Stratégiai partnerségi megállapodást kötött az Óbudai Egyetem és egy fehérvári kkv, a Macher Gépészeti és Elektronikai Kft, amelyre a minőségi gyártás és a folyamatos megújulás mellett jellemző az is, hogy évről évre családbarát munkahelyként tartják számon. Székesfehérvár polgármestere az eseményen elmondta, már dolgoznak azon, hogy a pénzügyi képzés területén is meg lehessen szerezni a legmagasabb szintű diplomát Fehérváron, ebben a Corvinus Egyetem lehet a város partnere.
A SapaProfiles Kft., a VIDEOTON Holding Zrt., a DENSO Gyártó Magyarország Kft., az ARAK, az Emerson Process Management Magyarország Kft. után újabb stratégiai partnerrel gyarapodott az Óbudai Egyetem. A Macher Kft. a székesfehérvári KKV-k közül elsőként kötelezte el magát az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Karának duális képzése mellett. A hamarosan induló (2015. év szeptember) Mérnök informatikus alapképzési szakon 1 fő hallgatót fogadnak vállalati partnerként. A cég 2016. év szeptemberétől duális gépészmérnök alapszakon 2 fő hallgató, duális villamosmérnök alapszakon 1 fő hallgató gyakorlati képzésében vesz részt. A hagyományos képzésben részt vevő hallgatók szakdolgozatot írhatnak, vagy nyári szakmai gyakorlatukat teljesíthetik a cégnél.
![]() ![]() Az együttműködés létrejöttét Dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere is méltatta: .„Mára elmondható, hogy Székesfehérvár a hazai duális képzés mintavárosa. Büszke vagyok arra, hogy mind az Óbudai Egyetem, mind az itt működő cégek nyitottak az újdonságokra, és az Önkormányzat partnerségével egyre szélesebb körű az együttműködés a jövő műszaki szakembereinek oktatásában. A Macher Kft. saját gazdasági tevékenységén túl mindig nyitott volt a helyi ügyekre, folyamatosan jelen vannak minden fontos fehérvári kezdeményezésnél, immár a duális képzés kiszélesítésében is partnereink.”
![]() Prof. Dr. Fodor János,az Óbudai Egyetem rektora kiemelte:„Az Óbudai Egyetem a 21. század egyeteme, amelynek legfőbb erőssége a gyakorlatorientált képzés. Meggyőződésem, hogy – a mai ipari trendek gyors technológiai változásainak következtében – ez megvalósíthatatlan anélkül, hogy prominens cégeket ne vonjunk be oktatási-kutatási-fejlesztési tevékenységünkbe. A mai megállapodás ugyanakkor szervesen illeszkedik abba a folyamatba, amelynek célja egy tudásalapú, magas hozzáadott értéket létrehozó ipar működésének segítése.”
![]() Macher Endréné a Macher Gépészeti és Elektronikai Kft. ügyvezető igazgatója hangsúlyozta, hogy a cég sikere és fejlődése a képzett munkaerő biztosításán alapszik. „A technika gyors fejlődése szükségességé teszi a kutatás-fejlesztés területén az együttműködést, amely a cég versenyképességének záloga. Ez az együttműködés megtisztelő, ugyanakkor felelősség és feladat is a cég számára, amelyet a fenti célok megvalósítása érdekében vállaltunk.” – tette hozzá. A beszédeket követően aláírták a stratégiai partnerségről szóló megállapodást, amelyet Prof. Dr. Fodor János, az Óbudai Egyetem rektora, Macher Endréné a Macher Gépészeti és Elektronikai Kft ügyvezető igazgatója és Dr. Györök György, az OE Alba Regia Műszaki Kar dékánja látott el kézjegyével.
![]() Az aláírást követően Székesfehérvár polgármestere kérdésekre válaszolva elmondta, ezt az utat kell végigjárni a gazdasági, pénzügyi-számviteli és közgazdasági képzések területén is. „Azon dolgozunk, hogy pénzügyi képzés területén is meg lehessen szerezni a legmagasabb szintű diplomát Fehérváron. Ennek érdekében már folynak a tárgyalások a szakminisztériummal és a Corvinus Egyetemmel. Bízom benne, hogy hamarosan hasonló jellegű együttműködésekre lesz lehetősége a cégeknek ezen képzések tekintetében is. Szeptember végén, október elején tudunk majd erről többet mondani.” – mondta el dr. Cser-Palkovics András polgármester, kiemelve, hogy Székesfehérváron indulhatnak ezek a képzések is. „A műszaki és gazdasági terület párhuzamosan segítheti egymást azzal, hogy azt üzeni a fehérvári fiataloknak: nem kell sem Budapestre sem máshová menni ahhoz, hogy ezeken a képzéseken megszerezhessék a legmagasabb szintű és minőségű diplomákat. Ehhez elég lesz itt maradni Székesfehérváron úgy, hogy kilépve a középiskolából a diákok belépnek valamelyik egyetem képzésére és utána megvan a munkahelyük is. Azt gondolom, hogy a XXI. században kevés ennél fontosabb dolog van egy család életében.” – hangsúlyozta Székesfehérvár polgármestere, aki szerint hamarosan érdemes lesz Fehérvárban gondolkodni a felsőoktatás vonatkozásában is.
Fottás: www.szekesfehervar.hu
Gáspár Péter,
|
A Macher Kft. az első KKV az Óbudai Egyetem stratégiai partnerei között
A jelenlegi oldal frissítve: 2023.10.19.