Campus történet

A székesfehérvári egyetemi campus története jóval az oktatás megjelenése előtt kezdődött. A terület a 20. század elején még mezőgazdasági művelés alatt állt: búzaföldek húzódtak ott, ahol ma az S, C1, F és K épületek állnak. A Pirosalma utca pedig az ott található gyümölcsöskertekről kapta a nevét.

1915-ben, az első világháború közepén a város életét alapvetően megváltoztatta a hadi szükséghelyzet: a mai Hadiárva utca és Zrínyi utca közötti földeken nagyméretű barakktábor épült. A létesítmény kezdetben a hadba vonulók elszállásolására szolgált, később pedig hadifoglyokat is itt helyeztek el. A mezőgazdasági területet ekkor teljesen felváltották a katonai célú barakképületek.

A háborút követően, 1920-tól új funkcióval gazdagodott a terület: negyven barakklakásban megnyílt a hadiárva‑intézet, amely az első világháború árváinak biztosított otthont és nevelést. Az ideiglenes épületek azonban hamar elavulttá váltak, ezért 1928 és 1930 között a barakkok helyén három modern, tartós kőépületet emeltek Dr. Vass József Hadiárva Intézet néven, Klauschek Rezső tervei alapján. Az intézmény első lakói háborús árvák voltak, az ő jelenlétük indította el azt a történeti folytonosságot, amely a területet máig az oktatás és nevelés helyévé teszi. Ekkor született meg a Hadiárva utca elnevezése is. A campusra a Budai út felől belépve érdemes feltekinteni a főépület (a korabeli „új épület”) erkélyére. Itt két, sokak által észre sem vett, ám rendkívül beszédes épületszobor fogadja a látogatót. Ezek Krasznai (Krausz) Lajos alkotásai, és szimbolikusan összegzik a létesítmény szellemiségét. A két allegorikus szoborpár:

• Férfialak kisfiúval: A férfi kezében kard, a fiú kezében címer látható. A kompozíció a hazaszeretetet, a védelem felelősségét és a nemzeti identitás továbbadását fejezi ki.
• Nőalak kislánnyal: A nő nyitott könyvet tart – az oktatás, a tudás és a műveltség jelképe. A kislány kezében sarló és kéve jelenik meg, a munka és a teremtő erő szimbólumai. A két figura együtt a tanulás, a munka és a cselekvő élet egységét jeleníti meg.

K épület

Bár az intézmény 1922-es alapításakor elsődleges feladata az árva gyermekek ellátása és nevelése volt, a ’30-as évek Magyarországán a társadalmi‑gazdasági igények változásával az intézmény hangsúlyai is módosultak. A gazdasági világválságot követően az ország egyre inkább munkaképes, szakmával rendelkező fiatalok képzését tartotta szükségesnek. Ennek megfelelően a 1928–1930 között felépült új épületek már a szakmai oktatás színtereivé váltak: műhelymunkát, ipari alapismereteket, és gyakorlatközpontú nevelést is biztosítottak. A terület így fokozatosan egy olyan szerepkörbe lépett, amely később a műszaki, majd az egyetemi oktatás alapja lett Székesfehérváron.

1935. július 1-jén jelentős fordulópont következett be az intézmény életében. Ekkor hivatalosan megszűnt, mint hadiárva‑intézet, és Állami Gyermekvédelem Ipari Iskolája néven folytatta működését. Az átszervezéssel egyidejűleg az intézmény a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium irányítása alá került. Ettől kezdve egyértelműen oktatási intézményként, ipari jellegű, szervezett képzési rendszerrel működött tovább.

A második világháború időszakában anyaghiány, ellátási nehézségek és korlátozott működési feltételek jellemezték az iskolát, ám a képzés folyamatos maradt. A bentlakásos jelleg és a hadiárva‑múlt ekkor is meghatározó maradt.

A második világháborút követően az ország oktatási rendszere teljes átalakuláson ment keresztül. 1948-ban megtörtént az iskolák államosítása, amely az intézmény életében is új irányokat jelölt ki. A hangsúly ettől kezdve a szakmai, ipari utánpótlás-nevelésre helyeződött át. Az 1950-es évekre a korábbi gyermekvédelmi funkciók fokozatosan háttérbe szorultak, és kialakult az a műszaki-ipari profil, amely a város későbbi műszaki középiskolájának, majd ezt követően a főiskolának és végül az egyetemi karnak is az alapját adta. A szocialista iparosítás programja egyértelmű szakemberigényt teremtett, amelyhez az intézmény gyorsan alkalmazkodott.

