Interjú Dr. Katona Jánossal (földmérő és fölrendező mérnök)

„Az egyetemi évek alatt megtanultam, hogy a tervezésre fordított idő és energia mindig megtérül, megéri pontosan és precízen dolgozni”
Interjú Dr. Katona János intézetigazgató-helyettessel
(Alumni interjúsorozat második része)

  1. Mi volt a motivációja, amikor egyetemünket, vagy annak jogelőd intézményeit választotta?

    Ahogy az lenni szokott, a középiskolában nekem is voltak kedvelt és kevésbé kedvelt tantárgyaim. A kedvelt tárgyak között mindenképpen ott szerepelt az informatika és a matematika, azon belül is a geometria. Bár köztudott, hogy a geometria szó szerinti fordítása földmérést jelent, akkoriban semmi közöm nem volt a földméréshez. Voltaképpen szerettem volna a fenti tárgyakhoz kapcsolódó mérnöki szakot választani. Akkoriban vonult be a köztudatba a geoinformatika/térinformatika elnevezés, ami hamar felkeltette az érdeklődésemet. A felvételi jelentkezéskor így esett a választásom a székesfehérvári GEO földmérő- és földrendező mérnök képzésére.

  2. Pontosan melyik jogelődintézményünkben végzett? Melyik szakon (szakokon) szerzett oklevelet?

    Alapdiplomámat a Nyugat-magyarországi Egyetem Geoinformatikai Kar földmérő és földrendező mérnök szak térinformatika szakirányán szereztem 2007-ben. A következő két évben elvégeztem az ingatlanfejlesztő szakmérnök képzést, majd következhetett a mesterképzés. A birtokrendező mérnök oklevelemet 2011-ben vehettem át szintén az NymE kötelékein belül.

  3. Volt-e olyan tanára, akire felnézett? Milyen üzenettel/szemlélettel/tudással lett gazdagabb általa?

    Általánosságban felnéztem a tanáraimra, de volt néhány igazi példakép. Ilyen Baboss (két s-el!) tanár úr, aki teljesen véletlenül éppen a geometriát oktatta. Az előadói stílusa magával ragadó volt, az érdeklődést humoros megjegyzésekkel tartotta fent. Ettől függetlenül a mátrixokat, a determinánsokat és az egyenletrendszereket természetesen tudni kellett. Egy másik példaképem Busics tanár úr, aki már igencsak szakmai tárgyakat oktatott. Benne is egy kiváló szakembert és jó előadót ismerhettem meg, de valójában embersége miatt vált számomra igazi példaképpé.

  4. Kapott-e az intézménytől életre szóló útravalót?

    Az egyetemi évek alatt megtanultam, hogy a tervezésre fordított idő és energia mindig megtérül, megéri pontosan és precízen dolgozni. Ahogy a tanáraim mondták: a méréskor, térképezéskor elkövetett hibára előbb-utóbb fény derül.

  5. Meg tudja fogalmazni, mi volt az, amit a leginkább szeretett az egyetemben?

    Bár az egyetemi évek alatt sem kollégista, sem hagyományőrző nem voltam, baráti közösségre találtam a szaktársak között. Szívesen gondolok vissza a terepgyakorlatokra és az együtt töltött időkre.

  6. Milyen lehetőséget lát napjaink felsőoktatásában?

    Sok vállalat nem írja elő, hogy pontosan milyen diplomával rendelkező munkatársat keres, de a felsőfokú végzettség elvárás. A diploma egyfajta garanciája annak, hogy a birtokosa kitartó és sikeres vezetője volt egy hosszú és embert próbáló projektnek. Ezt a projektszemléletet erősíti napjainkban a szakmai gyakorlat és a duális képzés is. Úgy gondolom, hogy a nemzetközi mobilitás mellett jelenleg ez a felsőoktásban rejlő nagy lehetőség.

  7. Lenne tanácsa a mai ifjúságnak, hogyan válasszanak egyetemet/karriert maguknak?

    Érdemes meghallgatni a környezetükben lévők tanácsait, megnézni a hosszútávú trendeket, de elsősorban a saját ösztöneikre hallgassanak. A motiváltság az egyik, ha nem a legfontosabb tényező a felsőfokú tanulmányok során. A motivált hallgató látja maga előtt a célt és könnyebben veszi az akadályokat.

  8. A munkahelyén mennyiben tudja hasznosítani az intézményünkben tanultakat?

    Mivel korábbi alma materemben lehetek oktató, így ki merem jelenteni, hogy teljes mértékben hasznosítom az intézményben tanultakat. A tárgyak, illetve tantervek ismeretét oktatásszervezési munkám során is kamatoztathatom.

  9. Gyerekkorában is már ezzel a szakmával akart foglalkozni, vagy más „karrierálma” is volt?

    Igaz, hogy a szaktársaimnak annak idején szívesen tartottam statika korrepetálást a könyvtárban, ugyanakkor sosem készültem tudatosan tanári pályára. Izgalmas, sokrétű dologgal szerettem volna foglalkozni, amiben bizonyos szabadságom is van. Úgy érzem, hogy a jelenlegi munkámban ez mind megtalálható.

  10. Mivel ajánlaná a fiataloknak az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Karát?

    A képzések a piaci igényekhez igazítottak, így a karon végzetteknek nem lesznek elhelyezkedési gondjai. A kar duális partnereinek száma kiemelkedő, a hallgatók számára a legtöbb szakon elérhető a duális képzési forma.
    Székesfehérvár egy élhető város, amely számos kikapcsolódási lehetőséget nyújt. A város elkötelezett a székesfehérvári felsőoktatás irányába, amely a sportolási, a kulturális, és a szórakoztató programokban is megmutatkozik.
    Továbbá meg kell említenem azt az igen erős közösségformáló tényezőt, amit selmeci diákhagyományokként ismerünk, és amelyet a kar hallgatói is aktívan gyakorolnak.