleimnek is megható volt a valétálásunk, a szalamander, búcsú a várostól. Aztán az első olyan szakestély, ahová már végzett diákként jöttünk vissza, majd az első szaküzemmérnöki képzés, majd a második és a többiek. A precíziós gazdálkodási szakmérnöki képzés elindítása, amihez talán nekem is volt közöm. A GISopen Konferenciák (nem maradhatott ki egy sem), az első előadás egy ilyen konferencián, majd évek óta elnökölés az ünnepi szakestélyen. A legemlékezetesebb talán mégis a legutóbbi szereplésem volt az Óbudai Egyetem Emlékdiploma átadó ünnepségén, ahol a 60, 50 és 40 éve a GEO-ban végzett hallgatók nevében köszöntő beszédet mondhattam.
- A munkahelyén mennyiben tudja hasznosítani az intézményünkben tanultakat?
Első munkahelyem akkori állami cég volt, kirendeltek minden kezdő mérnök mellé egy-egy mentort. Ez a mentor a második nap elengedte a kezem azzal, hogy közölte a főnökeimmel, a fiatal kolléga többet tud a szakmából, mint én. Az elsők között hoztam létre három társammal német-magyar vegyesvállalatot, ami aztán számos egyedülálló projektben vett részt, így a TAKAROS térképi alrendszerének, a KÉKES-nek a fejlesztésben, elsőként készítettünk az országban teljes közigazgatási egységre DAT szemléletű térképet, részt vettünk a közműprogramokban, vonalas létesítmények építésében és sorolhatnám. A Csongrád Megyei Földhivatal vezetőjeként öt éven keresztül még szélesebb spektrumáért voltam felelős a földügynek. Az akkori minisztériumi és FÖMI-s vezetéssel arra törekedtünk, hogy országosan egységes eljárásrendeket alakítsunk ki a földhivatalokban. Sajnos ez a munka a kormányhivatali rendszer létrejöttével megszakadt. Jelenleg is a földügyhöz kapcsolódik a mindennapi életem, ami talán még összetettebb, mint a földmérés önállóan. 2024-ben munkám elismeréseképpen Fasching Antal-díjat kaptam, ami egyértelműen bizonyítja a GEO-s oktatás színvonalát.
- Gyerekkorában már ezzel a szakmával akart foglalkozni, vagy más „karrierálma” is volt?
Karrierálmom nem volt. Kisgyermekként nem tudtam még, hogy mi is az a földmérés. A rokonaim szerint láthatóan a mérnöki tevékenység érdekelt, kedvenc játékaim a fémépítő és a kőépítő készletek voltak. Ehhez jött a természet szeretete. Ha az egyenlet egyik oldalán ezek a tények szerepelnek, nem zárható ki, hogy az egyenlet másik oldalára a földmérés kerüljön, hiszen az is összefügg a természettel és mérnöki tevékenység. Ez lehet, hogy ma nem érne ötöst egy matekvizsgán, de nem kizárható😊
- Diplomával a kezében mi volt az első pár lépés, amit megtett a karrierje előmozdítása érdekében?
A mi időnkben a volt állami vállalatok (akkoriban a földmérés még állami monopólium volt) a fiatal mérnökökkel még a diploma megszerzése előtt tanulmányi szerződést kötöttek, így a munkahely adott volt. Miután lehetőség nyílt szabadon vállalkozni, kft-t alapítottunk, ami ismert vállalkozássá nőte ki magát. És így utólag visszagondolva azok az akkor még gyerekcipőben járó, mára mindennapos kifejezések, hogy pr manager, hr manager ismeretlenek voltak. Saját magamat menedzseltem a maximalista munkavégzésemmel (csak ezt akkor még nem tudtam, mára meg természetessé vált).
- Volt támogatója, aki segítette a karrierje kezdetén?
A GEO-s oktatók közül Ágfalvi tanár úr és Busics tanár úr mind a mai napig figyelemmel kíséri munkámat csakúgy, mint Birkás tanár úr, amiért nagyon hálás vagyok nekik. Az első munkahelyemen a kirendelt mentorom helyett hamar saját magam menedzsere lettem és ez így maradt a mai napig.
- Mit kíván egykori iskolájának?[1]
Az elmúlt negyven év alatt sokszor figyeltem aggodalommal az Alma Matert körülvevő történéseket. Az intézet – ahogyan most nevezik – bizonyította, hogy nagy szükség van rá. Sok csillogó szemű, érdeklődő fiatalt, kiszámítható körülményeket, forrást a folyamatos fejlesztések végrehajtásához, ezt kívánom az elkövetkezendő negyven évre, aztán nézzük meg közösen, hová jutottunk😊
[1] Előre nem egyeztetett kérdés😊