Az ipari iskola 1950-től hivatalosan is műszaki középiskolaként működött tovább, ahol a tanulók nem csupán szakmai képzést kaptak, hanem érettségit és technikusi képesítést is szerezhettek. Ez jelentős előrelépést jelentett a térség műszaki oktatásában. Az 1950-es és 1960-as években az intézmény képzési kínálata folyamatosan bővült. Megjelentek a kor modern iparágainak megfelelő szakirányok: gépészet, villamosipar, elektrotechnika, számítástechnika, már jóval a hazai informatikai oktatás széles körű elterjedése előtt.

E szakmák jól illeszkedtek Székesfehérvár fejlődő iparának igényeihez, és hozzájárultak ahhoz, hogy az intézmény az 1960-as évektől egyre meghatározóbb műszaki oktatási központtá váljon.

1969-ben minisztériumi határozat engedélyezte a Kandó Kálmán Műszaki Főiskola székesfehérvári kihelyezett tagozatának létrehozását. Ez a lépés mérföldkő volt a város felsőoktatási történetében: először vált lehetővé, hogy a fehérvári tehetséges fiatalok helyben, főiskolai szinten tanulhassanak.

1970-ben elindult az első főiskolai évfolyam, amely új korszakot nyitott a város műszaki értelmiségének történetében. A fiatal mérnökök tudására a helyi ipar az első pillanattól óriási igényt tartott: Fehérvár dinamikusan fejlődő üzemei, vállalatai szinte „felszívták” a frissen végzett szakembereket. A villamosmérnöki irányok gyorsan megerősödtek, az új technológiák megjelenése pedig elősegítette, hogy Székesfehérvár az ország egyik leggyakorlatiasabb műszaki képzési központjává váljon.

Az intézet meghatározó szerepet játszott a hazai számítástechnika fejlődésében: tevékenysége szorosan kapcsolódott az 1968-tól elinduló országos számítástechnikai fejlesztési programhoz, amely a magyar informatika hőskorának alapjait teremtette meg. Az itt dolgozó mérnökök és oktatók részt vettek az első hazai számítógépes rendszerek tervezésében és üzemeltetésében, így a telephely kulcspontja lett az ipari innovációknak.

A városi műszaki oktatás megbecsültségét erősítette, hogy 1983-ban, a Számítógéptechnikai Intézet fennállásának 25. évfordulóján Kandó Kálmán mellszobrát állították fel az udvarán, a város műszaki örökségének jelképeként.

A ’70–80‑as években Székesfehérváron olyan erős ipar-oktatás együttműködés alakult ki, amely a hazai műszaki felsőoktatás egyik legsikeresebb modelljévé vált: 1970-től a Kandó Kálmán Főiskola Számítógéptechnikai Intézete helyben képezte azokat a villamosmérnököket és számítástechnikai szakembereket, akikre a város legnagyobb technológiai vállalata, a Videoton épp ekkoriban kibontakozó fejlesztéseihez és gyártási programjaihoz kritikus szükség volt. A Videoton 1969-ben csatlakozott a közös nemzetközi számítástechnikai fejlesztési programhoz, majd a ’70-es és ’80-as években saját számítógépeket, terminálokat és monitorokat fejlesztett és gyártott, ezzel az ország egyik legnagyobb informatikai központjává vált. A két intézmény tevékenysége szervesen összekapcsolódott, a Kandó hallgatói a Videotonnál végezték gyakorlatukat, a végzettek pedig nagy számban helyezkedtek el a gyárban, így az ipar és az oktatás kölcsönösen építette egymást és együtt teremtették meg az akkori Székesfehérvár műszaki-ipari erejét.

A főiskola története során különböző neveken működött. A Kandó Kálmán Műszaki Főiskola Számítógéptechnikai Intézete (1970-2000), Budapesti Műszaki Főiskola Kandó Kálmán Villamosmérnöki Kar Számítógéptechnikai Intézete (2000 – 2010), Óbudai Egyetem – ROIK (Regionális Oktatási és Innovációs Központ) (2010-2012), Óbudai Egyetem – AREK (Alba Regia Egyetemi Központ) (2012-2014).

A 2000-es évek elején új fejezet kezdődött Székesfehérvár műszaki felsőoktatásában: létrejött az AREK – Alba Regia Egyetemi Központ, amely a korábbi főiskolai struktúrára építve, de korszerű, vállalati együttműködésekre nyitott szemlélettel szervezte újjá a helyi mérnökképzést, új szakok indításával, modern laborok kialakításával és erős ipari kapcsolatrendszerrel. Ebben az időszakban zajlott a magyar felsőoktatás átalakulása is: a főiskolai képzések BSc-alapképzéssé formálódtak, és a fehérvári campus kínálata informatikai, műszaki menedzseri és további mérnöki területekkel bővült, miközben több évtizednyi felhalmozott műszaki tudás tette éretté az intézményt arra, hogy egyetemi karrá fejlődjön.

A fejlődési ívet szépen jelképezte a 2025-ben tartott ünnepség, amikor átadták az első aranydiplomákat azoknak a villamosmérnököknek, akik 1975-ben, ötven évvel korábban elsőként szereztek diplomát Székesfehérváron, nappali tagozaton. Ők alapozták meg a város műszaki felsőoktatásának rangját, és példát mutattak a későbbi generációknak. Így a székesfehérvári mérnökképzés 1969-től máig tartó fejlődési útja egy kihelyezett tagozattól indulva jutott el a főiskolai központon át az egyetemi karként működő, innovációs és tudományos szerepet is betöltő, modern műszaki centrummá: a város ipara, gazdasága és oktatása máig ebből a több évtizedes szakmai örökségből merít.

F épület

A Kandó történetével egy időben Székesfehérváron egy másik főiskola is formálódott, és a két intézményi fejlődési ív egymással párhuzamosan haladt egészen a 2014-es egyesülésig. Most ennek a másik, önállóan kibontakozó történeti vonalnak a bemutatása következik.

A magyar felsőoktatás 1962 és 1972 között egy átmeneti, ugyanakkor rendkívül jelentős időszakot élt meg: ekkor működtek az ún. felsőfokú technikumok, amelyek a gyorsan fejlődő gazdaság szakemberigényére reagáltak. Székesfehérvár ebben a korszakban különösen fontos szerepet kapott, hiszen két felsőfokú technikum is működött a városban.

A Felsőfokú Földmérési Technikum kezdetben a Jáky József Útépítő Technikumban kapott ideiglenes elhelyezést. A növekvő hallgatói létszám és a szakmai igények azonban szükségessé tették egy önálló intézményi tér kialakítását. Ennek eredményeként 1965-ben átadták a Pirosalma utcai új épületet, amely napjainkban az Óbudai Egyetem Pirosalma campusaként működik.

A kor gazdasági fejlesztései, különösen a beruházások és a földügyi igazgatás, jelentős számú, jól képzett földmérési szakembert igényeltek. Mivel az egyetemi képzés nem tudta kielégíteni ezt a megnövekedett szükségletet, a felsőfokú technikum bevezetése hatékony és gyors megoldásnak bizonyult. Az oktatók jelentős része ekkor még Budapestről járt Székesfehérvárra, és a képzés két és fél éves volt.

A technikum első teljes képzési ciklusát követően 1965 tavaszán végzett az első „hivatalos” GEO-s évfolyam, melynek tagjai később meghatározó szerepet játszottak a földmérési szakmában. Kiemelkedő személyiségek:

• Csepregi Szabolcs – a GEO egykori főigazgató-helyettese, aki haláláig meghatározó oktatója maradt az intézménynek.
• Szandtner Gábor – később az Ybl Miklós Főiskola (ma az Óbudai Egyetem Építéstudományi Kara) főigazgató-helyettese.

Kettejük pályája már tanulmányaik alatt összekapcsolódott: közös szakdolgozatot készítettek, amely a későbbi szakmai sikereik szimbolikus előfutára lett.

Érdekesség, hogy 1964-ben is voltak GEO-s végzettek. Ez egy sajátos képzésszerkezeti átvétel eredménye volt: a Jáky technikum 1961-ben indult, hagyományos technikusi évfolyamát 1962-ben átsorolták a felsőfokú technikum második évfolyamára. Így ezek a hallgatók egy évvel korábban diplomázhattak, mint az 1962-ben felvételt nyert első „tényleges” GEO-s évfolyam.

1972-ben országos szinten megszüntették a felsőfokú technikumokat, melyeket – méretüktől és szakmai profiljuktól függően – szakközépiskolává vagy főiskolává alakítottak át. A székesfehérvári Felsőfokú Földmérési Technikum (FFT, „GEO”) kis létszáma miatt nem maradhatott önálló intézményként, ezért egy nagyobb, agrárszakmai felsőoktatási szervezethez kellett csatlakoznia. Ennek oka az akkori irányítási rendszerben keresendő: a mezőgazdasági felsőoktatást a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium, míg az orvosképzést az Egészségügyi Minisztérium felügyelte.

A GEO számára a legszervesebb és legindokoltabb partner a soproni intézmény volt, mivel 1949-ben Sopronban indult el az önálló egyetemi földmérőmérnök-képzés, és az erdőmérnöki oktatás hagyományosan erős geodéziai képzési alapokkal rendelkezett. Ezek alapján a székesfehérvári technikum a következő új néven működött tovább: Erdészeti és Faipari Egyetem Földmérési és Földrendezői Főiskolai Kara. Ez az elnevezés jól tükrözte a képzés szakmaiságát és a soproni intézményhez való szoros kötődést.

Az átalakulást követően több kiváló pedagógus érkezett a város középiskoláiból, a földmérési–geodéziai szakmából pedig elismert szakemberek csatlakoztak az oktatói karhoz, nemcsak Budapestről, hanem az ország távolabbi térségeiből is. A hároméves képzés végén a hallgatók földmérő üzemmérnöki, vagy földrendező üzemmérnöki oklevelet szereztek.

Az 1965-ben átadott Pirosalma utcai campus az átalakítás után is megfelelő infrastruktúrát biztosított az oktatáshoz. Az első emeleten található három előadóterem befogadta a legfeljebb 60 fős évfolyamokat, a gyakorlati képzés tantermekben és műszertermekben zajlott, a hallgatók négy, egyenként 15 fős csoportban dolgoztak, a tanév terepgyakorlatokkal zárult, amely a szakma egyik legfontosabb gyakorlati eleme volt.

Pirosalma 1-3.

Az intézmény történetének egyik különösen értékes eleme, hogy sikerült átültetni Székesfehérvárra a Sopronban élő, több évszázados Selmeci diákhagyományokat. Ezek a közösségi rítusok és értékrendek, mint például az egyenruhák viselése, az avatási és balek-firma hagyományok vagy a szakestek, erős közösségformáló szerepet töltöttek be, és maradandó kulturális örökséget teremtettek a GEO hallgatói közösségében.

A 80-as években a lányok a Pirosalma épület földszintjén voltak elszállásolva, a fiúk pedig a Széchenyi úti középiskolás fiúkollégiumban. Az középiskolások és a főiskolások életmódbeli eltérése állandó feszültség forrása volt. Sok lobbizás és nagy összefogás révén 1988 szeptemberére a Hosszúsétatéren felépült a kollégium, amely ma az ÓE része.

Hosszúsétatér 8. Kollégium

A Pirosalma épület bővítésére „felfelé” volt lehetőség: 1985-ben a Jáky feletti lapostető beépítésével mérőteremmel, számítógépes termekkel és oktatói szobákkal. 1993-ban tetőtér-beépítéssel létrejött a harmadik emelet.

Az oktatók négy tanszék keretében végezték oktatási tevékenységüket: Alapozó Tárgyak Tanszéke, Fotogrammetria és Topográfia Tanszék, Geodézia Tanszék, Marxizmus-Leninizmus Tanszék (1990 után utóbbi tanszék tárgyai helyett filozófia, szakmatörténet, mérnöki etika került a tantervbe). A tanszéki struktúra a 90-es évektől lényegesen változott; 1994-ben az országban elsőként Fehérváron alakult Térinformatikai Tanszék.

A hallgatók leginkább a terepgyakorlatokat kedvelték (az első két tanév végén, a harmadik elején), ahol a képzést nagy tapasztalatú szakemberek segítették. Itt derült ki, mit jelent a tananyag a valóságban. Helyszínek voltak: Béke-tér, Csúcsos-hegy, Sukoró, Pákozd, (később: Iszka-hegy).

Kerékpárokkal jártak a Fehérvár környéki terepgyakorlatokra

A tantervek szinte ötévenként frissültek, hogy a technológiai változásokkal, szakmai elvárásokkal lépést lehessen tartani. Mivel az országban egyedül Fehérváron volt főiskolai szintű földmérőképzés, ez külön felelősséggel járt.

Jellemző a geodéziában fontos nagytömegű számítások változása:

• a 70-es évek közepétől a korabeli mechanikus számológépeket felváltották a zsebszámológépek
• a 80-as évek elején a zsebszámológépek programozását szakmai példákon keresztül oktatták (kezdetben a matematika és geodézia tantárgyakban)
• az első, basic nyelven programozható számítógép 1981-ben került a Pirosalma utcába (Videoton VDT 52122), ez szolgált ki mindenkit
• 1985-ben indult a Commodore-64 korszak, 5 géppel
• 1986-ban vásárolták az első AT-286-os személyi számítógépet (512 kB RAM!)
• 1995-tól van belső számítógépes hálózata az épületnek s ma szinte minden terem gépterem is…

Az ezredfordulón integrációs folyamat indult el a magyar felsőoktatásban. 2000-ben soproni székhellyel megalakult a Nyugat-magyarországi Egyetem, amely négy városban 7 karral kezdte meg működését. Továbbra is a fehérvári kar volt a legkisebb, melynek neve Geoinformatikai Főiskolai Karra változott.

Erős igény jelentkezett az ingatlannyilvántartás szakmaiságának magasabb szintre helyezésére, a földhivatali szakügyintézők felsőfokú képzésére. Hosszú előkészületek után ezért indult el 2001 márciusában az ingatlannyilvántartási szervező szak előbb levelező, majd nappali formában is, kezdetben igen jelentős létszámokkal.

Pirosalma bejáratnál

Közben benne voltak az ún. bolognai folyamatban, ami a felsőoktatás teljes átalakítását jelentette (alapképzés-BSc, mesterképzés-MSc) s ezzel együtt a kreditrendszer bevezetését. Nemcsak a hagyományos évfolyamok, tankörök szétzilálásától tartottunk (ami be is következett), hanem keményen kellett harcolni azért is, hogy a szakjaink egyáltalán megmaradjanak, mivel drasztikusan csökkentették azok számát.

A vége az lett, hogy 2005-ben elindult (az országban egyedülikén) az új nevű, de alapjaiban tradicionális tartalmú „földmérő és földrendező mérnök” BSc szakunk, 3 és féléves képzési idővel. 120 főt vettünk fel az első évfolyamra, közülük összesen 12-en végeztek 2009. januárjában a mintatanterv szerint…

Az ingatlannyilvántartási szakunknak szomorú vége lett: az egységesítés miatt előbb közigazgatási szervező szak lett a neve (amit az országban több helyütt indítottak), de hamarosan ezt is egy helyre, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemre központosították…

Az épületállománnyal jól álltunk: a karhoz tartozott a sukorói mérőbázis, a bodajki továbbképző központ (korábbi ARÉV hétvégi pihenő), a Gyümölcs utcai volt óvoda, valamint a Pirosalma utcai udvaron uniós forrásból felépült egy új épületszárny (nagyelőadóval, géptermekkel, mérőteremmel), amely három szinten átjáróval kapcsolódik a régi főépülethez…

Új GEO épületszárny az udvaron

A nappali képzés mellett mindig is voltak levelezős hallgatók, ami (a gyakorlatorientált oktatás és az időhiány miatt) komoly erőfeszítést kíván mind a hallgatótól, mind az oktatótól. A levelezős hallgatók gyakran „jobbak”, motiváltabbak, mint a nappalisok.

A továbbképzés kezdettől fogva feladat, példaként néhány szakmérnöki szak: ipari geodézia, kataszteri, építési geodézia, térinformatika, precíziós gazdálkodás.

A szakmai cégek és a szakmai hatóságok megkeresésére számos megbízásos munkában, kutatásban (régebbi nevén: KK munkában) vettünk részt. Fontosnak gondoltuk a hallgatók bevonását is ezekbe a projektekbe.

A tehetséges hallgatókkal való foglalkozás TDK dolgozatok konzultálását, 2010-től pedig a Mikoviny Szakkollégium működtetését jelenti.

Az 1990-es évektől megélénkültek a nemzetközi kapcsolatok, számos EU-s projektben voltunk konzorciumi tagok vagy témavezetők, konferencia-szervezők és résztvevők. 1997 óta (immár három évtizede) minden évben megszervezzük a GISopen konferenciát, ami volt hallgatóink és a szakma találkozóhelyévé vált.

2013-ban a Nyugat-magyarországi Egyetem rektora bejelentette, hogy a fehérvári képzést Sopronba helyezi át, május 6-án az oktatói gyűlés, majd május 14-én a kari tanács úgy határozott, hogy a Sopronba költözés helyett az NYME-től való kiválást és az Óbudai Egyetemhez való csatlakozást kezdeményezi a minisztériumnál. A volt hallgatók aláírásgyűjtése („A GEO-nak Fehérváron van a helye”), a fehérvári polgármester és sokan mások támogatása is kellett ahhoz, hogy 2014. július elsejétől új történet kezdődjön, a mai Alba Regia Kar története…

A történethez kapcsolódik a selmeci hagyományból, a barátságból eredő két szép esemény: 2014 őszén soproni, miskolci hallgatók egy általuk faragott rönköt toltak gyalogosan Fehérvárra, amit fehérvári hallgatók a „Visszatolás 2017” során a nadapi obeliszk kicsinyített másával viszonoztak…

Rönkavató – 2014

Visszatolás-2017

Kevés székesfehérvári hely hordoz annyi rétegű történelmi örökséget, mint a Budai út 43. Az 1903-ban épült Budai úti gyalogsági laktanya, Say Ferenc tervei alapján, először a császári és királyi 69. gyalogezred otthona volt, majd a két világháború között a híres „Szent István” 3. honvéd gyalogezred állomáshelyeként vált a város katonai életének meghatározó pontjává.

A II. világháború után a területet a szovjet hadsereg foglalta el, és évtizedeken át zárt katonai övezetként működött: idegen nyelvű parancsszavak, katonai járművek és a szigorú fegyelem határozták meg a környék mindennapjait.

A rendszerváltást követően a laktanya állami tulajdonba került, majd a ’90-es évek közepén két épületét, Balsay István polgármester közbenjárására, a fehérvári felsőoktatás (a GEO és a Kandó) kapta meg felújításra és hasznosításra. A GEO-hoz tartozó épületet (a jelenlegi S épületet) 2006–2007-ben PPP-beruházás keretében újították fel, nagyelőadóval, oktatótermekkel és tetőtéri szálláshellyel, ám néhány év után pénzügyi nehézségek jelentkeztek. A Nyugat-magyarországi Egyetem rektora 2013. május 3-án közölte a fehérvári dékánnal, hogy a fehérvári képzést áthelyezi Sopronba és ezzel megszűnik a fehérvári campus. ekkor az S épület visszakerült a város gondozásába. A kar azonban az Óbudai Egyetemhez való csatlakozás mellett döntött és maradt Székesfehérváron.

Felújítás előtt az S épület

Az épület később a Budapesti Corvinus Egyetem használatába került, és a mellette álló másik régi laktanyaépületet (a mai C1 épületet) szintén felújították. A Corvinus 2016 őszén indította el első székesfehérvári képzéseit, és ezzel párhuzamosan jelentős fejlesztési források érkeztek a campus bővítésére az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Programból a székesfehérvári campus infrastrukturális fejlesztésére és tudásközpontjának kialakítására. A teljes körű restaurálást követően 2019-ben készült el a megújult épület, amely már nem csupán oktatási térként, hanem modern innovációs infrastruktúraként is funkcionált: új laborokat, kutatóközpontot, valamint korszerű, többfunkciós tanulótereket alakítottak ki benne. A közel kétezer négyzetméteres épületben öt előadóterem található, köztük egy 160 fős nagyelőadó a földszinten, valamint egy 80 és egy 40 fős terem is. Emellett több oktatóterem, szemináriumi szoba, konzultációs helyiség és számítógépes labor szolgálja a hallgatókat, az emeleten pedig modern könyvtár kapott helyet, mindaz, ami egy korszerű, 21. századi egyetemi campus elengedhetetlen része.

Felújítás előtt a C1 épület

2023-tól a Budai út 43. két történelmi épülete új fejezetet nyitott: az Óbudai Egyetem vette át és kezdte el új élettel, új tartalommal megtölteni őket. A valaha zárt katonai terület, később felsőoktatási befogadóhely ma már a város egyik legdinamikusabban fejlődő tudás- és innovációs központja. Az épületekben működő Székesfehérvári Tudományos és Innovációs Park és az Óbudai Egyetem korszerű oktatási terei olyan környezetet teremtettek, ahol a műszaki kutatás, a mérnökképzés, a startup‑ökoszisztéma és a vállalati együttműködések egymást erősítve jelennek meg. A hely, ahol egykor katonák sorakoztak, ma a tudás, a kreativitás és a jövőtechnológiák találkozási pontja, a város ipari szereplőivel közösen alakítva a régió következő évtizedének innovációs irányait. A Budai út 43. így vált a múlt katonai terepből a jövő mérnökeinek és kutatóinak otthonává, Székesfehérvár egyik legfontosabb tudásközpontjává, amely méltón kapcsolja össze a történelmi örökséget a 21. századi fejlődéssel.

Felújítás után a C1 épület

A SC₁IE₁NC₂E₂ épületek tervei